Tudatos géprombolás: programozott élettartam

Mekkora pech: a notebook akkumulátora két héttel a garanciális idő lejárta után megy tönkre. Az okostelefon egyik reggel már nem reagál a töltőre, nem hajlandó bekapcsolni, és a behelyezett SD kártyánkat is törli egy véletlen folytán. Hasonlóan idegesítő az a tintasugaras nyomtató, amelybe nemrég vettünk gyári patronokat, mégsem tudunk nyomtatni, mert a vezérlés beadta a kulcsot. Ilyen és ezekhez hasonló esetek hétköznapinak számítanak Magyarországon és a világ minden táján. A Figyelő cikke.

Gondoljunk csak bele: az elmúlt mondjuk öt évben hány darab elektronikai eszközt kaptunk vissza megjavíthatatlanul a szervizekből? Egy átlagembernél ez a lista nagyjából így néz ki: 2-3 mobiltelefon, legalább egy PC vagy egy notebook, egy-két digitális fényképezőgép, katódsugárcsöves (CRT) monitor, ilyen tévé, illetve egy-két nyomtató. Ez persze csak egy szűk lista, hiszen említhetnénk még olyan hétköznapi eszközöket, mint a lapolvasó, az asztali DVD-lejátszó és egy sor egyéb elektronikai kütyü. Ez a rengeteg meghibásodás, gyors elhasználódás pedig felébreszti a vásárlóban a gyanút: mindez nem lehet a véletlen műve!

TERVEZETT ELAVULÁS

Valóban nem az. A nagyüzemi csalás jó szolgálatot tett az óriásvállalatoknak az elmúlt évtizedekben, és minden bizonnyal ez a mai napig nem változott meg, sőt, beépült a cégek termékfejlesztési stratégiájába. A cél nem az, hogy szupertartós, sokáig használható eszközöket állítsanak elő, hanem az, hogy maximalizálják a profitjukat. A rövid lejáratra gyártott termékeknél árnyaltan fogalmaznak a cégek: tervezett elavulás (angolul planned obsolescence) – ezt használják a mesterségesen rövid élettartam kifejezés helyett. Ha rákeresünk erre a kifejezésre, rengeteg oldalnyi találatot kapunk, és hamar eljuthatunk olyan fórumokra, ahol a beetetett vásárlók őrjöngve dühöngenek, amiért egy-egy készülékük a garanciális idő lejárta után pár héttel egyszerűen elromlott.

Az időzített elavulás nagymesterei a japánok – mondta lapunknak egy a témával aktívan foglalkozó magyar mérnök. Igaz, hogy sok japán autó és elektronikai eszköz pont arról híres (vagy sokáig arról volt híres), hogy sosem romlik el, ám ez sem azért van, mert a versenytársak ugyanezt nem tudnák produkálni. Valójában csak a mesterséges elavultatás tudatosan megválasztott hosszabb időtartamáról van szó, azaz a márka nimbuszának erősítését marketingszempontból fontosnak ítélte meg a gyártó. „Lényegében azonban a vezető gyártók nagyon nagy pontossággal be tudják állítani előre a gépek, berendezések átlagos elromlási idejét” – mutat rá forrásunk arra, hogy a vásárló többnyire nagyon kiszolgáltatott ezeknek az üzleti döntéseknek.

A cégek viselkedése mindamellett racionálisnak tekinthető. Az elektronikai iparban például köztudottan 3 százalék körül van a nyereségráta. Ilyen nyomott érték mellett csak akkor lehet növekedni, ha jól meghatározott időközönként új vásárlók jelennek meg a piacon, ők pedig csak azok lehetnek, akik az elromlott vagy megunt gépeiket éppen kidobták.

TRÜKKÖK SZÁZAI

A gyártók számára a vásárolj gyakran, dobd el gyorsan modell garantálja megélhetésüket és sikerüket. Éppen ezért örömmel gyorsítják a folyamatot ügyes, rejtett trükkökkel és megfontoltan eltervezett fejlődési, sőt inkább elavulási úttal. Jó pár példát mutatunk is erre, ezek közül a leggyakoribb a szervizelés megdrágítása, ellehetetlenítése. A felhasználó egyszerűen képtelen belenézni az adott készülékbe, netán bármit javítani benne, még akkor is, ha egyértelműen látszik, hogy a javítás pár ezer forintból megoldható lenne.

A szétszedhetetlen kütyük terén az Apple az egyik legjobb. Az új iPadet például olyannyira összeragasztották, hogy speciális eszköz nélkül szét sem lehet nyitni. A nem cserélhető, a készülékbe szorosan integrált vagy akár beragasztott akkumulátorok kicserélése is tulajdonképpen lehetetlen küldetés. Természetesen az akkumulátorok a használat során romlanak, teljesítményük egyre gyengébb, kapacitásuk folyamatosan kisebb lesz, ez egy idő után arra készteti a készülék tulajdonosát, hogy vagy váltson egy újabb eszközre, vagy küldje vissza a gyártóhoz akkucserére. Ez hivatalosan természetesen olyan drága, hogy elgondolkoztatja a felhasználót, nem érdemesebb-e inkább egy új készülékbe beruházni.

Néhány videokamerába egyenesen olyan apró csipet szereltek, amely egy titkosított csatornán kommunikál az akkumulátorral, és ellenőrzi annak eredetiségét. Ha ilyen készülékbe utángyártott, töredékáron beszerezhető akkut teszünk, a készülék gyanúsan hamar lemerül, holott a csereakkumulátor új, és a kapacitása megegyezik a gyáriéval. Az eredmény pontosan a gyártónak kedvez: a felhasználó mérges lesz az olcsó, utángyártott akkura, ahelyett, hogy a videokamera gyártóját hibáztatná, amelynek célja, hogy csakis az ő akkumulátorát használják a vásárlók. Ráadásul egy 3-4 éves eszközbe már több tízezer forintba kerülhet egy eredeti akku, mivel az ritkának számít, egyedileg kell megrendelni.

A gyártók egy másik trükkje, hogy egy bizonyos apró, többnyire teljesen felesleges alkatrészt is beépítenek az áramkörbe, amelynek a minősége épphogy csak kihúzza a garanciális időszakot. Ha azonban elromlik, a teljes eszköz, legyen az nyomtató, okostelefon-akkumulátor és hasonlók, használhatatlanná válik. Ha az adott eszköz szervizelhető, és erre a hibára rájöttek a szerelők, filléres a javítás, máskülönben a felhasználó egyszerűen eldobja az egyébként még tökéletes eszközt, és újat vesz helyette.

http://youtu.be/UmatL75dO3c

FILLÉRES, DE VÉGZETES HIBÁK 

Manapság már nyílt titok, hogy a hihetetlenül vonzó áron kínált tintasugaras nyomtatók csak csalétkek: a tintapatronokban alig van festék, ám a gyártók arra játszanak, hogy ha már a felhasználó megvette az eszközt, ragaszkodik hozzá, és megvásárolja a drága, gyári festékkazettákat, amelyeken már tetemes haszon van. És ez még nem minden: az alapértelmezett beállítások szerint a nyomtatók indokolatlanul gyakran tisztítják a fúvókákat, és ez rengeteg tinta elpazarlásával jár, ahogy az is biztosra vehető, hogy néhány csepp mindig jut a hulladéktinta-szivacsra is.

Amint ez a szivacs megtelik, a nyomtató belső vezérlése hibát jelez a hulladéktinta-szintmérőnél, méghozzá fatálisat, és a nyomtatót javíthatatlannak bélyegzi. Az internet azonban erre legtöbbször kínál megoldást. Némi keresés után találhatunk több olyan oldalt és fórumot is, ahonnan apró trükköket sajátíthatunk el, esetleg egy-egy programot is letölthetünk (általában orosz forrásból), amelyek nullázzák ezeket a számlálókat. Az eredmény: a nyomtató újra tökéletes minőségben nyomtat, mintha ez lenne az első napja.

Arról, hogy mit tehetnünk mindez ellen bővebben az Internetes segítség című keretes írásban, illetve a Figyelő hetilap friss, 37-ik számában olvashat.

Internetes segítség

Érdemes internetes fórumokon, és valóban független, megbízható, érdek és reklámmentes weboldalakon, teszt szájtokon leellenőrizni egy-egy termék minőségét, megbízhatóságát. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Kosarmagazin.hu oldala mellett a német szervezetek oldalai is sokat segítenek, mint például a Test.de (korábban Stiftung Warentest), az amerikai SquareTrade, vagy – autós témákban – az Adac.de, vagy az amerikai JDPower.com. Vigyázat, az új, frissen bemutatott készülékek magazinokban, minőségi díjakban megtestesülő jó eredménye nem jelenti azt, hogy azok tartósak is lesznek. A fent említett oldalak azonban a tartósságról is adnak adatokat, támpontokat, és semmilyen gyártói hirdetést sem fogadnak el, hogy még a gyanú árnyéka se vetüljön rájuk.

Könnyen előfordulhat, hogy tönkrement(nek hitt) eszközeinket néhány ezer forintból megjavíthatjuk. Jópár weboldalon kaphatunk e témában segítséget, amelyeket a Figyelő hetilapban mutatunk be.

A villanykörte-átverés

A fejlesztési iram és a szavatossági idő mesterséges korlátozása nem új keletű. Már 90 évvel ezelőtt akadt dokumentált példa arra, hogy az óriáscégek vezetői miként igyekeztek extraprofitot kisajtolni a gyanútlan vásárlókból. 1924 telén a villanykörtéket gyártó cégek, az Osram, a Philips, a General Electric és társaik titkos kartellt alapítottak Phoebus néven. A cél a profit növelése volt, méghozzá úgy, hogy termékeik – a lámpaizzók – élettartamát mesterségesen lerövidítették. A mérnökök olyan izzókat terveztek, amelyek olcsón gyártva képesek voltak 2500 órás üzemre, azonban a vezetők előírták, hogy az élettartamot egységesen csökkentsék 1000 órára.

Erről a régi átverésről is további részleteket olvashat a Figyelő hetilapban.