Connect with us

technokrata

A Windows 7 érinthetővé teszi a netbookokat

Laptop

A Windows 7 érinthetővé teszi a netbookokat

Mivel a Microsoft új operációs rendszere erős multitouch funkcionalitással érkezik, az erre építő netbookok megdobhatják a piac eladásait.

A legtöbb ember az érintőképernyőt elsősorban az Apple iPhone-al társítja, pedig a Microsoft Surface 2001-es koncepciójában már szerepelt a multitouch, azaz egyszerre több pontos érzékelésre képes érintőképernyő. A netbookoknak különösen jól jönne egy ilyen funkció, mivel apró billentyűzetük és touchpadjuk szinte kiált valamilyen más adatbeviteli formáért.

A készülékek árát némileg megemelné egy ilyen újítás, de mivel kijelzőjük kisebb, mint a hagyományos laptopoknak, ezért kevésbé emelné az árukat egy érintőképernyő. A Windows 7-nek csak a Home Premium verziójától fölfelé támogatott a funkció, ami szintén emel egy kicsit a készülékek várható árán, ugyanakkor az emberek sokkal inkább a hordozhatóság, mint az ár miatt döntenek a netbookok mellett.

Egyelőre csak olyan készülékek érhetőek el, ahol opcionálisan választható kicsit borsosabb áron az érintőképernyő, habár az sem multitouch, például a Gigabyte Touchnote készüléke. A Lenovo S10 netbook touchpadja képes a több-pontos érintésérzékelésre, de ez nem nyújtja ugyanazt az élményt, mintha a képernyőn lenne ugyanez elérhető, írta meg a CIO.com.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés