Smart home
Gondolnád, hogy ez a PC alig 10 ezer forintba kerül?
Bemutatták a legújabb Raspberry Pi-t.
Bemutatták a legújabb Raspberry Pi-t.
Bemutatkozott az olcsó számítógépként ismert Raspberry Pi legújabb kiadása. A Raspberry Pi 3 Model B-ben egy 64-bites, négymagos, 1,2 GHz-es ARM Cortex A-53 processzor teljesít szolgálatot, amely mellé 1 GB RAM került. Ez utóbbi ugyan kapacitás tekintetében nem változott, ám a buszsebességet így is megnövelték, az eddigi 450 MHz-ről 900 MHz-re. Nem maradt ki a 4 darab USB csatlakozó sem, illetve az alaplapon még egy kártyaolvasó, egy HDMI és egy Ethernet csatlakozó is helyet kapott.
A Raspberry Pi 3 Model B természetesen WiFi képes, illetve a Bluetooth 4.1-es szabványt is támogatja. Azt azért fontos tudni, hogy az apró eszközhöz természetesen szükség van egy billentyűzet + egér párosra, egy monitorra és persze egy készülékházra is, illetve csak és kizárólag az ARM szabványt támogató operációs rendszert tölthetünk fel rá. Ettől eltekintve megérdemelten örvend nagy népszerűségnek a Raspberry Pi, a rajongók pedig vélhetően a legújabb típusra is beruháznak majd, hiszen a Pi 3 sem lett drágább az elődjénél, azaz továbbra is 35 dollárba (10 ezer forintba) kerül.
A VELUX Cégcsoport legújabb reprezentatív kutatása szerint a magyarok 81%-a valamilyen mértékben hajlamos a halogatásra, ami...
Az IKEA összekapcsolhatóvá teszi a DIRIGERA hubot a Matter-szabvánnyal, hogy még jobb és egyszerűbb okosotthon-élményt biztosítson....
A múlt értékeinek tisztelete nem zárja ki a tudatos otthontervezést
Archiváld és készíts biztonsági mentést dokumentumaidról egyszerűen!
A konyhai kis- és nagygépek tervezése az utóbbi években hatalmas változásokon ment keresztül. A technológiai innovációk...
Jelentősen megkönnyíthetjük mindennapjainkat, ha hűtőnket, mosógépünket és egyéb háztartási gépünket rendeltetésszerűen, funkcióit kihasználva kezeljük. Így nem...
Hibrid munkarend hozta el a FERLING-nél az innovációt
Owlet Okos bébifigyelő kamera és zokni: legyen minden pillanat nyugodt a babával
A Samsung friss kutatása kimutatta, hogy az európaiak csaknem ugyanannyi időt töltenek a háztartási feladatok megoldásán...
A nagyméretű lakó- és kereskedelmi ingatlanok, valamint a többlakásos lakóépületek élhetőségének és energiahatékonyságának javítása érdekében az...
Energiahatékonyság, biztonság és kényelem – az okos otthonok segítségével mindhárom feladat maximálisan teljesíthető, úgy, hogy közben...
Az innovatív lakásmegoldás energiahatékony és kényelmes, emellett zökkenőmentesen egyesíti a teret az intelligens otthoni készülékekkel és...
A magyar alapítású Chameleon Smart Home Nyrt. először telepítette legújabb okos társasházi funkcióját, az Access Controlt ...
Független kutató cég sorolta a meghatározó szereplőket
Az okosotthon-technológia folyamatosan fejlődik, ez 2023-ban sincs másképp. Az okosotthon megoldások az elmúlt néhány évben hosszú...
Már néhány apró kiegészítővel is új lakásunk lehet
Vásárolj LED izzókat, állj át a napelemes rendszerrel kombinált elektromos fűtésre, újíts be okos termosztátot –...