Connect with us

technokrata

Notebookkal együtt eladott atomtitkok

Laptop

Notebookkal együtt eladott atomtitkok

Az iráni atomkutatás információi egy hordozható számítógépen cseréltek gazdát.

Habár arról nem szerzett értesülést a The New York Times, hogy ki adta el a noteszgépet az amerikai titkosszolgálatnak, azt az újság biztosra veszi, hogy pénzért cserélt gazdát az elektronikai eszköz. Mégpedig minden bizonnyal nem is kevés pénzért: a notebook winchesterén fontos, az iráni atomkutatással kapcsolatos információk pihentek, valamint egy nukleáris töltetet is célba juttatni képes robbanófej részletes tervét fedezték fel a háttértárolón.

Az ügyletre hónapokkal ezelőtt került sor, amit az is bizonyít, hogy szűkebb körben júliusban, Bécsben vált ismerté a noteszgép eladása/megvétele, amikor az USA titkosszolgálata megosztotta információit a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel és európai szövetségeseivel. Habár a perzsa nyelven írt szöveg egyik részlete sem szolgáltatott bizonyítékot arra, hogy Irán már rendelkezne atombombával, a Bush-kormányzat azt remélte az adatcserétől, hogy még nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik majd Teheránra, atomprogramjának leállítására irányulóan. A fogadtatás azonban nem volt egyértelmű győzelem az Egyesült Államok számára – többen (főként az európai diplomaták) úgy vélekedtek, hogy habár „jól néz ki” az információ, azt akárki létrehozhatta.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés