Vajon milyen az élet depresziós betegként?

Szinte mindenki használja magára olykor-olykor a “depis vagyok” jelzőt, holott a többség valójában nincs tudatának abban, hogy ez a kijelentés ebben a formában helytelen. A szomorúság és az átmeneti rossz közérzet ugyanis nem egyenértékű a depresszióval.

Utóbbi ugyanis egy komoly, szakszerű kezelést igénylő pszichés betegség. Aki ugyanis tényleg ezzel küzd, annak segítségre van szüksége, például a Swan Lake Központ depressziót gyógyító terápiás programja keretében.

De vajon milyen lehet úgy élni, ha az ember valóban ezzel a betegséggel küzd? Az alábbi példák talán jól szemléltetik.

“Én már semminek sem tudok örülni”

“Érezte már úgy valaha, hogy soha többé nem lesz boldog? Nos, velem jelenleg pontosan ez a helyzet. Hosszú hónapok óta mélyponton vagyok, és még nem látom a kiutat.

Egyszerűen semmi sem tud felvidítani, mindenben csak a rosszat látom. Ha bármilyen örömteli esemény történik, rögtön arra gondolok, hogy ennek még biztosan meglesz a böjtje, hisz a jó dolgok csak nagyon rövid ideig tartanak, mindig valami rossz követi őket. Mivel egy röpke boldogságot is mély boldogtalanság követ, ezért már nem merek örülni semminek.

A környezetem szerint szimplán pesszimista lettem, de jól tudom, hogy ennél többről van szó. Valahol, mélyen belül tisztában vagyok vele, hogy ez nem normális, de egyedül nem tudok változtatni rajta.”

“Egyszerűen mindig fáradt vagyok”

“Jó ideje már annak, hogy utoljára kipihentnek, tettrekésznek és energiával telinek éreztem magam. Mostanában akkor is borzalmasan fáradt vagyok, ha egyébként semmi nem indokolja. Hiába alszom több mint 8 órát, mégis fásultan, álmosan ébredek fel.

Nincs energiám semmihez, ha fizikai aktivitásba kezdek, nagyon hamar abbahagyom, mert egyszerűen nem bírom. Pedig régebben rendszeresen edzettem, és imádtam túrázni.

Valaha nem tudtam tétlenül ücsörögni, most meg azon kapom magam, hogy a szabadnapjaimat is teljesen passzívan töltöm, csak ülök a kanapén, és nézem a tévét, de valójában fel sem fogom, hogy épp mi történik a képernyőn. Szerintem depressziós vagyok.”

“Többé nem érdekel a karrierem”

“Valaha nagyon törtető és maximalista voltam, ennek eredményeképp pedig szépen meneteltem felfelé a munkahelyi ranglétrán. Egy ideje viszont már elvesztettem a motivációmat, és tulajdonképp az érdeklődésemet is.

Már nem tudok olyan jól koncentrálni, nem kötnek le a feladataim, nehezemre esik a gondolkodás. Mindezt tovább nehezíti, hogy gyakran fáj a fejem, az emésztésem sincs rendben, sokszor szédülök, és mivel étvágyam sincs, egyre csak fogyok.”

“Sokat gondolok a halálra”

“Egy egészséges ember vajon mennyit foglalkozik a halállal? Nos, ami engem illet, nekem nagyon gyakran járnak rajta a gondolataim mostanság.

Vajon mikor és hogyan fogok meghalni? Mennyi időm lehet még hátra addig? Kinek fogok igazán hiányozni, ha már nem leszek? Ki hal majd meg előbb, én vagy a párom?

Néha éjszakánként arról álmodom, hogy fentről nézem végig a saját temetésem, majd verejtékben úszva riadok fel. Szerintem ez már nem egészséges.”

További friss híreket talál a Technokrata főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!