Connect with us

technokrata

Az Open-E iSCSI megoldása

Laptop

Az Open-E iSCSI megoldása

Az Open-E azt állítja, hogy a SAN (Storage Area Network) megoldása bármilyen számítógépet egy erőteljes és rugalmas iSCSI célponttá tehet – s mindezt elfogadható áron. Megnéztük, hogy az iSCSI mit képes nyújtani a kis- és közepes cégeknek általában, s azt is megvizsgáltuk, hogy az Open-E terméke milyen a high-end alternatívákhoz képest.

Az iSCSI mögött rejlő koncepció a hagyományos ATA és SCSI eszközökből fejlődött ki, amelyek fő korlátját az jelentette, hogy egy géphez voltak csak köthetők, megadott maximális kábelhosszal. Innentől pedig a vállalatoknál fontos szerepet betöltő rugalmasság erősen korlátozott keretek között marad; ezért a storage-okat le kellett választani a konkrét szervekről, hogy növekedjen a rugalmasság és a elkerülhető legyen a szűk keresztmetszet. Így arra volt szükség, hogy az üzemeltetők képesek legyenek menedzselni (hozzáadni, elvenni, menteni) a storage-okat anélkül, hogy a működő rendszeren változtatnának, vagy, hogy további szervereket kellene üzembe helyezniük. Ezért a hot-swap megvalósítása a meglévő hálózati infrastruktúrára jó megközelítésnek tűnt.
Nem nehéz több száz dollárt költeni SCSI kábelekre, vagy még rosszabb esetben az üvegszálas eszközökre. Az üvegszál a professzionális és a SAN-ok legkedveltebb megoldása lett, mivel magas sávszélességet és nagy távolságok áthidalását is biztosítja. A kábelhossz csavart érpár esetén maximum 30 méter lehet, míg optikai kábel használatával ez a távolság 10 km-re emelkedik, 2 Gb/s vagy 4 Gb/s sávszélesség mellett. Az üvegszálas megoldás így akár a több épületben helyet foglaló rendszerek összeköttetésére is megfelelő, nagy sebességgel fűszerezve.
Emellett ez a technológia két eszköz pont-pont összeköttetésére is alkalmas, s akár a Token Ring-hez hasonló irányított körben is alkalmazható. Ettől elvonatkoztatva akár ATM cellák, IP csomagok és SCSI utasítások átvitelére is alkalmas a saját keretformátumába ágyazva (ami nem kompatibilis az Ethernet-tel). A fenti okoknál fogva jelenleg az üvegszál a dominán a vállalati szférában.
A magas sebességet igénylő megoldások és hatalmas adatbázisok használata esetén csak az optikai szálon működő storage-ok jöhetnek szóba; ezt az interfészt kell használni a diszkek és a host bus adapterek között is, vagy a SAN-t is lehet használni – illetve mindkettőt egyszerre. Bár amíg egy vállalatnak nincs szüksége ekkora, helyben elérhető sebességre, addig az extra költségeket nem éri meg vállalni: vajon érdemesebb inkább egy SATA alrendszert használni, a meglévő GbE infrastruktúrán?



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés