Connect with us

technokrata

A Windows Vista megnöveli a fogyasztást

Laptop

A Windows Vista megnöveli a fogyasztást

Hamarabb lemerülő akkumulátorok – a Vista pazarlóan bánik az erőforrásokkal?

Még nincs két hete, hogy hivatalosan is újtára bocsátotta a Microsoft következő generációs operációs rendszert, és az egyelőre csak vállalatok által elérhető OS máris nem várt problémákat okoz. A Microsoft maga is elismerte céges blogjában, hogy a Vista telepítését követően a notebookok akkumulátorai hamarabb lemerülhetnek, ha vezetékmentes kommunikációra alkalmazzák őket tulajdonosaik.

Minderről Jason Leznek, a Redmond egyik vezető termékmenedzsere számolt be a vállalat webes naplóinak egyikében. Leznek közlése értelmében akkor jelentkezik a megnövekedő fogyasztás, ha egy adott vezetékmentes hozzáférési pontot (access point) nem úgy konfigurálnak, hogy az figyelembe vegye az új Windows Wi-Fi energiakímélő üzemmódját. Ez ráadásul egy utolsó pillanatban történt módosítás eredménye. A termékmenedzser a blogban leírta, hogy a szoftverfejlesztő a kiadás előtti utolsó pillanatokban döntött úgy, hogy az alapértelmezett energiafelhasználási beállítás a wireless eszközök esetén a maximális teljesítmény (maximum performance) lesz.

„A Microsoft és ügyfeleinek visszajelzése azt mutatta, hogy a Windows Vista béta felhasználóinak egy része csatlakozási problémákba ütközött, amikor nyilvános Wi-Fi hotspotokhoz akart kapcsolódni. Számos esetben az jelentette a probléma gyökerét, hogy a hozzáférési pont vagy a router nem volt kompatibilis a 802.11 energiakímélő protokolljával.” – írta Leznek.

Emiatt döntött úgy a Microsoft, hogy az úgynevezett power save mód – mely alatt a hálózati eszköz energiafelhasználása jelentősen lecsökken azzal, hogy pihenő állapotba kerül – helyett az alapértelmezett konfiguráció egy energiaigényesebb beállítással érkezzen a felhasználó számítógépére. Ezt az üzemmódot általában csak akkor szokták alkalmazni notebookok esetén, amikor a hordozható komputer rá van csatlakoztatva az elektromos hálózatra.

A megoldást maguk az OEM-ek is biztosíthatják azzal, hogy módosítják a default beállításokat, mielőtt még leszállítanák a Vistával felvértezett noteszgépeket. Természetesen ugyanígy a felhasználók is eszközölhetnek változtatást: a control panelben található „power options” opció révén szabadon dönthetnek arról, hogy mi a fontosabb: az alacsony fogyasztás vagy a biztos(abb) csatlakozás.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés