Connect with us

technokrata

Kell négymagos processzor egy laptopba?

Laptop

Kell négymagos processzor egy laptopba?

Már nem csak az Intel mondja azt, hogy igen.

A minap jelentette be az Advanced Micro Devices négymagos, noteszgépekbe szánt processzorainak várható megjelenési idejét: az első példányok 2010-ben kerülnek piacra. Ezzel az AMD nagyjából egy évvel később dobja piacra a négy feldolgozóegységgel rendelkező CPU-k mobil változatait, az Intelhez képest.

Champlain kódnév alatt jelennek meg az első processzorok, amelyek a Danube kódnevű platform alapjául szolgálnak majd, közölte az AMD. Pontos részletek egyelőre nem ismertek, de a késői debütálás miatt komoly esélye van annak, hogy 32 nanométeres gyártási eljárással készülnek majd ezek a lapkák. Ezt megelőzően, még 2009-ben debütál a Tigris platform, amelybe azonban „csak” egy kétmagos, Caspian kódnévre hallgató processzor(család) kerül – a lapka 45 nanométeres csíkszélességgel készül majd. A két CPU közös pontja, hogy mindkettő ugyanolyan foglalatú (harmadik generációs socket s1) lesz.

Habár egyszer már lejátszódott a folyamat a mobil szegmensben, amikor váltottunk az egymagos processzorokról a kétmagosokra, mégis érdemes kicsit eltöprengeni azon, mi értelme van az újabb duplázásnak. Nos, mivel a noteszgépek egyre nagyobb teret hódítanak, és sokan már az asztali, játékra használt PC-k lecserélése során is laptopot vesznek, viszonylag nagy, fizetőképes kereslet mutatkozik azon készülékek iránt, amelyek teljesítményben hozzák a desktop számítógépek szintjét. Ehhez pedig nem árt, ha kellő krafttal rendelkeznek a notebookok, processzorfronton is.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés