Az eredeti tervek szerint július 1-jétől lett volna kötelező kivétel nélkül minden új számítógépen, laptopon előre telepíteni az alkalmazást, amelyből még az Apple termékeire is készült változat. Most azonban úgy tűnik, hogy az ázsiai ország nem csupán saját országainak cégeit és állampolgárait szeretné megfigyelni: a Sunbelt egyik viszonteladója egy magyar vállalkozás hálózati, IP-térfigyelő biztonsági kamerák eszközmeghajtóiban fedezte fel a Green Damet.
A kamerákat felszerelő céghez ugyanis az ügyfél gyakori panasszal érkezett: különböző fájlok mentésekor számos esetben lelassult, illetve lefagyott a kliens oldali gép, gyakran a teljes rendszer is, s hasonló jelenség történt nyomtatási parancs kiadásakor is. Mint kiderült, a Green Dam az IP-kamerák felügyeletét ellátó szoftverben volt elrejtve és nem csupán a mentett, illetve kinyomtatott fájlokat, hanem a kamerák által rögzített képet is továbbította Kínának.
“A kínai kormány szerint a Green Dam célja az erőszakos tartalmak visszaszorítása révén az internetezők, elsősorban a fiatalok védelme. A szoftver azonban hasonlóan működik a klasszikus jelszófigyelő alkalmazásokhoz, mint például a listavezető Zbot: beállítása révén minden tartalmat képes megfigyelni, illetve továbbítani megbízójának.” – mondja Bódis Ákos, a Sunbelt magyarországi képviseletének vezetője.