Connect with us

technokrata

Grönland: aggasztó repedések a jégen

Smart home

Grönland: aggasztó repedések a jégen

Elképesztő NASA fotók a leváló jégmezőkről.

Noha eddig úgy tűnt, hogy Grönland északi része különösebben nem érintett a globális felmelegedésben, a friss műholdas felvételeket tanulmányozva hatalmas növekvő repedésre lettek figyelmesek az Ohio Egyetem szakemberei. A tanszék professzora szerint az eddig masszívnak tűnő Petermann gleccser jelentős része akár egy éven belül szétmállhat.

Ha a helyzet romlik, emellett további északi gleccserek is megolvadnak, felgyorsulhat a tengerszint emelkedés – amely a dél-grönlandi olvadásoknak köszönhetően már eleve folyamatban van.

A repedés több mint 11 kilométer hosszú, és 800 méter széles – ráadásul további törések is láthatók a jégnyelven.

Az Ohio State University Byrd Polar kutatóközpontjának szakembere, Jason Box szerint a képek magukért beszélnek. „A repedés egyre közelebb és közelebb van a peremhez, már csak idő kérdése, hogy mikor töri ketté.”

A gleccserről július 10-e és 24-e között már levált egy nagyjából fél Manhattan nagyságú (29 négyzetkilométer) darab, előtte pedig 2000 és 2001 között volt egy jelentős mértékű leszakadás (86 négyzetkilométer). De ez még nem jelenti azt, hogy minden rendben van azzal, ami történik. A Colorado Egyetem Study of Earth from Space központjának kutatója, Waleed Abdalati szerint aggasztó, ami történik, mivel a Petermann messze északra van.

A kérdés már csak az, hogy vajon mindez a globális felmelegedésnek köszönhető-e? A NASA jégtudósa, Jay Zwally szerint tény, hogy ez jelez valamit, csak még nem tudni, hogy mit. Mindenesetre szerinte túl korai a klímaváltozásra fogni bármit is.

Konrad Steffen, szintén a Colorado Egyetem szakembere, nemrég tért vissza Grönlandról, és már régen is tanulmányozta a Petermann gleccsert. Szerinte, amit Box látott, nem más, mint amivel már ő maga is találkozott még a kilencvenes években: „A repedés nem aggasztó, mondhatni, teljesen normális.”

Azt azonban egyik tudós sem tagadja, hogy bizony a jégmállás, amit eddig a sziget déli részén tapasztaltak, egyre inkább húzódik felfelé. A nagy repedések és a leváló darabok rossz előjelek is lehetnek annak.

A műholdas felvételeken ráadásul azt is látni, hogy a világ leggyorsabban visszahúzódó gleccsere, a Jakobshavn, új rekordot állított fel az elmúlt 150 éves megfigyelése során: „Mérföldeket megy vissza, és nincs rá mód, hogy megállítsuk” – mondta Abdalati.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés