Connect with us

technokrata

5 millió LED tévét tervez eladni az LG

Smart home

5 millió LED tévét tervez eladni az LG

Az LG Electronics kedden bejelentette, hogy megkezdte a LED háttérvilágítást használó LCD tévék gyártását, és tervei szerint 5 millió egységet értékesít 2010-ben.

A dél-koreai laptévé gyártó összesen 18 millió LCD készüléket akar eladni 2009-ben, amivel a második legnagyobb LCD tévé szállítóvá válna a hazai rivális Samsung után, megelőzve a Japán Sonyt. A globális gazdasági visszaesést a többi iparághoz képest viszonylag jól viselte a laptévé ipar. Mind a Samsung, mind pedig az LG a LED háttérvilágítás mellett tette le a voksát. A technológia alacsony áramigénye mellett a vékonyabb modellek is szólnak, vastagsága 30 százalékkal kisebb, mint a hagyományos társainak.

A LED tévék jelenleg 2,6 százalékát teszik ki az LCD piacnak, de 2010-re ez 20, 2011-re pedig 40 százalékra nőhet. A népszerűségének ugyanakkor nem tehet jót, hogy jelentős árkülönbséget kell lenyelniük a fogyasztóknak, 50-70 százalékkal drágábbak az ilyen készülékek. Az LG szerint a különbség hamar lemegy 40-50 százalékra.

A DisplaySearch kutatócsoport adatai alapján az LCD tévék adják a globális tévé eladások 60 százalékát. A LED háttérvilágítás a notebookokban és az asztali kijelzőkben is egyre népszerűbb, az idei utolsó negyedévben arányuk elérheti a 25 százalékot, az első negyedéves 12 százalék után, írta meg a Reuters.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés