Connect with us

technokrata

Sikeres az elektronikus kereskedelmet támogató KKV-program

Laptop

Sikeres az elektronikus kereskedelmet támogató KKV-program

A kormány stratégiai programot készít a KKV-k fejlesztésére.

Az uniós és kormányzati támogatásokra épülő fejlesztések között is szinte egyedülálló siker az „e-kereskedelem, mint a KKV-fejlesztés eszköze” elnevezésű tervezet. A több mint egy éve indított program keretében eddig mintegy 1.000 kis- és középvállalkozás, egyéni vállalkozó számára nyílt lehetőség alap- és gyakorlati ismereteket szerezni az elektronikus kereskedelemről, az elektronikus üzletről és ezek működéséről.

A másfél éves “e-kereskedelem, mint a KKV-fejlesztés eszköze” című programot a Gazdasági Minisztérium és az Európai Unió Phare Előcsatlakozási Alapja közösen finanszírozza, összesen közel három és fél millió euróval – azaz mintegy kilencszázmillió forinttal.

Pongorné Dr. Csákvári Marianna a GKM vállalkozásfejlesztési és kereskedelmi helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a magyar gazdaság szempontjából a mikro-, kis- és középvállalkozások szerepe meghatározó, ezért fejlesztésüket a gazdasági kormányzat kiemelt feladatának tekinti. „A tárca ezért a KKV-k fejlesztésére stratégiai programot készít, melynek fő elvei a funkcionális megközelítés, a fenntarthatóság, az intézményfejlesztés és a piaci mechanizmusokra épülő koordináció.” – tette hozzá.

Galovicz Mihály, a szerződéskötő hatóság, a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. programengedélyező ügyvezetője az Európai Unió által támogatott programok jelentőségét méltatta.

Az e-com program második harmadát értékelő tájékoztatón Székely Zoltán, a KPMG informatikai tanácsadási üzletágának partnere és az e-com program irányításáért felelős konzorcium vezetője elmondta: „Lezárult az a pályáztatás, amelyen konkrét, testre szabott tanácsadási szolgáltatásokra jelentkeztek a cégek – az utolsó szerződést a napokban kötötték meg –, folyamatosak az oktatási és a tanácsadási programok. Csaknem fél éve működik a KKV-portál is, amely nemcsak alapvető információkat kínál, de segíti a KKV-k kommunikációját és együttműködését is, és egy keresőprogram segítségével pályázatokról és forráslehetőségekről is tájékozódhat az érdeklődő vállalkozó.”

A program egyik fő eleméről, a 2004 októbere óta működő portálról Gurabi Attila, a program szakmai felügyeletét ellátó Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. (MVf Kht.) Hálózati Együttműködések Divíziójának vezetője beszélt. A minden érdeklődő előtt nyitva álló weboldalt mára naponta több mint 300 látogató keresi fel. A program különböző pályázati lehetőségein nyertes cégek regisztrációja most folyik, velük együtt közel 700-ra nő a regisztrált tagok száma. A portál a KKV-knak híreket, információkat szolgáltat, és egyben ingyenes lehetőséget ad saját weboldaluk és árukatalógusuk kialakítására és elhelyezésére. Emellett egyedülálló módon projektmenedzsment-támogatást is nyújt a regisztrált tagok számára, valamint hasznos eszköz a hálózati együttműködésekhez.

A honlapon egy egyszerű regisztráció után mindenki számára lehetővé válik termékeinek, szolgáltatásainak bemutatása, rendelések felvétele, illetve üzleti együttműködések kialakítása, azaz a regisztrált cégek a portált valódi üzleti eszközként használhatják. A vállalkozások elhelyezhetik saját weboldalukat, bemutathatják árukészletüket, és egymástól ajánlatot is kérhetnek. Sőt, az együttműködni szándékozó cégek a portál segítségével egyfajta közös irodát működtethetnek, például zárt csoportként kezelhetik, cserélhetik dokumentumaikat, és akár saját hírlevelet is kiadhatnak.

A weboldalt egy háromfős állandó stáb üzemelteti, amely így folyamatos hírportálként, napi kétszeri frissítéssel közöl a KKV-k számára fontos híreket. Emellett megtalálhatók a vállalkozói kört érintő rendelkezések, szabályozások – különös tekintettel az uniós csatlakozással járó változásokra –, valamint tanulmányok, felmérések, szektorspecifikus információk és egy pályázatkereső is.

Bár az e-com program augusztus végén befejeződik, a portál nem szűnik meg, szeptembertől a Magyar Vállalkozásfejlesztési Kht. – nem üzleti alapon – tovább működteti a honlapot.

A pályázat útján elnyerhető támogatásokat értékelve kiderült, hogy összesen 298 KKV vehet igénybe tanácsadói segítséget saját üzleti terve kialakításához, webáruháza megvalósításához vagy akár integrált vállalatirányítási rendszer bevezetéséhez. A kivételesen nagy érdeklődés nemcsak annak köszönhető, hogy a program szinte minden eleme térítésmentes, hanem annak is, hogy az e-kereskedelem minden területét lefedi, és a résztvevők maguk választhatják ki, melyik részterület fejlesztésében kérnek segítséget. (A szolgáltatások implementációjához kapcsolódó hardver- és szoftverköltségeket a pályázóknak kell biztosítaniuk).

A támogatott cégeket vizsgálva kiderül, hogy többségük vidéki cég, kft., illetve 10 főnél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás. Cégformájukat tekintve a nyertesek többsége (57%) kft., a fennmaradó hányadon gyakorlatilag egyenlő számban osztoznak a betéti társaságok, a szövetkezetek, a részvénytársaságok és az egyéni vállalkozók.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés