Connect with us

technokrata

Windows 7, Windows Vista SP2

Laptop

Windows 7, Windows Vista SP2

Gőzerővel fejleszt a Microsoft.

A Windows 7 első nyilvános bétája
2009 első hónapjában tartja meg a Microsoft az aktuális MSDN rendezvényét. A profi fejlesztők részvételével zajló konferencián pedig bemutatásra kerül az operációs rendszer első bétaváltozata, aminek révén teljesebb képet alkothatunk az OS-ről (persze korábban is szivárogtak már az információk – bővebben itt és itt). „Minden résztvevő megkapja a Windows 7 Beta 1 DVD-t.” – olvasható a redmondi közleményben.

Habár úgy tűnik, hogy meglehetősen gyorsan történnek az események, a tempó mégis kívánnivalót hagy maga után. Ugyanis a szoftverfejlesztő vállalat ütemterve szerint a jövő év második felében (pontosabban a karácsonyi bevásárlások időszakára) már piacon kell lennie a terméknek – ennek tükrében pedig az első bétaváltozat januári debütálása némi késést sejtet. Tudni kell, hogy a Microsoft több bétaverziót is meg szokott jelentetni, mielőtt elérné az adott szoftver az RTM (release to manufacture) állapotot. A végleges változat csak ezután debütál – az egyes fázisok között pedig sok hónapnyi idő szokott eltelni.

Windows Vista / Server 2008 Service Pack 2
A minap jelentette be a Microsoft, hogy már megkezdték a legújabb asztali és szerver operációs rendszerük második javítócsomagjának terjesztését. Egyelőre csak az MSDN és a Technet programban részt vevők számára érhető el az SP2 kipróbálásának lehetősége, de nemsokára a szélesebb közönség is „belekóstolhat”. És hogy milyen ízre lehet számítani? Bluetooth 2.1 támogatás kapnak a Windows-ok, megjelenik a Windows Search 4.0, ami gyorsabb asztali keresést ígér a felhasználónak, valamint Vista alatt natívan is lehet majd Blu-ray médiát írni. Emellett debütál a Windows Connect Now funkciója, ami egyszerűsíti a vezetékmentes hálózati csatlakozás konfigurálását.

Miért egyszerre érkeznek a service packek? Nos azért, mert a két OS forráskódja számos helyen megegyezik, ezért a hozzájuk tartozó SP2 készítése során is párhuzamosan történhetett a fejlesztés – amit az egyik szoftverben megváltoztattak a programozók, azt nagy részben a másikban is implementálták.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés