Connect with us

technokrata

Viszik a számítógépeket, mint a cukrot

Laptop

Viszik a számítógépeket, mint a cukrot

Válság? Ugyan már, virágzik a PC piac!

Hét éve nem volt példa olyan mértékű növekedésre a PC piacon, mint amilyen a legutóbbi negyedévben végbement. A Gartner piackutató intézet legfrissebb jelentése szerint 2009 utolsó három hónapjában világszerte mintegy 90 millió darab személyi számítógép talált gazdára, ami 2008 hasonló időszakához (73 millió PC) képest egész pontosan 22,1 százalékos növekedést jelent.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez az óriási növekedés viszonylag könnyen kivitelezhető volt, ugyanis az összehasonlítás alapját képező 2008-as negyedévre a válság igen keményen rányomta a bélyegét, tehát onnan szinte már csak felfelé vezetett út.

#img1#

A piacvezető HP 2009 utolsó negyedévében 17,7 millió számítógépet adott el, és ezzel a piaci torta mintegy 19,8 százalékát tudta kihasítani magának. A képzeletbeli ezüstérem a 12,1 milliós eladási darabszámmal büszkélkedő Acer “nyakába” került, mely vállalat jelenleg körülbelül 13,5 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik. A dobogó harmadik fokára a 10,3 millió darabos eladást regisztráló Dell állhatott fel, a maga 11,5 százalékos piacrészével. A globális toplistán a 8,7 százalékon álló Lenovo lett a negyedik, az 5,3 százalékos piaci részesedésű Toshiba pedig az ötödik pozíciót szerezte meg.

Az Egyesült Államokban ugyancsak a HP a piacvezető, a második azonban a Dell, a harmadik pedig az Acer. A negyedik és ötödik helyet ebben a régióban a Toshiba és az Apple szerezte meg. Említést érdemel, hogy eladási növekedés tekintetében az Apple-féle Mac-ek nem tudtak lépést tartani a jóval olcsóbb PC-kkel, és ennek “köszönhető”, hogy az Apple egy helyet rontott korábbi eredményén.



Szólj hozzá!

További Laptop

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés