2005. augusztus 26-án jelentették be a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalban, hogy a Pázmány Péter Program keretében 800 millió forint támogatást nyert az econet.hu részvételével alakult konzorcium, A hároméves projekt a bonyolult struktúrákba szervezett adatok hatékony feldolgozásához szükséges technológia kidolgozását tekinti fő célkitűzésének. Ehhez nagy mennyiségű adatok automatikus gyűjtésére vonatkozó stratégiákra, azok optimális adatbázisba rendezésére, rendkívül nagy számítástechnikai kapacitást igénylő feldolgozására, és a lényeget megragadó vizualizációjára van szükség.
„A pályázat sikere megerősíti az econet.hu elkötelezettségét a grid technológia üzleti életben történő alkalmazása mellett” – mondta Balázs Csaba vezérigazgató. A pályázatról szólva kiemelte, hogy „az econet.hu Rt. által biztosított grid technológia alkalmazásával lehetővé válik, hogy itthon is elvégezzenek olyan, nagy számítási igényű feladatokat, amelyeket eddig nem, vagy csak a rendkívül drágán és korlátozottan elérhető külföldi szuperszámítógépeken lehetett megvalósítani. Az econet.hu Rt. módszere nemcsak hatékonyságával, hanem kedvezőbb díjaival is növeli az adatfeldolgozási szakfeladatot igénybe vevő felhasználók versenyképességét.”
A sikeresen pályázó konzorcium vezetője az Eötvös Loránd Tudományegyetem, az econet.hu Rt. mellett további tagjai pedig a Delta Elektronik Műszaki Kft., az ESRI Magyarország Informatikai Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Kft., valamint a MultiRáció Kft.
Mint ismert, az econet.hu Rt. augusztus 11-én jelentette be, hogy a jövőben az Internet-hozzáférés biztosítása és az internetes tartalomszolgáltatás mellett üzleti tevékenységének harmadik ágát a grid technológiához kapcsolható szolgáltatások jelentik majd. Ennek keretében a globális desktop grid fejlesztésére és üzleti hasznosítására helyezi a fő hangsúlyt és együttműködik a kapcsolódó kutatásokat folytató meghatározó hazai és nemzetközi tudományos műhelyekkel.