Connect with us

technokrata

Windows Media Player 11

Laptop

Windows Media Player 11

Egy hetes csúszásban a Microsoft új médialejátszója.

A hét elején vált elérhetővé (letöltési link a cikk alján) Redmond legújabb médialejátszó programja, így durván egy hetet késett az eredeti megjelenési időponthoz képest. Mindez természetesen csak a Windows XP felhasználókat érinti, hiszen a Windows Vista már eleve tartalmazza a szoftvert. Az alkalmazás egyébként ingyenesen letölthető, hiszen a Microsoft továbbra is úgy gondol Media Playerre, mint operációs rendszerének részére (még ha a múltban voltak is emiatt vitái például az Európai Unióval vagy egyes távol-keleti országokkal).

Több hónapig tartó teszt után jelenhetett meg az alkalmazás, mely immár beépített támogatást is nyújt az Urge-höz – ez egy olyan zenei előfizetéses szolgáltatás, melyet a fejlesztő az MTV-vel közösen hozott létre. Ezzel tulajdonképpen a Microsoft be is lépett a zeneeladások piacára, igaz, nem olyan közvetlen módon, ahogyan ezt például az Apple vagy a Napster teszi. Az előbbinek azonban igyekszik aláfűteni a szintén nemrég bejelentett Zune hordozható médialejátszójával is, mely a hónap közepén kerül majd forgalomba, 250 dolláros áron.

Mit kínál még az új Windows Media Player? Nos, továbbfejlesztett kereséssel látták el a programozók, több kezelőfelületbeli frissítés is érte a szoftvert, emellett új file-formátumokat is támogat mind a rippelés, mind a lejátszás tekintetében. Név szerint ezek a Windows Media Audio Professional és a WAV Lossless.

A WMP 11 egy újabb kulcsfunkcióját valósítja meg a Windows Vistának – amint arról mi is beszámoltunk, a szoftverfejlesztő nemrég jelentette meg külön Windows XP-hez az Internet Explorer hetes változatát. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a régebbi operációs rendszerre kiadott verziók egy az egyben megegyeznek a hamarosan elérhetővé váló vistabeli kiadásokkal – ez utóbbiak néhány extra funkcióval lepik meg a Windows Vistát használókat.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés