Connect with us

technokrata

A hagyományos tévékészülékeken túlmutató megoldás

Smart home

A hagyományos tévékészülékeken túlmutató megoldás

Negyven hüvelyk, állvánnyal.

Egyéni művészi jelleget kölcsönözhetünk otthonunknak, és lélegzetelállító fotókkal kápráztathatjuk el látogatóinkat – köszönhetően a Bravia E4000-es sorozat tökéletes képminőségének. Hiszen a televíziónak akkor sem kell szükségszerűen egy unalmas, fekete, csak helyet foglaló téglalapnak lennie, amikor éppen nem nézi rajta senki kedvenc műsorait.

Elegáns megjelenésének köszönhetően az E4000-s sorozat bármely lakásbelső számára szép kiegészítő lehet. Tiszta, visszafogott vonalvezetése, melyet a Sony új „Draw the Line” dizájnkoncepciója inspirált, a megjelenített tartalom elnyomása nélkül gazdagítja a környezetet, s mindez négyféle, bármely modern vagy hagyományos lakótérhez illő színváltozatban elérhető (éjkék, alumínium, gyöngyfehér és sötét mogyoróbarna). A 32 és 40 hüvelykes Full HD modellek állvánnyal kerülnek forgalomba, de falra szerelve – esetleg más keretezett képek társaságában – a lakótér szerves részeként is elhelyezhetők. 26 colos méretű, kisebb változatuk, amely szintén falra szerelhető, ideális megoldás asztali vagy íróasztali használatra, valamint családi fotók megjelenítésére.

A sorozat lényegi jellemzője a Képkeret üzemmód, melynek segítségével a hangulathoz vagy a helyiség jellegéhez illő képek jeleníthetők meg a képernyőn. Akár vacsoravendégeket hívunk, akár csak kikapcsolódni szeretnénk, ez a technológia olyan „üres vásznat” kínál, amelyen mindent felülmúló minőségben eleveníthetők fel a kedves emlékek.

Alapértelmezettként hat művészi alkotás közül választhatunk a tévékészülék memóriájából, melyek között gyönyörű tájkép, Pop Art és egy van Gogh-mű is található.

Energiafogyasztás szempontjából a Képkeret üzemmód 35%-kal gazdaságosabb, mint a normál tévénézés, de az időzített készenlétre váltással még tovább fokozható ez a hatékonyság. Különösen hasznos olyan embereknek, akik rendszerint elfeledkeznek a készülékek kikapcsolásáról!

A sorozat csúcsán álló 40 colos modell x.v.Colour színszabványa – kompatibilis műsorforrás esetén – a megszokottnál jóval árnyaltabb és életszerűbb színmegjelenítést tesz lehetővé.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés