Connect with us

technokrata

Viking kalózok a bíróság előtt – több mint félmilliárd dolláros a kár

Laptop

Viking kalózok a bíróság előtt – több mint félmilliárd dolláros a kár

Dánia legnagyobb forgalmat lebonyolító szoftverkalózainak kellett felelniük a bíróság előtt.

Összesen nyolc ember ellen folyt eljárás egy dán bíróságon, ahol azzal gyanúsították őket, hogy szoftverekről, számítógépes játékokról és zenékről készítettek illegális másolatokat, s terjesztették azokat engedély nélkül. A koppenhágai bíróságon elhangzottak szerint a kalózok külföldi forrásból szerezték be a jogsértő módon terjesztett tartalmakat.

A Reuters jelentése értelmében ez volt minden idők legnagyobb forgalmat lebonyolító kalózcsapata az északi országban: hozzávetőleg 585 millió dollár értékű termék jutott el a felhasználókhoz, a jogtulajdonosok megkerülésével. A másolatok 1998 és 2002 között készültek, és olyan nagynevű cégek produktumai voltak megtalálhatók köztük, mint az Adobe, a Macromedia vagy a Microsoft.

A csoport két vezetőjét 12 és 8 hónapnyi szabadságvesztésre ítélték, további négy szoftverkalóz 2-4 hónap börtönbüntetéssel kell, hogy szembenézzen; végül kettejüket csupán pénzbírság megfizetésére kötelezték. A források egyiküket sem nevezték meg, és az sem derült ki (egyelőre), hogy vajon fellebbeztek-e az ítélettel szemben.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés