Connect with us

technokrata

A Linuxot fenyegető per visszafele sült el

Laptop

A Linuxot fenyegető per visszafele sült el

Az SCO linuxellenes persorozata többet használt a nyíltforrású operációs rendszernek, mint ártott.

2003 tavaszán perelte be a kaliforniai SCO az IBM-et, arra hivatkozva, hogy a Kék Óriás olyan védett szoftvertechnológiákat osztott meg az open source közösséggel, melyet nem lett volna joga átadni. Az először egy, majd három, később ötmilliárd dollárra felkúszó kártérítési pert aztán kiterjesztette az összes Linux disztribútorra, végül pedig a végfelhasználókat fenyegette meg. Ezeknek a lépéseknek az eredményeként igen népszerűtlenné vált a vállalat, például a website-ját többször is feltörték (sőt, még masszív féregtámadás is fenyegette az SCO webhelyét). Az igazságtalanságot érző felhasználók odáig mentek, hogy életveszélyesen megfenyegették a cég vezetőit, így nem egy igazgatót testőrök kísérgettek útjukon.

Az Open Source Development Labs (OSDL) igazgatója, Stuar Cohen egyetért azzal, hogy az elmúlt két évben történt események népszerűtlenséget szültek az SCO számára, ugyanakkor úgy véli, hogy ennél jobb reklámot nem is nagyon kaphatott volna a Linux. A nyíltforrású operációs rendszer fejlődésére nagy hatást gyakorló OSDL vezetője a londoni Mária Királynő Egyetemen beszélt arról, miben változtatta meg az SCO játszmája a linuxos világot. Elmondása szerint az emberek kíváncsiságát inkább felcsigázta a nagy felhajtás, Cohen szerint többen voltak azok, akik inkább pont emiatt próbálták ki a Linuxot, mint akik a fenyegetések miatt tartották távol magukat tőle.

„Azon dolgok közül, ami felgyorsította a Linux elterjedését, ez gyakorolja a legnagyobb hatást; az egyik legjobb, ami valaha is történt az operációs rendszerrel.” – mondta az OSDL vezetője. Cohen szerint az SCO által kezdeményezett pereskedés mára kifulladóban van, szó szerint úgy fogalmazott, hogy nemsokára halott ügy lesz. A bíróság ugyan némely téren elmarasztalta az IBM-et, de nem adott igazat az SCO-nak sem; ez utóbbi azonban komoly gazdasági problémákkal küzd.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés