Connect with us

technokrata

A videojátékok miatt van sok autóbaleset

Smart home

A videojátékok miatt van sok autóbaleset

Nem a virtuális gyakorlat teszi a mestert.

Több tanulmány is azt mutatja, hogy a versenyautós játékok miatt van annyi baleset az utakon. A kutatók szerint a gépjárművezetők agresszív magatartásáért is gyakran ez okolható. Nemrég a brit BSM közlekedési intézet megbízásából készült tanulmány azt mutatta, hogy az autóversenyzős játékokat előnyben részesítők a való életben nagyobb sebességgel vezetnek, most egy újabb kutatás szerint ezek a játékok rossz hatással vannak a vezetési stílusra is.

A német Allianz Center for Technology és a müncheni Ludwig-Maximilians egyetem kutatói szerint ugyanis ezek a játékok erősítő tényezőként kedvezőtlenül befolyásolják az emberek vezetési magatartását, így ösztönzően hatnak a versengésre, a vakmerőségre, és a kockázatos manőverek végrehajtására. A tanulmány szerint azok, akik előszeretettel játszanak autóversenyzős játékokkal, és emellett rendszeresen ülnek volán mögé is, gondatlanabbul vezetnek, és gyakrabban baleseteznek, mint társaik.

A szerzők úgy vélik, hogy a versenyzős játékok erősítik a versenyen alapuló, erőszakos vezetési stílust, így az utakon sem a defenzív hozzáállás uralkodik. Mindez azért van, mert a technológiáknak köszönhetően a fizikai törvényszerűségeken alapuló játékok autentikus versenyélményt eredményeznek, így ha a játékosok rátaposnak a gázra, azonnal megtapasztalják a vezetés és a gyorsulás csodás érzését, a határ pedig kezd elmosódni valóság és virtuális világ között az igazi volán mögött ülve.

A kutatás során 198 férfi és nő játszási illetve vezetési szokásait vizsgálták. Ekkor derült ki, hogy akik nem játszanak, jóval körültekintőbben és óvatosabban viselkednek az utakon, míg a játékszenvedélynek hódolók erőszakosak, agresszívek, és gyakran gyorshajtók.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés