Connect with us

technokrata

PDF állományok olvasása Linux alatt

Laptop

PDF állományok olvasása Linux alatt

Letölthető az Adobe Reader 7.0-s változatának Linux alá fejlesztett verziója.

A vállalat nemrég elérhetővé tette FTP-szerverén Reader szoftverének kifejezetten a nyíltforrású operációs rendszer alá fejlesztett 7-es változatát. Ez egyébként várható is volt, hiszen az Adobe már az év elején hozzáférhetővé tette a linuxos verzió bétáját, tesztelési célokból. A regisztrációt azonban nagyon hamar le kellett állítania, olyan sokan akarták kipróbálni a PDF file-ok megnyitására használható ingyenes szoftvert. A minap azonban mindenki számára letölthetővé vált a végleges alkalmazás.

Miben változott a szoftver a korábbiakhoz képest? A Desktoplinux.com webhely elemzése szerint az 5.0.10-es változat azon funkciója, melynek révén egérrel ki lehetett jelölni egy szövegrészt és azt be lehetett illeszteni egy másik dokumentumba, eltűnt. Nem túl sok vizet zavar, hogy megjelent egy kicsiny reklámdoboz a szoftver jobb felső sarkában, ezzel az Adobe nyilván a Windows-os változatnál már megszokott hirdetési formát kívánja bevezetni. Ezeken túl egy fontosabb funkciót is igénybe lehet immár venni: közvetlenül az alkalmazásból lehet webes keresést kezdeményezni, anélkül, hogy ahhoz taskot kellene váltani.

A 40 MB-os TAR állományt akár a Terminal Download gyors szerveréről is be lehet szerezni.

Ez egyébként nem az első változata a szoftvernek, ami támogatja a Linuxot: az ötös verzióknál már elérhető volt a pingvines operációs rendszer alá fejlesztett Adobe olvasó program. A vállalat aztán a hatos szériánál felfüggesztette ezt az eljárást, ám miután csatlakozott az OSDL-hez, sejthető volt, hogy nemsokára újból felkarolják a linuxos felhasználókat. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy tovább növekedhet a PDF-et olvasni képes internetezők tábora: a fejlesztők közlése szerint 1993 óta az Adobe Readert már több mint félmilliárd alkalommal töltötték le.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés