Connect with us

technokrata

Már a vese is műthető robottechnikával

Smart home

Már a vese is műthető robottechnikával

Két és fél óra alatt, egyetlen apró bemetszésen keresztül.

Amerikában megvolt az első SIRS, azaz Single Incision Robotic Surgery eljárással végrehajtott vese-eltávolítás. A michigani Henry Ford Kórházban vették ki a beteg vesét a kifinomult háromdimenziós robottechnikával. Az eltávolított szervben négy daganat is volt, amit egy körülbelül 7,5 centis nyíláson húztak ki a köldökhöz közel. A minimálisan invazív robotműtét 2,5 óráig tartott.

Craig Rogers, az intézmény szakembere szerint ez a technika elősegíti, hogy ezentúl rutinszerűen hajtsanak végre ilyen típusú beavatkozásokat. „Alapesetben minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megmentsük a vesét, így a kisebb daganatokat részleges veseeltávolítással vesszük ki a páciensből” – mondta Dr. Rogers. „A nagyobb daganatokat azonban csak hatalmas metszésen keresztül tudtuk eddig kivenni. A SIRS-nek köszönhetően már egy 8 centis vágással is végrehajtható a műtét. Ráadásul szebben gyógyul, gyorsabb a felépülés, kisebb a heg és a vérveszteség.”

Évente több tízezer veserákot diagnosztizálnak világszerte. Általában nyitott nagyműtéttel távolítják el a beteg szervet. A fejlettebb intézményekben a da Vinci sebészeti robot használata mellett 2,5 centiméteren így is legalább 4-5 bemetszésre volt szükség, hogy bejuttassák a kamerákat és a roboteszközöket. A SIRS révén azonban egyetlen nyíláson vezetik be a robotkart, amivel könnyűszerrel elvégezhető a beavatkozás.

Dr. Rogers tervei szerint a klinikán a módszert a prosztataproblémák esetén is alkalmazni fogják.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés