A bridge fényképezők úgy festenek, mint az SLR-ek, de fix lencsét és elektronikus képkeresőt használnak. Az amatőrök köreiben igen népszerűek, de gyakran kritizálják őket a kisméretű érzékelőik miatt, ami miatt nehéz állítani a mélységélességet; az eredmény pedig zajos lesz a magasra állított érzékenység miatt. A Sony az első aki átlépi ezeket a korlátokat az R1-gyel. Vajon érdemes begyűjteni egyet?
A 24 mm-es látószögön kívül a fő érv az R1 mellett a képminősége – ami jobb, mint a kisebb szenzorral ellátott bridge kameráké -, és a beállítható nagyobb érzékenység, már-már az SLR-rek szintjén (ISO 800 – 3200).Ebből a szemszögből az R1 a kívánt eredményt hozza. Az R1 zoomja igazán kiváló minőségű, lényegesen jobb, mint a legtöbb SLR-hez adott eszközökkel (kivéve a Nikon 18-70 mm-esét). A képzaj is elfogadható szinten van a tipikus SLR-ekhez képest – ez azt jelenti, hogy az érzékenységek teljesen használhatók maradnak egészen ISO 1600-ig, s az ISO 3200 is elfogadható, ha megbarátkozunk némi látható zajjal, és a képélesség látható csökkenésével.
A Sony R1-ről közvetlenül leszedett legmagasabb minőségű JPEG képeit a Paint Shop Pro X-szel optimalizálva a 3 MB-os méret alatt maradhatunk. A 22″-os, 1600×1200-as felbontású monitorunkon semmilyen minőségromlást nem volt látható.
A szokásos tesztképünk minimális gyújtótávolság és átlagos rekesz mellett (f/5.6). Látható, hogy az eredmény kiváló, kivéve a kép sarkait.
f/2.8 és minimális gyújtótávolság mellett a lencse teljesen használható maradt a bonyolult körülmények ellenére!
f/5.6 mellett a visszaadás és a kontraszt kicsit jobb lett. Ez teljesen normális.
A fókuszpont másik oldalán a telefotó is jó kontrasztú és hűségű eredményt produkált.
Mint látható, az ISO 800 mellett készült fotók kevés zajt tartalmaznak, és egy kevés élesség is odaveszett.