Connect with us

technokrata

Ezrek buliztak az első budapesti Nokia Trends-en

Laptop

Ezrek buliztak az első budapesti Nokia Trends-en

A Nokia Trends azonban nemcsak egy fergeteges partit jelent, világhírű előadókkal, de a mobilitásra is nagy hangsúlyt fektet.

Sikeres volt az első budapesti Nokia Trends, bulizó fiataloktól dübörgött a budapesti Műcsarnok, mely nemcsak a zene, hanem a mobilitás estéje is volt. A 110 éves Műcsarnokban megrendezett különleges partin több zenei stílust képviselő művész is színpadra lépett, tomboló közönség fogadta Roisin Murphy-t, Tiga-t, Timo Maas-t, és a hazai előadókat: az Anima Sound System-et, Karányit, Varga Zsuzsát és a Stopsonic-ot, valamint a Ch.I.P.-et.

A Nokia Trends 2004-ben indult Latin-Amerikából, ahol zenerajongók százezrei gyűltek össze a világ minden részéről. A tervek szerint az európai Nokia Trends fesztiválokon zenekedvelő fiatalok százezrei tombolnak majd Franciaországban, Németországban, Görögországban, Magyarországon, Lengyelországban, Nagy-Britanniában és Olaszországban.

A Nokia Trends azonban nemcsak egy fergeteges partit jelent, világhírű előadókkal, de a mobilitásra is nagy hangsúlyt fektet.

A hagyományos bulikkal ellentétben, amikor a mobiltelefont csak a zsebekben hordják, a Nokia Trends-en már a parti előtt fontos szerepet játszott minden készülék, hiszen a legtöbben már nálunk is sms-ben kapták meg jegyüket. Az épületen belül további mobil megoldások várták a zenekedvelőket, például Bluetooth kapcsolatot létesíthettek és a parti során folyamatosan a fellépőkkel kapcsolatos háttérképek, csengőhangok vagy animációk érkeztek telefonjukra.

A külön „Nokia zeneteremben” és a digitális művészeteket is ábrázoló „chill-out” termekben pedig bárki kipróbálhatta a legújabb zenetelefonokat, a Nokia 3250-t és a Nokia N91-t.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés