Laptop tesztek
Teszt: ASUS ZenBook UX32L – Kemény mint az acél
Leteszteltük az Asus frissített készülékét.
Leteszteltük az Asus frissített készülékét.
Nem ez az első ZenBook teszt a WikiTech hasábjain, ám a tajvani gyártó nemrégiben frissítette a készüléket, így úgy éreztük, hogy érdemes kipróbálni az újdonságot. Igazunk is lett, az UX32L jól sikerült, elegáns külseje és korrekt hardvere megszépítette a tesztidőszakot.
Csomagolás
A készülék hatalmas és nehéz dobozban érkezett. Kibontás után a Zenbookot, annak töltőjét és egy kis tasakot találunk, ebben egy VGA és egy LAN adapter van. Az adapterekre a készülék vékonysága miatt van szükség, ugyanis olyan vékony, hogy egy VGA vagy LAN csatlakozó sehogyan sem férne rá.
Külső
A laptop fémből készült, az anyagnak hála nagyon elegáns és prémium érzetet ad, a hideg tapintás pedig igazán ingerkeltő, egy szóval kiráz a hideg ha hozzáérünk, persze ezt mind jó értelemben kell érteni. A zsanérok nagyon jól tartják a fedlapot, az illesztések tökéletesek, ahogy a szálcsiszolt fém is nagyon jól néz ki. A billentyűzet sűlyesztett, a fedlap keretén körbe pedig egy gumi szegély fut.
Kezdjük a fedlappal, csukott állapotban körkörösen csiszolt fémet látunk, középen egy márkajelzéssel. Ha felnyitjuk akkor egy 13,3 inches, matt felületű, FullHD kijelző fogad minket, ennek a fényereje igen jó és a betekintési szögek is nagyok. Ennél a verziónál azonban már nincs érintésérzékeny kijelző, tehát arról le kell mondanunk. A megjelenítő alatt az Asus fémjelzés, felette pedig a webkamera és a mikrofon található. Alul a zsanérnál található a szellőzőnyílás, itt “hűsöl” a Zenbook.
A laptop jobb oldalán egy töltőcsatlakozó, két darab USB 3.0, egy HDMI port, egy mini VGA kimenet és egy 3,5 mm-es jack aljzat is tiszteletét teszi az egyik sztereó hangszórópár mellett. A készülék eleje teljesen üres, míg bal oldalon az SD, MMC, SDHC kártyaolvasó és egy 3.0-ás USB port lett elhelyezve a másik hangszóró mellett. A hátsó részt pedig a zsanér tölti ki, tehát ott nincs semmi féle csatlakozó. Zenei téren kiválóan szerepel a Zenbook, a mérnökök ugyanis a Bang & Olufsen ICEpower hangrendszerrel vértezték fel a készüléket.
Az alsó részen egy háttérmegvilágítást kapott billentyűzet tanyázik, megfelelően kemény nyomáspontal, de mégis puhán járó gombokkal. Körülötte minden fémből készült, kivétel ez alól a touchpad és ha már itt járunk kiemelném, hogy elég nagy méretű, kényelmesen lehet tapicskolni rajta. A belső alkatrészek között egy 45 wattórás akkumulátor található, ez 6-7 órás üzemidőt képes átvészelni egy feltöltéssel. Az Asus Zenbook közel 1,5kg-ot nyom a mérlegen, ezt cipelni már kicsit nehezebb mint egy műanyag ultrabookot, de a minőségért cserébe megéri.
Hardver/ Operációs rendszer
Az elegancia manapság egyenesen arányos a tudással. Ez most sincs másképp, jelen esetben egy Intel i5-4200U 2 magos, magonként 1,6GHz-es processzor ketyeg, mellette egy 2GB-os Intel HD Graphics 4400-as grafikai kártyával és 6GB RAM társaságában teszi élvezhetővé az internetezést és a munkát. A háttértár 1TB kapacitású és ezt egy darab SATA III-as HDD adja. Az Asus termékére Windows 8.1-es operációs rendszer lett feltelepítve a gyárban, ezzel együtt a hardver nagyon szépen, gördülékenyen és simán végzi el a rá hárított fárasztó és kemény munkát.
Összegzés
Bár régebben járt nálunk egy UX32-es Zenbook, az más specifikációval rendelkezett. Nagyobb eltérés a videokártyában, az operációs rendszerben, a kijelzőben és a háttértárban keresendő. Az vérfrissített kiadás elődjénél sokkal jobban sikerült, az ára ennek megfelelően valamennyivel emelkedik, így 300 ezer forint feletti árral érdemes számolni. Tudása, minősége, eleganciája megéri az árat, de akit szimplán csak a hardver érdekel az biztosan találhat jobb ajánlatot is.
Az Acer ConceptD termékcsalád egy egészen új világot nyit meg az amatőr és profi tartalomgyártással foglalkozók...
A Fujitsu ismét megörvendeztetett minket azzal a lehetőséggel, hogy leteszteljük az egyik legújabb, illetve legjobb masinájukat....
Már több ízben is járt nálunk Fujitsu notebook, a japán gyártó készülékei pedig kivétel nélkül jó...
A Fujitsu már több ízben is komoly erőműveket küldött a szerkesztőségünkbe, de a legújabb Celsius sorozatú,...
Elmúlt már az az időszak, amikor egy asztali számítógépnek önkénytelenül is hatalmasnak, zajosnak és kábelektől hemzsegőnek...
Az már bizonyára senki számára nem újdonság, hogy a régi, kétes minőséget képviselő Fujitsu-Siemens kooperációnak vége,...
Ezen a héten a Toshiba legújabb ultrabookja, a KIRA érkezett hozzánk, mely könnyű, fém házával és...
Igazi üzleti mindenes a Fujitsu legújabb notebookja. A beépített PalmSecure vénaszkennerrel pedig az összes adatunkat biztonságban...
Első ránézésre mindent tud a Fujitsu új, U904-es modellje, de nézzük meg közelebbről, hogy vajon megéri-e...
Igazi rétegtermék a Fujitsu újdonsága, ennek megfelelően alaposan meglepődtek az emberek, amikor megmutatjuk, hogy mire is...
Üzemidőbajnok készülékkel lépett piacra a japán gyártó.
A Lifebook E554 után a Fujitsu legújabb ultrabookját, az U554-et vizsgáljuk meg közelebbről, mely kiváló társa...
Igazán jó társra lelhetünk a Fujitsu újdonságának a személyében. Az izgalmakat máshol kell keresnünk, a mindennapok...
Ideális munkagép az Asus legújabb notebookja.
Asztali gépünk kiváltására született az Asus újdonsága.
Leteszteltük az Asus legújabb ultrabookját.
Bárki összeállíthatja a neki megfelelő modellt, a Dell készüléke ugyanis rendkívül széleskörűen konfigurálható.
Laptopként és táblagépként is egyaránt kiválóan szerepel az Asus újdonsága.
Impozáns hangzásával és érintőképernyőjével csábít az Asus újdonsága.
Leteszteltük a Dell középkategóriás laptopját.
Megjelenés éve: | 2013 | |
---|---|---|
Pro: | ||
- Anyagok | ||
- Hardver | ||
- Hangzás | ||
Kontra: | ||
- Ár | ||
- Külön átalakítók | ||
Méretek: | ||
• kijelző mérete: | 13,3" | |
• kijelző felbontása: | 1080 x 1920 pixel" | |
• kijelző típusa: | LED TFT" | |
• eszköz mérete: | 325 x 223 x 5.5 ~18 mm | |
• tömeg: | 1450 gramm | |
Hardver: | ||
• processzor: | Intel i5-4200U | |
• memória: | 6144 GB | |
• háttértár: | 1000 GB | |
• SSD: | ||
• bővíthetőség: | ||
• kártya típusa: | - | |
• portok: | USB 3.0, HDMI, Mini VGA, fejhallgató kimenet, töltőcsatlakozó | |
Multimédia: | ||
• kamera felbontás: | HD webkamera | |
• hangkártya:: | ||
• videókártya: | Intel HD Graphics 4400 | |
• ujjlenyomat olv.: | ||
• optikai meghajtó: | Nincs | |
• 3D: | ||
Hálózati adatok: | ||
• mobil: | ||
• WiFi: | 802.11 a/b/g/n | |
• Bluetooth: | Bluetooth 4.0 | |
• GPS: | - | |
• NFC: | ||
Szoftverek: | ||
• op. rendszer: | Windows 8.1 | |
• spec. szoftverek: | - | |
Akkumulátor: | ||
• gyári adatok: | 48 Wattóra | |
• tapasztalat: | 6-7 óra | |
ASUS ZenBook UX301LA | |
---|---|
teszt | összehasonlítás |