Connect with us

technokrata

Mentődzseki földrengéshez

Smart home

Mentődzseki földrengéshez

Vajon van hozzá rum is?

Mint ismeretes, a kutyákat már régóta használják mentésre. Noha nagyobb számban vannak azok, akik nem élnek földrengés veszélyeztette vidéken, a japánok úgy gondolták, jobb, ha felkészülnek a legrosszabbra, ahelyett, hogy sajnálkoznának a már megtörtént természeti katasztrófák miatt. A folyamat egyik apró mozzanata, hogy a hűség mintaképeit egy speciális mentőruházattal látják el, amelyet kifejezetten földrengés esetére terveztek. Bizonyára saját tapasztalataik vezették őket arra, hogy kitalálják és legyártsák ezt a hetvenes évek sci-fi filmjeit idéző űrruhát. A dzseki kiskereskedelmi ára ötvenezer yen (hozzávetőlegesen 434 dollár).

Szinte már látjuk lelki szemeink előtt, ahogy kapargatnak az ebek a törmelék között sérültek után kutatva, ám az még kérdéses, hogy hogyan jutnak a mentőruházathoz egy esetleges katasztrófa esetén. Vajon a katasztrófavédelmi szervek feladata lesz a kutyák felszerelése a mentés és mentesítés során, vagy akár a hegyekben, a kutyák itt is állandó készültségben állnak majd? Elgondolkodtató, hogy mennyire számít állatkínzásnak az étel, és más, vészhelyzetben fontos eszköz eljuttatására alkalmas mentőruha állandó viselete a lehetséges földrengések tükrében.

A tokiói biztonsági kiállításon, a Security and Safety Trade Expo-n bemutatott mentőruha, noha nevetségesnek és komolytalannak látszik, a japánok úgy gondolják, hogy a könyvespolcok alá szorulva ez a legkevésbé fogja őket érdekelni.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés