Kovács Kálmán miniszter úr az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából:
„e-Magyarország díjat” adományoz
- a legnagyobb magyar nyelvű közösségi weboldal, a WIW online megalkotásáért, továbbfejlesztéséért, valamint az iWIW oldal beindításáért
Várady Zsoltnak,
a T-Online Rt. munkatársának.
„Puskás Tivadar díjat” adományoz
- a távközlési piac liberalizációjának előmozdításáért, a piaci, szakmai és kormányzati szervek közötti párbeszéd kialakításában való tevékeny részvételéért
Törő Csabának,
az EuroWeb Internet Szolgáltató Rt. vezérigazgatójának.
„Bay Zoltán díjat” adományoz
- a Föld kozmikus környezete, elsősorban az ionoszféra és az űridőjárás területén fél évszázadon keresztül végzett eredményes kutatómunkája és széles körű egyetemi oktató tevékenysége elismeréséül
Dr. Bencze Pálnak,
a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadójának.
„A Magyar Hírközlésért” szakmai érmet adományoz
- Az interaktív televíziós szolgáltatások kifejlesztésében végzett szakmai munkájáért, valamint kiemelkedő vezetői tevékenységéért
Hegedűs Sándornak,
az Antenna Hungária Rt. fejlesztési és informatikai vezérigazgató-helyettesének;
- a hazai online kultúra elterjedésében és színesítésében való aktív közreműködéséért, újságíróként végzett kiemelkedő munkásságáért
Uj Péternek,
az Index webhírlap főszerkesztőjének;
- az információs szabadság kiteljesítése érdekében végzett áldozatos munkájáért, valamint az Origo oldalain megjelenő legújabb internetes technológiák bemutatásáért
Weyer Balázsnak,
az [origo] főszerkesztőjének.
„A Magyar Hírközlésért” posztumusz elismerésben részesíti
- 44 éves szakmai és 30 éves vezetői munkájának elismeréseként az október 14-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt
Gurzó Tivadart,
a Magyar Posta Rt. 70. sz. Posta vezetőjét, az érmet testvére veszi át.
„A Magyar Informatikáért” szakmai érmet adományoz
- a parlamenti koordinációs munka irányításáért, a minisztérium központi ügyfélszolgálati rendszerének kialakításáért és működtetéséért, valamint kiemelkedő vezetői és szakmai tevékenységéért
Dr. Kacskovics Imrénének,
az IHM Parlamenti és társadalmi kapcsolatok titkársága vezetőjének.
- a magyar infokommunikációs szektor külpiaci pozíciójának bővítését szolgáló HTEC (Magyar Technológiai Központ) program amerikai és kínai projektjeinek szakmai ellenőrzői tevékenységéért
Alföldi Istvánnak,
a Neumann János Számítógép-Tudományi Társaság ügyvezető igazgatójának.
- a Kárpátaljai Magyar Főiskola belső és külső internetes hálózatának kiépítéséért, a beregszászi ECDL vizsgaközpont létrehozásáért, valamint a számítástechnikai fejlesztési programok koordinálásában és vezetésében kifejtett magas szintű szakmai munkájáért
Pallay Ferencnek,
a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Számítástechnikai-információs központ igazgatójának
„Az Információs Társadalomért” szakmai érmet adományoz
- a hazai tartalomszolgáltatók között kialakuló önszabályozási folyamat kialakításáért, valamint az etikai kódex kidolgozásáért
Both Vilmosnak,
a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesület elnökének
„Miniszteri Elismerő Oklevelet” adományoz
- a digitális televíziós műsorszórás szabályozási hátterének előkészítése során végzett kimagasló munkájáért
Dr. Derzsényi Évának,
az IHM Infokommunikációs és szabályozási helyettes államtitkárság osztályvezetőjének
- A minősített iratok és az ülésanyagok egységes iratkezelésének kialakítása, majd annak megtartása érdekében végzett kimagasló szakmai tevékenységéért
Kovács Lászlónénak,
az IHM Közigazgatási főosztály munkatársának.