Connect with us

technokrata

Laptop

Itt a KATI

Megkezdte működését a Kereskedelmi Akadályok Tájékoztató Irodája.

Major István, a Magyar Köztársaság Nemzetközi kereskedelmi képviselője 2005. december 20-án Budapesten bemutatta a Kereskedelmi Akadályok Tájékoztató Irodáját (KATI). A magyar információs pont – amely a kereskedelempolitika.KATI@gkm.gov.hu vagy a KATI@gkm.gov.hu email-címen érhető el – a gazdálkodók, ágazatok vagy azok szövetségei panaszainak az Európai Unió Bizottsága felé történő továbbításában, a megoldás keresésében kíván segítséget nyújtani.

Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásával a külgazdasági érdekérvényesítés új keretek között valósulhat meg. Az EU közös kereskedelempolitikája immár Magyarországra is vonatkozik, alakításában aktívan részt vállalhat. Az Európai Unó tagországaként pedig hatékonyabb külgazdasági érdekképviseletet valósíthat meg harmadik országokkal szemben, mint önálló országként.

A magyarországi vállalkozások vagy a nevükben eljáró szövetségek is tágabb lehetőséggel bírnak külgazdasági érdekeik érvényesítésére, ugyanis gondjaik orvoslása céljából az Európai Unió intézményei felé is fordulhatnak. Az érdekérvényesítéshez azonban szükséges a bonyolult uniós eljárások ismerete és alkalmazása, mert számtalan esetben nem elég csak a magyar államigazgatás fellépése.

A magyar információs pont, a KATI, a gazdálkodók, ágazatok vagy azok szövetségei panaszainak az Európai Unió Bizottsága felé történő továbbításában, a megoldás keresésében kíván segítséget nyújtani. Tevékenységét az Európai Unió Tanácsának a kereskedelem akadályairól szóló 3286/94/EK tanácsi rendelete (KAR) által körülhatárolt területen végzi. A GKM Nemzetközi Kereskedelempolitikai Titkársága feladatkörében információt gyűjt az áru- és szolgáltatásexportot akadályozó gyakorlatokról, ezeket rendszerezi, értékeli és – szükség szerint – intézkedési javaslatokat dolgoz ki. KAR-eljárás kezdeményezése az alábbi címek valamelyikén történő kapcsolatfelvétellel lehetséges: kereskedelempolitika.KATI@gkm.gov.hu vagy a KATI@gkm.gov.hu

A KAR-eljárás eltér más kereskedelempolitikai (dömping- vagy szubvenció-ellenes) eszközöktől, amelyek esetében a panasztevőnek az uniós iparág többségét kell képviselnie. A KAR az egyéni gazdasági társaságokat is feljogosítja az Európai Bizottsághoz történő panasz benyújtására. Eljárás viszont kizárólag akkor indítható, ha egy harmadik ország (nem EU-tag) olyan kereskedelmi akadályt vezet be, amely
• hátrányosan érinti az Európai Unió tagállamaiból érkező kivitelt; vagy
• hátrányosan érinti az Európai Unió piacát.

A KAR eljárással kapcsolatban további részletek a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján a Nemzetközi kereskedelempolitika menüpont alatt találhatók.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés