Connect with us

technokrata

Sun Java Fejlesztői verseny

Laptop

Sun Java Fejlesztői verseny

Sun Microsystems idén is meghirdeti a Java Fejlesztői versenyt, hogy ezzel is támogassa a Java fejlesztői közösséget, valamint a hazai intellektuális termékexportot.

A Sun Microsystems-nek, mint a Java technológia létrehozójának, kifejlesztőjének és legfőbb támogatójának célja, hogy elősegítse a Java üzleti alkalmazásokon végrehajtott forgalom növekedését, valamint ösztönözze a vállalatok, intézmények működési hatékonyságát emelő megoldások fejlesztését. A 10 évvel ezelőtt kifejlesztett Java technológiával a Sun életre keltette azt a fejlesztői közösséget, amelyik mind a mai napig meghatározó szerepet tölt be a Java fejlődésében.

Ennek szellemében a Sun Microsystems – a tavalyi sikeres pályaműveket látva – immár másodízben hirdeti meg a „Sun Java Fejlesztői versenyt”, amelynek két témája: a „Web-szolgáltatások megvalósítása J2EE 1.4 alapon”, valamint a „születésnapi” kategóriában „10 éves a Java”.

Míg az első kategóriában nevezők feladata egy olyan desktopoldali komponens vagy szerver portlet fejlesztése, amelyik hozzájárul egy vállalat, intézmény valós üzleti problémájának megoldásához, a különdíjért folyó versenyben a Sun a legkreatívabb, az 1.5 Java környezetet legjobban kihasználó maximum 10 kbyte (10 240 byte) méretű alkalmazást díjazza.

A Sun Microsystems a verseny meghirdetésével egyrészt elő kívánja segíteni a Java alapon dolgozó technológiai közösség megerősítését, másrészt javítani szeretné annak lehetőségét, hogy magyarországi cégek szoftverei bekerülhessenek a Java Verified Programba, amely a nemzetközi piaci megjelenés feltétele. A vállalat célja, hogy lehetőséget teremtsen és felkarolja az intellektuális termékexportot Magyarországon.

A részvétel feltételei és határidők
A versenyen minden magyar állampolgár vagy hazánkban bejegyzett cég részt vehet. A pályaműnek kizárólag saját fejlesztésű és saját szellemi tulajdont képező, Java alapú, kereskedelmi forgalomban nem kapható szoftvernek kell lennie, amelyik egy vállalat, intézmény, valós üzleti problémájára kínál megoldást. Egy személy vagy cég természetesen mindkét meghirdetett kategóriában indulhat.

A versenyen való részvételi szándékot legkésőbb 2005. július 15-ig, az erre a célra kiállított regisztrációs formanyomtatvány kitöltésével kell jelezni. A végleges pályaművek beküldésének határideje és címe: 2005. szeptember 23., javaverseny@sun.com. Az eredményhirdetés a 2005. október 13-án megrendezendő Java Fejlesztői konferencián lesz.

Értékelési szempontok és díjak
A pályaműveket a Sun Microsystems szakembereiből és független szakértőkből álló zsűri értékeli. Míg a „Web-szolgáltatások megvalósítása J2EE 1.4 alapon” témában beérkezetteket Sun Java System portál szerveren tesztelik, a „10 éves a Java” különdíj kategóriára nevezetteket Linux, Solaris és Windows platformokon vizsgálják. A pályaműveket a következő szempontok alapján értékelik: egyedi ötlet, kreativitás, technikai megoldások, architektúra, az adott környezet kihasználása, megjelenés, design, programkód stílusa, olvashatósága, dokumentáció minősége.

A legjobbak értékes nyereményekben részesülnek: belépőt – és teljes ellátást – nyerhetnek a következő évi JavaOne konferenciára (USA, California), valamint Opteron alapú Sun munkaállomást kaphatnak a sikeres pályázatért cserébe.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés