Connect with us

technokrata

Az őrülten száguldozó tinédzserek ellen

Smart home

Az őrülten száguldozó tinédzserek ellen

Sebességmérő slusszkulcs, energiatakarékos hosszabbító, tojás alakú “hangszék” a CES-en.

A világ legnagyobb szórakoztató elektronikai vására kitűnő lehetőség a fejlesztő cégeknek, hogy iparági környezetben, nagyközönség előtt és a médiafigyelem középpontjában teszteljék a legújabb fejlesztések gyümölcseit. A Las Vegas-i CES nem is titkolt célja ez, de az sem baj, ha a gyártók egymás ötleteit-tapasztalatait elemezve fejleszthetik tovább termékeiket, akár kéz a kézben a konkurenciával.

Amíg várakozunk a 2010-es januári dömpingre, addig szemezgessünk egy picit és nézzünk meg három innovatív terméket. És hogy valóban innováció vagy simán őrültség, azt mindenki döntse el maga.

Surround tojásszék az Acousticom-tól
Sok minden juthat eszünkbe első pillantásra az Acousticom 5.1-es hangrendszerrel felszerelt székéről. A szülőknek valószínűleg egyből az, hogy „Édesfiam, nem vagy te normális?! Tojást karácsonyra?”

Az Acousticom pedig nagyon is komolyan gondolja, hiszen többek között az Amerikai Védelmi Minisztérium és a NASA beszállítója is. Pilótasisak helyett a vállalat egy Sound Eggel, azaz „hangtojással” lepi meg a 2010-es CES nagyközönségét.

A beépített 5.1-es hangrendszer csak egy dolog. A tojást a televízióhoz vagy a számítógéphez csatlakoztatva úgy szórakozhatunk magunkban, hogy abból a szomszéd szobában egy mukkot sem hallanak, köszönhetően a formának és a belsőt borító hangszigetelő szivacsnak. A székhez potom 1450 dollárért bárki hozzájuthat, ennyiért a külső és a belső színét megrendelés előtt magunk választhatjuk ki.

A meglévő eszközparkunk „bezöldítése”
A fenntartható fejlődés jegyében egyre takarékosabb és hatékonyabb elektronikai eszközök kerülnek a piacra. De miért cserélnénk ki valamit, ami még működik, csak azért, mert már van zöldebb?! Ebben a Tenrehte Technologies munkatársai tökéletesen egyetértenek, ezért is rukkoltak elő olyasvalamivel, ami a már meglévő eszközparkunk energiafogyasztását csökkenti.

A PICOwatt úgy néz ki, mint egy egyszerű hosszabbító. A titok a kis dobozban rejtőzik. A kis készséghez csatlakoztatott fogyasztókat – Wi-Fi segítségével – távolról vezérelhetjük. Az energiafogyasztást, az időzítést, a be- és kikapcsolást akár egy számítógépről vagy egy okostelefonról is kontrollálhatjuk. Csak néhány kattintás, és a mosógép az éjszakai áramon zakatol, de a készenléti üzemmódon veszteglő televízió „kiklikkelésével” is spórolhatunk.

A PICOwatt a Föld Napja alkalmából, 2010. április 22-én debütál 79.99 amerikai zöldhasúért, ami nem kevés. A Tenrehte szerint mindössze két hónap alatt megtérül, ezt követően pedig 10%-kal csökkenti az éves villanyszámlát.

Slusszkulcsmumus a mama kedvenc mazsolájának
A Root Four Imagination időben meghallotta az aggódó szülők jajszavát, így még a kanadai kormány is támogatta 25 ezer amerikai dollárral, hogy megalkossák ezt a kis trükkös kulcstartót. A Safe Driving Monitor egy okos kis kulcstartó, amely folyamatosan rögzíti a sebességet, a megtett távolságot és a fékezési szokásokat is. Ez az adathalmaz bőven elég is, mert a tapasztalatok szerint a fiatalok baleseteinek 80-90%-a gyorshajtás és rossz fékezés következménye. A rendszer egy digitális kijelzővel ellátott kulcstartóból és egy jeladóból áll, amelyet az autó sebességmérőjéhez csatlakoztatva már kész is az emberkedő mazsola rémálma, a digitális tachográf.

A slusszkulcsmumus nem a kémkedést, sokkal inkább a megelőzést szolgálja. Azok a tini vezetők, akik tisztában vannak azzal, hogy figyelik őket, sokkal óvatosabban vezetnek. A készülék piaci sikereihez bizonyára azért a Makarenkói pofon elrettentő ereje is hozzájárul.

A készülék 95 dollárt kóstál, de a rommá tört BMW javítása bizony még többe.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés