Hoppá, itt az elektromos ló! Teszt: Airwheel A3 – az ülő segway

Az Airwheel-ről egészen pontosan egy hónapja hallottunk először: a már több éve Magyarországon lévő cég olcsó, segway-szerű elektromos járműveket árul, melyből van álló, kisebb, nagyobb és most már ülő verzió is. Az olcsó persze relatív, a nem ritkán 3-4 millió Ft-os segway-ekhez képest a hétköznapi használatra tervezett Airwheel-ek 3 és 500.000 Ft között mozognak, tesztalanyunk egészen pontosan 499.000 Ft-ot kóstál.

Igényes részletek

Első ránézésre az A3-asról nem igazán egyszerű eldönteni, hogy micsoda. Egy kicsit segway, egy kicsit bicikli, egy kicsit gyógyászati segédeszköz, tízből nyolcan nem is mernek tippelni arra, hogy micsoda, nem véletlenül: igazából nincsen neki neve. Olyan ez emlékszem, mint amikor 2003-ban a Nokia 7700 tesztpéldányt megkaptuk és a kommunikációs ügynökséggel együtt ötleteltünk, hogy most mi is legyen ennek a neve. Tábla, tabletta, mi ez?

Na, hát az Airwheel A3-as is valami hasonló eset, egy új kategóriát teremt, amire még nemhogy magyar, de igazából külföldi kifejezés sincsen. Fel lehet rá ülni, a testsúlyod áthelyezésével irányítod, hangtalan, megy 16-tal, ja, és még Bluetooth is van rajta. Az eszköz tehát – ahogy Dér Heni is észrevette a hasonlóságot a cég sajtótájékoztatóján– olyan, mint egy állat, ráülsz, előre dőlsz és megy. Hátradőlsz és lassít. Na de ne szaladjunk ennyire előre!

A jármű állítólag – mert hogy mi készen kaptuk – a dobozban három részben érkezik hozzánk: a kormányrész, az ülés és maga a gép az, aminek a gyors összeszerelését követően összeáll a termék. A narancs-fehér színben pompázó ház részletes vizslatását követően egyből akad pár szembe tűnő dolog a gépen: először is az igen nagyra sikerült monokróm kijelző, mely amellett, hogy intenzív napsütésben is jól látható, este háttérvilágítással mutatja a fontosabb adatokat, úgy mint mennyivel megyünk, mennyi van az akksiban, stb.

Ami még feltűnhet magűn a testen, az az indexek jelenléte, melyek teljesen automatikusak: mivel a kormánnyal effektíve kanyarodhatunk, sőt konkrétan foroghatunk is, így annak elfordításakor a ledes irányjelzők automatikusan működésbe lépnek. Emellett van egy távirányítóról indítható első lámpánk is, illetve alatta egy kitámasztónk is, ez utóbbival kell nyugalmi állapotba helyeznünk a cuccost, miután leszálltunk róla.

Az ülés bőr-hatású (nem gyújtottuk meg, hogy az-e), igényes, ahogyan az Airwheel valamennyi négyzetcentije is, a designon összességében sokat sportosít az ülés alatti rugó, illetve maga a kormányrúd, nem beszélve a kis szarvakról, amik a szintén jó fogású markolatot egészítik ki alternatív fogódzkodóként.

Tesztalanyunk súlya egyébként emelésre sok, 34 kg, de ha azt vesszük, hogy utastól függően 70-80-90 kg-os súlyt visz, úgy viszont egyáltalán nem az. Mind megjelenésre, összességében igen kicsi, így egy közepes SUV csomagtartójában – pl. az esetünkben egy Nissan Qashqai-ban – elfér. A gyártó amúgy 120 kg súlyú emberekig ajánlja a terméket, ezt még alulról bőven súrolom, így bátran vágtam neki első utamnak az A3-mal.

Toruk Makto!

Az első utazáshoz a keréknél lévő kis lábtartókat le kell hajtani, ezekre kell tennünk a lábunkat a felüléskor. Az eszköz főkapcsolója hátul helyezkedik el, ezt még felszállás előtt kell megnyomni, melyet követően a kütyü egy diszkrétnek semmiképp nem mondható hangerővel és hanglejtéssel köszönt minket, figyelmeztet, majd közli, hogy készen áll a Bluetooth párosításra. Az első adandó alkalommal elő is kaptam gyorsan az androidos Galaxy A3-asomat (eskü, hogy véletlen a névegyezőség), és máris rákerestem az Airwheelre, meg is találtam, a headsetek között.

Kicsit furcsálltam ugyan, de csatlakoztattam, majd próbaképpen elindítottam a playlistemet és lám: a beépített hangszórón – nem kicsit dobozos hangon, de – szóltak a zenéim! Miután a kertvárosban ezt a fajta önkifejezési módot némileg túlzásnak éreztem, gyorsan befejeztem a feltűnősködést, megnyomtam a kütyü távirányítóján az A jelű gombot, majd egyszer csak bekapcsolt a kijelző és kiegyenesedett a jármű. Ezzel együtt elkezdett előre felé araszolni is, úgyhogy jól megfogtam, felhajtottam a kitámasztót (na jó, nem, csak másodszorra, először sikerült kihajtottal elindulni, de hál’isten nem lett belőle probléma), és GO!

Rövid úton, kis távon az autóbeállón a jármű hibátlan szórakozást jelent minden korosztálynak: a feleségem mellett még a 63 éves apukámat is felültettem rá, aki az elején ugyan bátortalan volt, de aztán bátran dőlt előre, és gyorsult, majd dőlt hátra, hogy lassuljon. A fékezéshez egyébként van egy elektromos fék is balkéz felől egy kis gomb formájában, ezt lehet egyértelműbb és ergonómikusabb helyre tenném, bár ezzel együtt azt is megértem, hogy a gyártó semmiképp nem szeretné, hogy az Airwheel bármilyen részletében is a biciklit juttassa az eszünkbe.

Nos, a hosszabb menet során az első pár kilométeren keresztül az élménynek nemhogy köze nincs a bicklihez, de konkrét életveszély és halálfélelem az, ami egy-két gondosan megtervezett Demszky-Tarlós-kátyúba való érkezéskor, vagy egy-egy csatornafedél elénk ugrásakor ér bennünket. Az A3-as ugyanis amellett, hogy a testsúlyunkhoz képest rendkívül könnyű, borzasztó kicsi a nyomtávja, így igencsak instabil tud lenni hirtelen útakadályok vételénél, úgyhogy az első utam meglehetősen zaklatottan telt. Egyszer csak az útmenti szakadék felé lejteni kezdő járda, értelmetlen szintkülönbségek és hasonló élmények vittek arra, hogy elfelejtsem a járdán való krúzolást és olyan terepet keressek, ami kellően civilizált és európai, már ami a vízszint fogalmának építőipari definícióját jelenti.

Kiugrok egy sörért!

Hozzá kell tennem, hogy az Airwheel A3-as nemcsak nekünk új, merthogy ilyen kialakítású termékkel még nem találkoztunk, hanem a KRESZ-nek is, így igazából amellett, hogy ez nem minősül járműnek, így tudomásom szerint nem sértettem szabályt azzal, hogy a borzasztó minőségű járda után inkább egy síknak mondható úttesten estem neki újra a tesztnek. Nos, az élmény összehasonlíthatatlan volt az előbbivel: a járgánnyal úgy suhantam el a sarki italdiszkontig, hogy az állandó csipogáson kívül – amit a 16 km/h-s leszabályozás miatt adott ki a gép –nem volt, mi megállítson a célomig.

A visszafele utat már egy megpakolt szatyorral tettem meg, melyet az A3-as egyik kormányára akasztottam, félve attól, hogy ez kibillent majd az egyensúlyomból. Hál’isten ez nem így lett, a 2-3 kg-os zacskóval simán, épségben hazasuhantam, a sok-sok értetlen tekintet előtt, akik talán azóta is valamilyen földönkívüli találkozásként gondolnak vissza a rövid találkára.

Ezt követően már nemcsak a sarki italboltba, hanem a környéken egyre több helyre jártam az A3-assal, mely egyre komfortosabbá vált, és rájöttem arra is, hogy hogyan tudom betörni a kis zabolátlan, elektromos pacit: minden biciklis és motoros rutint elfelejtve, kanyarodáskor kicsit board-osan kell játszani a testsúlyunkkal, nem elég csak a kormányra és az előre-hátra hajolgatásra hagyatkozni. Az élmény minőségéhez természetesen továbbra sem jött rosszul a sík terep, de a fekvőrendőrök, illetve kisebb útakadályok már a második nap sem jelentettek gondot. Uralni kell a gépet, na!

Összegezve

Az Airwheelesek egy év garit adnak minden termékükre, illetve a japán akksikra – amik valószínűleg az egyik legdrágább alkatrészek a kütyükben – 1.500, illetve egyes termékek esetében 1.800 feltöltési ciklust garantálnak, ami nagyon jó! A cég arra is figyelmeztetett minket, hogy ugyan vannak olcsóbb, gyengébb motorral rendelkező, kínai akksival szerelt modellek, de ezek a legtöbb esetben csak ideig-óráig működnek jól. Hozzáteszem ezt magam is tapasztaltam egy évvel ezelőtt, amikor Németországból rendeltem közel 300.000 Ft-ért cserébe egy segway-klónt a www.ewee-pt.com oldalról: már a csomag kibontását követően nyilvánvalóvá vált, hogy az eszköz akksija működésképtelen, így vissza kellett postázni a terméket és visszakérni a termék árát.

Hogy kinek merném ajánlani az A3-ast? Ez egy nagyon jó kérdés, mert hétköznapi felhasználásra, munkába járásra csak azoknak merném javasolni, ahol normálisak a terepviszonyok, illetve viszonylag sík a terep. Idegenvezetős túrákra nagyon jó alternatíva lehet a drága segway-ek helyett, illetve nagyobb múzeumoknál, vagy netán plázáknál is jó hasznát tudja venni a személyzet. A tömeges felhasználást illetően például reptereken tudnám elképzelni a sok mozgójárda helyett, feltételezve az utazó közönség megfelelő közlekedési kultúráját.