Connect with us

technokrata

10 év kell a kalózkodás letöréséhez

Laptop

10 év kell a kalózkodás letöréséhez

Bill Gates szerint egy évtized múlva juthat Kína és India arra a szintre, ahol most az Egyesült Államok és Európa áll, ami a szoftverkalózkodás szintjét illeti.

A Davos-ban, Svájcban megtartott Világgazdasági Fórumon jelentette ki a Microsoft alapítója és vezetője, hogy egy dekádnyi tennivaló vár még a két, a Föld lakosságának több mint harmadát kiadó országra. Gates az üzleti élet vezetői előtt tartott beszédében elmondta, hogy cégének szoftvereladásai évről évre növekednek, ami mérsékelt optimizmusra ad okot, illetve előrevetíti Tajvan és Dél-Korea példájának megismétlődését.

Ez utóbbi két országban is hasonlóan negatív helyzet állt fent a szoftvergazdálkodás tekintetében, ám a megfelelő licencelési eljárások átvétele és következetes alkalmazása visszaszorította a kalózkodást a távol-keleti államokban. Gates kihangsúlyozta, hogy a két ország gazdasági fellendülésével, a helyi szoftvercégek megjelenésével sokkal „személyesebbé” vált a probléma a helyi vezetés számára; s ez is hozzásegítette a szoftverpiac kifehéredését.

Iparági elemzők már évek óta úgy tartják, hogy Kína a világ de facto kalózközpontja. Ezt a terminust nem csak a szoftverek, filmek és zenék szintre kontrollálatlan másolása miatt „ítélték oda” – szinte mindent (a csúcskategóriás technikai eszközöktől kezdve egészen a gyógyászati termékekig) leutánoznak a rizs hazájában, amit aztán jóval olcsóbb változatban dobnak piacra. Hosszabb távon azonban mindkét országban megjelennek és elterjednek a mostani gyakorlattal szemben magasabb előállítási költséget igénylő fejlesztési központok, saját technológiák. Ezek szellemi jogának megvédése pedig komoly anyagi bevételeket biztosít a kormányzatoknak, így javulhat a külföldi termékek jogvédettsége is.

Magasabb technológiai szintű termékek, szolgáltatások fejlesztéséhez természetesen magasabb szintű képzésre is van szükség. Ennek megfelelően az oktatás színvonala felfutóban van a két távol-keleti országban: míg a számítógép-technológiában, a világűr kutatásában és biológiai termékek előállításában vezető Egyesült Államok 75 ezer mérnököt ad a világnak évente (ez ráadásul egy folyamatosan csökkenő szám), addig India egymaga 325 ezret képez ki minden évben.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés