Connect with us

technokrata

A Magyar Telekomnak van szolgáltatási kötelezettsége a bérelt vonalak kiskereskedelmi piacán

Laptop

A Magyar Telekomnak van szolgáltatási kötelezettsége a bérelt vonalak kiskereskedelmi piacán

A bérelt vonalakhoz kapcsolódóan az EU három olyan piacot jelölt meg, ahol a verseny még nem tudott kellően érvényesülni.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának legfrissebb határozata szerint a „Bérelt vonalak minimális készlete” kiskereskedelmi piacon egyedül a Magyar Telekom Rt. rendelkezik jelentős piaci erővel, így a társaságnak ezen a piacon megrendelés esetén szolgáltatási kötelezettsége van.

A bérelt vonalakhoz kapcsolódóan az EU három olyan piacot jelölt meg, ahol a verseny még nem tudott kellően érvényesülni. Ezek közül kettő nagykereskedelmi, a harmadik – a mostani határozatban szereplő, úgynevezett 7-es – kiskereskedelmi piac.

A bérelt vonalak esetében kiskereskedelmi értékesítésnek számít minden olyan üzlet, ahol a bérelt vonali szolgáltatást nem elektronikus hírközlési szolgáltató veszi igénybe és nincs továbbszolgáltatás. Ez a piac a bérelt vonalak kapacitása szerint több szegmensre bontható. A bérelt vonalak minimális készlete azt a bérelt vonali szegmenset jelöli, amely néhány meghatározott típusú analóg bérelt vonalat illetve a 2 Mbit/s-os, vagy az alatti sebességű digitális bérelt vonali szolgáltatást ölel fel.

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) a piac-meghatározás, a piacelemzés és a jelentős piaci erővel (JPE) rendelkező szolgáltatók azonosítása során megállapította, hogy a bérelt vonalak minimális készlete országos piac és ezen a piacon a Magyar Telekom Rt. rendelkezik jelentős piaci erővel. A szolgáltatóra ennek megfelelően kötelezettséget rótt ki, amely szerint a bérelt vonalak minimális készletére vonatkozóan a JPE szolgáltatónak megrendelés esetén a vonatkozó jogszabályokban foglaltak figyelembe vételével szolgáltatási kötelezettsége van. A Határozat ugyanakkor nem tartalmaz kötelezést a minimális készlet díjaira vonatkozóan, mert az NHHT díjtételeket – amennyiben szükséges – a nagykereskedelmi piacra vonatkozó határozatokon keresztül akarja szabályozni.

A bérelt vonali kiskereskedelmi piacon a korábbi időszakban is hasonló ellátási kötelezettség volt érvényben, de az tágabb készletre vonatkozott. A mostani határozat így tovább élteti a korábbi kötelezettséget azzal a különbséggel, hogy ettől kezdve a minimális készlet összhangba kerül az EU direktíva szerinti választékkal.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés