Connect with us

technokrata

Mérföldkő a hazai cybersport életében

Laptop

Mérföldkő a hazai cybersport életében

AMD Euro Cyber Cup 2005 selejtező a Károlyi Palotában.

A múlt hétvégén, 2005. október 22-én és 23-án került megrendezésre az Invexcup 2005 Counter Strike selejtezője Magyarországon, melyen 32 csapat, 160 játékos versengett a továbbjutásért. A selejtező győztesei, a stYle csapata (Bmx, Piki, rmL, SoNiC, XploD) képviseli hazánkat jövő héten, 2005. október 26-án és 27-én az 5.000 $ összdíjazású AMD Euro Cyber Cup 2005 Közép-Kelet Európai döntőben, Brno-ban, Csehországban. A döntőben a győztes magyar csapat mellett egy-egy csapat képviseli Boszniát, Csehországot, Horvátországot, Macedóniát, Lengyelországot, Romániát, Szerbiát és Szlovákiát.

A verseny a Károlyi Palotában került megrendezésre, ahol a verseny idején a Level up produkció szakmai napot szervezett. Hazai szakemberek, neves, a témával foglalkozó kutatók, a szponzorok képviselői, illetve jelentős hardvergyártók szakemberei tartottal előadást az eddigi tapasztalatokról, illetve kerekasztal beszélgetés formájában vitatták meg a cybersport meghatározó problémáit és próbáltak válaszokat találni a sportággal kapcsolatosan felmerülő kérdésekre.

A versenyre az Asus Magyarország biztosított 80 darab számítógépet és 20 szervert. A játékok minőségét a Samsung Magyarország legmodernebb monitorai és a Zafír videókártyák garantálták. A nézők a helyszínen hatalmas kivetítőkön is követhették az eseményeket, melyet a Cobra Computer biztosított, a távolmaradók pedig az internetes közvetítésnek köszönhetően figyelhették az eseményeket.

A Counter-Strike-ról
Az online kapcsolat révén a játékosok immár egymás ellen küzdhetnek a virtuális csatatereken sokféle „fegyvernemben”. Az egyik ilyen fegyvernem a Counter-Strike játék, amely viszonylagos egyszerűségének és csapat alapú játékmenetének köszönhetően minden idők legsikeresebb online multiplayer játékává vált. A Counter-Strike 1999 nyarán megjelent első béta változata már több ezer rajongót vont maga köré, ez a szám napról-napra nőtt, és még ma sem állt meg.

Az egy pillanatban mért legtöbb játékos az online szervereken 170 ezer volt (a minimum létszám 55 – 60 ezer körül van a nap másik felében), a jelenleg egy hónapban játszó játékosok száma pedig meghaladja az 1,8 milliót. Az említett adatok drasztikusan növekedtek a „Counter-Strike: Source” tavaly novemberi megjelenése után. A Counter-Strike az elmúlt években, 2001 óta egyeduralkodó volt a cybersportokban, a három nagy világversenyen minden alkalommal e játék díjazása volt a legnagyobb, és ehhez várták a legtöbb játékost is a világ minden tájáról, versenyenként 64 – 128 5 fős profi csapatot.

A cybersport versenyek legigényesebb online ligájában, a Cyberathlete Amateur League-ben 4 divízióban vannak a csapatok a tudásuk szerint besorolva. Erre a versenyre az előző idény kezdetekor több mint 2000 csapat nevezett. Neves szponzorok és támogatók nevei fémjelzik szerte a világon a legrangosabb bajnokságokat, melyek immár évente többször, hatalmas volumenben kerülnek megrendezésre. A CPL, az ESWC, az ESL mára már komoly versenyzőnek számít a nemzetközi színtéren, nem kisebb szponzorok által támogatva, mint az Intel, az Nvidia, az AMD vagy épp a Microsoft.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés