Connect with us

technokrata

Újra Budapesten a “Hulladékból Termék” című kiállítás

Smart home

Újra Budapesten a “Hulladékból Termék” című kiállítás

Dr. Oláh Lajos környezetvédelmi és vízügyi államtitkár nyitotta meg azt a kiállítást, amely április 4-25. között látható Budapesten a Klebelsberg Kultúrkúriában.

A “Hulladékból Termék” című vándorkiállítás a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fővédnökségével indult útjára több mint 3 éve. A tárlaton alumínium italos dobozból készült szellőzőventillátor, PET palackból előállított pulóver, kupakból készült kerti pad és szőlőkaró is látható. A kiállítással a szervezők a Budapesten működő szelektív hulladékgyűjtést, az újrahasznosítást és a komposztálást népszerűsítik.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fővédnökségével útjára indított “Hulladékból Termék” kiállítás több mint 3 éve “járja az országot”. Ez idő alatt több mint 30 hazai nagyvárosban 155 ezer érdeklődő láthatta és tapasztalhatta meg azt, hogyan válnak újra hasznos tárgyakká a mindennapokban elhasznált és kidobott hulladékok.

A kiállítás megnyitóján dr. Oláh Lajos államtitkár elmondta: a települési szilárd hulladék mennyisége évek óta 4,6 millió tonna/év körül ingadozik, egyre több a könnyű műanyag- és papírhulladék és csökken az üveg és a fémek mennyisége. Ennek a hulladéknak kb. 2/3-a származik a háztartásokból, 1/3-a pedig az intézményekből, vállalatoktól. Otthonainkban évente fejenként 300 kg hulladék képződik, miközben munkahelyünkön és a közintézményekben további 150 kg hulladékot termelünk, összességében egy és egy negyed kilót naponta. A hulladék azonban érték is lehet, ha újrahasznosítjuk azt.

A magyar lakosság évente mintegy 50 ezer tonna csomagolási hulladékot gyűjt anyaga szerint különválogatva. A szelektív hulladékgyűjtés segítségével értékes energiát, erőforrásokat és nyersanyagokat takaríthatunk meg, a hulladék feldolgozásával keletkező másodnyersanyagokat pedig újbóli termékek gyártáshoz használhatjuk fel. Ezen kívül nagy hangsúlyt kell fordítani a hulladék-megelőzésre is, ezért kell komposztálni és tudatosan vásárolni. Ezeket a környezettudatos viselkedési formákat és az anyagok körforgását mutatja be a Hulladékból Termék kiállítás, amely 100 hazai hulladék-feldolgozó és hasznosító vállalat hulladékból előállított termékeit mutatja be.

A kiállítás már megjelenésében is tükrözi az újrahasznosított anyagok egyik felhasználási lehetőségét, ugyanis a tárlat installációja maga is kartonpapírból készült (falak, asztalok, fotelek) a Terbe Design technológiájával. A többi hulladéktípus újrahasznosítási lehetőségeit is bemutatja a kiállítás, például hogy a londoni metró szellőzőventillátorának alkatrészei alumínium italos dobozok felhasználásával készültek Magyarországon. A szelektíven gyűjtött PET palackból pulóver is előállítható, kupakjából pedig készülhet kerti pad, vagy szőlőkaró is. Az üveg értékes hulladék (másodnyersanyag), belőle újra boros-, vagy sörös üveg készül, ezért szelektív gyűjtése alapvető érdek.

A kiállítás interaktív módon mutatja be a szelektív hulladékgyűjtést, ezért a látogatók hozhatnak magukkal 1-2 kidobásra váró hulladékot (PET palack, használt elem, CD lemez, floppy), mert a helyszínen ezeket el lehet helyezni a megfelelő gyűjtőkben, miközben kiderül, hogy mi is készül belőle a feldolgozás után. A sok fotó, folyamatábra és termék mellett a szemléletformáló munkát segítik azok az iskolák számára készített ingyenes oktató filmek is, melyeket folyamatosan vetítenek a kiállításon.

A “Hulladékból Termék” című kiállításhoz kiegészítő rendezvények is társulnak a Föld napja alkalmából. Április 9-én este 19 órakor kerekasztal-beszélgetés lesz a környezeti kultúráról, illetve a társadalom és a hulladék kapcsolatáról, április 18-án 11 órakor családi napot tartanak a szervezők (ÖKO-Pack Kht., Környezetvédelmi Szolgáltatók Országos Szövetsége, Klebelsberg Kultúrkúria), ahol a látogatók saját kezűleg készíthetnek újrahasznosított ajándéktárgyakat, mindennapos használati cikkeket, táskát, képkeretet, erszényt, ékszert és még sok hasznos holmit. Április 28-án “Méregtelenítés és gyógynövények” címmel Kökény Mária fitoterapeuta tart előadást.



Szólj hozzá!

További Smart home

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés