Gyorsabb processzorok, alacsonyabb energiaigény

A vállalat kutatói új módszert fejlesztettek ki a chipekben haladó jelek útvonalirányítására. A napjainkban alkalmazott FPGA (field programmable gate array) helyett egy „crossbar switch” nevű megoldás alkalmazásával tudták elérni, hogy a tranzisztorszám, és így a számítási teljesítmény növelése mellett kevesebbet fogyasszon a chip. A technológiát hivatalosan FPNI-re (field programmable nanowire interconnect) keresztelte a Hewlett-Packard, a prototípust pedig egy éven belülre ígérték. A vállalat reményei szerint a 15 nanométeres keresztkapcsoló tömegtermelésben való megjelenésére 2010-ben kerülhet sor.

Jelenleg az FPGA chipek leggyakoribb felhasználási területe az olyan hálózati eszközök, mint amilyeneket például a Cisco is gyárt. Előnyük, hogy szoftveresen újraprogramozhatók, azaz működési feltételeik nincsenek „beledrótozva”; könnyű őket a hálózati igények változásaihoz igazítani. Hasonló megoldásokat használnak egyébként a mobiltelefonoknál is.

A HP szerint az FPNI-vel továbbra is fenntartható a már sokszor temetett Moore törvénye. Gordon Moore megállapítása már évtizedek óta tartja magát – az Intel társalapítója szerint átlagosan 18 havonta a processzorokban alkalmazott tranzisztorszám megduplázódik, ezzel is megalapozva a folyamatos számítási-teljesítménynövekedést. Időről időre felvetődik, hogy a modern számítástechnika egyik alapkövét a természeti határok fogják idejétmúlttá tenni, eddig azonban még sikerült újabb és újabb csúcsokat elérni.

Jelenleg a 65 nanométeres gyártási eljárás kezd általánossá válni a mikroprocesszorok előállításában, de az Intel Penryn kódnevű feldolgozóegysége még az idei év végén elhozhatja a 45 nanométeres csíkszélességet (bővebben itt). Persze nem csak az Intel dolgozik a technológiai korlátok legyőzésén: az IBM deep-ultraviolet (DUV – mély ultraviola) optikai litográfiai eljárásával ért el sikereket, és a TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) szintén előrelépést tudott felmutatni: 25 nanométeres, működő tranzisztorokat állított elő.

A határ valahol 1 nanométer környékén, vagy azalatt kicsivel húzódik, mivel egy atom 0,2-,04 nanométeres (avagy 200-400 pikométeres) mérettel bír, az atom típusától függően. Ennek elérésétől – az ismert fejlődési tempót figyelembe véve – még évtizedes távlatokban vagyunk.