Connect with us

technokrata

Évi 25 ezer forintnyi áramot is spórolhat nekünk egy modern hűtő

hűtő

Tipp

Évi 25 ezer forintnyi áramot is spórolhat nekünk egy modern hűtő

Évi 25 ezer forintnyi áramot is spórolhat nekünk egy modern hűtő

A rezsiváltozásra vonatkozó bejelentést követően megugrott az előnyösebb energiabesorolású háztartási nagygépek forgalma a MediaMarktnál.

Ennek következtében a műszaki áruház friss reprezentatív kutatásban mérte fel a vásárlói preferenciák hirtelen változását, így például előkerült egy olyan – a potenciális vásárlók bő egyharmadát adó – vásárlói réteg, akik már konkrétan a vásárlás pillanatában kiszámolják a várható fogyasztást, kifejezetten a rezsiemelkedés miatt. Az áruházlánc szakértői most összegyűjtötték az energiahatékonyabb nagygépekkel elérhető megtakarítás lehetőségeit, valamint ismertetik a legújabb, energiahatékonyságot növelő technológiákat.

Az anyagi teher elvben csak a nagyfogyasztókat érinti a megemelkedett rezsiköltségek bevezetésével, de az az átlagcsalád is könnyen a nagyfogyasztók közé kerülhet, ahol korszerűtlenek az olyan gépek, mint a hűtő, a fagyasztó, a mosógép, vagy a mosogatógép. Az energia-tudatosság már az új rezsiszabályok, és kiemelten az áramárak emelésének bejelentését követően is alaposan megváltozott – legalábbis ezt állapította meg a MediaMarkt megbízásából a Pulzus kutatócég.

A kutatásban megkérdezettek legnagyobb arányban (77%-ban), az energiafogyasztást veszik figyelembe szempontként egy nagygép vásárlásánál, legalábbis azok körében, akik most terveznek nagygép-beruházást. Ez a szempont gyakorlatilag fontosabbá vált számukra, mint az ár, amely így már csak a másodlagos szempont (71%-kal), megelőzve a funkciókat és a méretet – érdekes, hogy az olyan tényezők, mint a márka vagy a szín kevésbé fontos szemponttá vált a vásárlásnál.

Ezt a fajta energia-tudatosságot a műszaki kereskedő tapasztalatai is tükrözik:

A bejelentés hatására egyértelműen megugrott az előnyösebb besorolású nagygépek, és kiemelten a hűtőszekrények, valamint fagyasztó készülékek forgalma, ennek oka, hogy sokan a 10+ éves készülékeiket kezdték el lecserélni alacsonyabb fogyasztásúakra.”

– mondta el Gremsperger Barbara, a MediaMarkt háztartási nagygép kategória menedzsere.

„Gyártói modelltől függően, egy 20 éves, 2 méter magas kombinált hűtőszekrény esetében akár az egyharmada is lehet egy új készülék fogyasztása, ami éves szinten több mint 25.000 forint spórolást is jelenthet készülékenként egy háztartásban. Ebből következik, hogy a jobb energiaosztályos, ezáltal egyben valamivel jelentősebb anyagi befektetést igénylő készülékek iránt nőtt meg leginkább a kereslet”

– tette hozzá a szakember.

A kutatásból az is kiderült, hogy az emberek még ma is kevéssé tájékozottak a 2021-ben megváltozott energiahatékonysági jelölések kapcsán, holott a háztartási nagygépek vásárlását

További Tipp

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés