Miért nem terjednek a 64 bites alkalmazások?

Lassan négy éve történt, hogy az AMD, szembemenve az Intel elképzelésével, kiadta az x86-os processzorok 64 bites változatát – a kisebbik CPU-gyártó nevéhez köthető az első, mainstream mennyiségben piacra dobott, otthoni felhasználóknak szánt 64 bites központi vezérlőegység. Az Athlon 64 megjelenését csak 2005-ben követte az Intel; a lényeg viszont, hogy idestova két éve majdnem az összes eladott processzor 64 bites utasításkészlettel (is) rendelkezik.

Miért nem követik ezt a fejlődést a szoftverek? Számos okból kifolyólag, ám az elsődleges magyarázat az, hogy az eszközgyártók még mindig nem preferálják a 64 bites meghajtóprogramok fejlesztését. Voltaképpen a klasszikus tyúk-tojás szindróma bontakozott ki a piacon: az átlagos felhasználók körében csak kevesen alkalmaznak 64 bites operációs rendszert, ezért a gyártók nem akarnak időt és energiát ölni az új driverek létrehozásába. Ennek „köszönhetően” az emberek nem is nagyon térnek át a 64 bites Windows-okra (legalábbis desktop szinten), mivel számos hardvereszközük nem működik együtt velük.

A Microsoft szerint van azért némi elmozdulás a holtpontról, de azt Redmond is elismeri, hogy a váltás korántsem megfelelő ütemben zajlik. Elég csak megnézni a Windows Vistát. A megváltozott driverstruktúra miatt a megfelelő grafikus teljesítményre vágyó felhasználók gyakorlatilag az operációs rendszer megjelenése óta hátrányban vannak: sem az Ati, sem az Nvidia nem tudott megbirkózni a Vistára való átállással, amit a kiadott, de gyenge teljesítményt felmutató driverek sora fémjelez.

Persze az élet nem csak a Windows körül forog, például az Apple is foglalkozik a témával. Steve Jobs cége egyszerűbben kezelte a kérdést, mint a Microsoft: nem igényel majd külön 64 bites meghajtószoftvert az idén megjelenő Mac OS X Leopard, a 32 bites változatok is használhatók, amennyiben minősítést szereznek az Apple-től. A redmondi operációs rendszereknél ezzel szemben újra kell írni a drivereket.

Még drága és szükségtelen a sok memória
Van egy másik fontos tényező, ami hátráltatja a 64 bites rendszerek terjedését. A 32 bites címzés egyik legnagyobb hátránya, hogy „mindössze” 4 GB-nyi memóriát lehet vele megcímezni. Ezt a korlátot pedig lassan kezdjük elérni – de desktop fronton tényleg csak lassan. A Windows Vista, mint a legerőforrás-igényesebb asztali operációs rendszerek egyike, is bőven megelégszik 2 GB-nyi operatív tárral, sőt, még 1 GB-on is tökéletesen működőképes. A 4 GB-os határt csak az extrém grafikus felbontásokat használók és az otthoni számítógépüket tudományos számításokra befogók érhetik el, ez a szegmens pedig nem jelent komoly tényezőt. Ráadásul a DRAM árak is költségessé teszik a 4 GB-ra való beruházást, anélkül, hogy annak számottevő előnyét látná a felhasználó – és még ezzel is csak a határára érkeznénk a 32 bites architektúrának.

Mikorra várható tehát a számítógéphasználók nagy része számára az átállás? Nos, ezt nem könnyű megjósolni, hiszen hardveresen gyakorlatilag már most is készen állunk, a szoftverfejlesztések vannak elmaradva. A Microsoft például annyira szkeptikus a néhány éven belül lezajló váltásról, hogy az évtized végére megjelentetni tervezett, jelenleg Windows 7 kódnéven futó operációs rendszeréből még mindig két változatot, egy 32 és egy 64 bites kiadást tervez létrehozni.