Connect with us

technokrata

Szuper-olcsó HD kamera – érintőkijelzővel

Smart home

Szuper-olcsó HD kamera – érintőkijelzővel

Kis méret, nagy felbontás – új kamera a Samsungtól.

Az alábbiakban ismertetendő kamerát először idén januárban, a CES 2007 szakkiállításon lehetett megtekinteni, a hivatalos bejelentésre azonban egészen mostanáig kellett várni. Lényeg a lényeg: a Samsung bemutatta első HD, vagyis nagyfelbontású digitális videókameráját. Az SC-HMX10 típusjelzésű készülék legfontosabb ismertetőjele a rendkívül kis méret, melyet a fejlesztőknek úgy sikerült elérniük, hogy gyakorlatilag minden mechanikát kihagytak belőle, a kamera ugyanis nem kazettára, vagy DVD-re, hanem flashmemóriára dolgozik.

A CES-en még úgy lehetett tudni, hogy a kamerában 4 GB belső memória lesz, ehhez képest a végleges modellben már ennek a duplája, vagyis 8 GB memória teljesít szolgálatot. Ez a 8 GB persze nem is olyan sok, ha nagyfelbontású felvételeket készítünk, de jó hír, hogy a készülék bővítőslotjába hagyományos SD és nagykapacitású SDHC memóriakártyákat is be lehet helyezni.

Az 1/6 col méretű, 1,5 megapixeles CMOS képszenzoros videókamera optikai zoomja tízszeres nagyításra képes, a kihajtható folyadékkristályos kijelző pedig 2,7 colos képátlóval rendelkezik és érintésérzékeny. A digitális zoom egyébként 100x-os átfogású, a kamera felvételei pedig H.264 szabványúak (a képminőség öt fokozatban állítható).

A kereskedelmi forgalomban idén ősz elején debütáló, HDMI csatlakozós Samsung SC-HMX10 ára egyáltalán nem vészes: a kis masina 799 dolláros, vagyis mintegy 140 ezer forintos áron lesz kapható. A hazai forgalmazással kapcsolatban egyelőre még nincsenek információink.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés