Connect with us

technokrata

Emberéletet mentett egy Apple Watch okoskaróra

apple watch

SmartWatch

Emberéletet mentett egy Apple Watch okoskaróra

Emberéletet mentett egy Apple Watch okoskaróra

Nagy valószínűséggel újabb életet mentett meg az Apple Watch, mint arról beszámolt a Wccfecht.

A szerencsés túlélő ezúttal egy Brandon Schneider nevű 25 éves amerikai úriember, aki egy kórház mosdójában esett össze, miután korábban komoly hasi fájdalmakra panaszkodott és félrediagnosztizálták a vesekövét is.

Schneider arról számolt be, hogy korábban soha nem érzett még ilyet: kézmosás közben gyötrő fájdalom tört rá, arra pedig már nem is emlékszik, hogy összeesett és beverte a fejét.

Az Apple Watch-on azonban be lehet állítani egy olyan biztonsági funkciót, ami érzékeli, ha valaki súlyosan elesik, és ha a felhasználó nem reagál az ezt követő figyelmeztetésre (tehát minden bizonnyal elvesztette az emlékezetét), akkor az óra értesíti a beállított hozzátartozót.

EZ TÖRTÉNT SCHNEIDER ESETÉBEN IS: AZ ESÉST KÖVETŐ SÚLYOS FEJSÉRÜLÉSE UTÁN NEM NYOMTA MEG 45 MÁSODPERCEN BELÜL AZ ÓRÁT, ÍGY AZ ÉRTESÍTETTE AZ ILLETÉKES SZEMÉLYT.

Az úriembert törött koponyával és súlyos vérzéssel műtötték, azonban négy nap múlva magához tért, és az orvosai szerint teljesen fel fog épülni. Schneider ezek után arra hívja fel a figyelmet, hogy lehetőleg mindenki használja ki ezt a funkciót az órában, mert még azzal is bármikor történhet valamilyen súlyos esemény, aki egyébként fizikailag rendben van.

Ez a funkció, tehát a súlyosnak tűnő elesés érzékelése egyébként az Apple Watch negyedik szériájával jött be, és rendkívül hasznos lehet, hiszen nem csak az idősekre vigyázhat ezzel az óra, hanem olyanokra is, akik például veszélyesebb helyeken túráznak, de igazából mint a fentebbi példa mutatja, még egy olyan valakinek is megmentheti akár az életét, aki egyébként korábban egészségesnek hitte magát.

Forrás: ORIGO

További SmartWatch

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés