Ingyen netbookot kaptak a Padeborni Egyetem elsőéves diákjai. A tanulók Windows és Linux operációs rendszerrel felszerelt gépet is választhattak maguknak, és szabadon használhatják az iskola WLAN-hálózatát. Az intézmény szeretné elérni, hogy az órákon, előadásokon és otthon is számítógépek segítségével tanuljanak a diákjai, és az összes tanított tárgy anyagát elérhetővé tette számukra az interneten keresztül.
Az egyetem ebben az évben megpróbálja felmérni, hogy az új módszerekkel jobb eredményeket érnek -e el a diákjai, mint korábban. Ha sikeres lesz a kezdeményezés, az összes diákjukat hordozható számítógépekkel látják majd el, nem csak az elsőéveseket – írja az SG.hu.