„Jó foglalkozni a széppel” – Polónyi István, Foto Sapiens Kft.

Technokrata: Mikor és hogyan jutott eszedbe, hogy fotós szeretnél lenni?

Polónyi István: Általános iskolában, 8. osztályos koromban, egy fotószakkörön találkoztam először a fotózással. Ekkor kezdett el érdekelni a téma, majd később a gimnáziumban határoztam el, hogy fotós akarok lenni. Ekkor kezdtem foglalkozni a fotózással komolyan: laborálásokra jártam, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy egyre többet fotózom kirándulásokkor, és egyéb társasági összejövetelek alkalmával.

T: Mit tanultál, hogy fotós legyél?

P.I.: A gimnázium után Geodéziai Főiskolára mentem, amit aztán másfél év után ott is hagytam, akkor kezdtem el a kétéves fényképész szakképesítőt. Itt ismertem meg először a műtermi környezetet, a klasszikus portréfotózást, laborálással, világítással. Utána külsősként kezdtem bedolgozni cégeknek, osztályfotókat, óvodás képeket, tablófotókat, készítettem, jó tapasztalatszerzés és sokszor türelemjáték volt. Talán négy év is eltelt így, miután létrehoztam saját vállalkozásomat. Eközben több önálló és csoportos kiállítást is készítettem a saját képeimből, többek között a Mediawave-re is.

T: Miket fotózol leginkább?

P.I.: Ezt mi úgy hívjuk, hogy alkalmazott fotó. Magában foglalja a reklámot, illusztrációkat, divatot, magánportrékat, modellek portfolióit….

T: Mennyire költséges a fotós szakma?

P.I.: Nagyon! A határ a csillagos ég, mindig van valami, amit az ember fejleszteni szeretne és visszaforgatni a cégébe, ráadásul az állandó szervizelés és karbantartás is nagyon sokba kerül, pláne egy stúdiónál. 100.000 Ft-ból már vehetünk egy tükörreflexes gépet, de ha stúdiófotózást szeretnénk, akkor 1 millió az alap, innen indul a játék.

T: Hogyan telik egy napja egy fotósnak?

P.I.: Nagyon sokan azt hiszik, hogy a fotósok csak kattintgatnak, nyomogatják a gombot és marhulnak a csini csajokkal, de ez a munkának azonban csak a 10-15 százaléka. A többi nagyon hasonló, mint bármilyen más szakmánál: ügyfélkapcsolat, projekt előkészítés, helyszínkeresés, kellék- beszerzés, vagy –elkészítés, szervezés, árajánlat írás, céges adminisztráció, archiválás. A képek válogatása és az utómunka is iszonyat sok időt visz el, ha lelkiismeretesen akarod csinálni.

T: Száz készített képből hány lesz jó? A digitális fotózással végtelenek a lehetőségek, nem?

P.I.: Régen azt mondták a profi riporterek, hogy ha egy 36-os tekercsből 2-3 jó kockád van, akkor az jó arány. Ma az arányok már jobbak persze ez munkától is függ: 100-ből 20-30 is használható kép, köszönhetően a digitális technikának, hiszen rögtön van kontroll. Nem szabad beleesni abba a hibába, hogy a digitális fotózás lehetőségével korlátlanok a lehetőségek. Mind expozícióban, mind kompozícióban törekedni kell a tökéletesre a fotózás pillanatában, hisz később a válogatásnál és az utómunkánál nagyon sok időt lehet vele spórolni. A fotózásban nincs olyan, hogy nagy számok törvénye, nem szabad engedni.

T: Az elmúlt években gomba-módra elszaporodtak a stock fotós portálok, hogyan tudja ezzel felvenni a versenyt egy magyar fotós?

P.I.: A stock fotóknak is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Nem egyszer fordult már elő az, hogy kinézett egy ügynökség egy stock fotót és azt kellett reprodukálnom, mert így is olcsóbb volt. Sőt, a stock fotók további előnye, hogy inspirációt adhatnak az egyes kompozíciókat illetően. Hátránya az, hogy vannak olyan stock portálok, ahonnan olcsóbbak a képek, mint befotóztatni valamit profi fotóssal. Mindent összegezve nagyobb a füstje, mint a lángja a stock fotóknak, ráadásul egy idő után az ügyfelek is borzasztó mód meg tudják unni, hogy ugyanaz a világító kék szemű, szőke lány mosolyog vissza minden plakátról.

T: Neked vannak stock fotós portálon fotóid eladók?

P.I.: Nincsenek.

T: Miért? Biztos vannak olyan fotóid, amik például megmaradtak, vagy csak úgy fotóztad őket. Miért nem monetizálod őket?

P.I.: Nem éreztem régen szükségét. Van Magyarországon pár olyan fotós, akik ilyen portálokon árulják a fotóikat, és/vagy készítenek ilyen képeket – úgy gondolom, hogy sajnos későn kaptam észbe a stock fotózást illetően. Már annyi stock fotó van, hogy teljesen felesleges lenne egy hatvanadik – például irodás-mosolygós elmosott fehér hátteres ablakos – fotót csinálni. Mindazonáltal minden fotóimban valahol ott vagyok, konzervatívnak tűnhet, de nem feltétlenül örülnék, ha úgy találkoznék önmagammal, olyan helyeken, ahol mondjuk nem feltétlenül számítok rá.

T: A válság hogyan érinti ezt a szakmát?

P.I.: A válság alatt és azt követően vagy picivel olcsóbban megcsináltad ugyanazt a munkát, vagy ugyanazért a pénzért többet (10-20%) kellett bevállalni. Illetve volt olyan, hogy több ügyfelem – kisebb vállalkozások, divatcégek, magazinok – egyszerűen megszűnt.

T: Nem gondolkodtál el azon, hogy kimenj külföldre nagyobb pénz reményében?

P.I.: Természetesen. Ahhoz, hogy egy biztos, visszatérő jó ügyfélkört felépíts, Magyarországon szakmától függően kell minimum öt év. Ha feltételezzük, hogy nyugaton is legkésőbb ennyi idő alatt ezt össze lehet rakni mindenestől a dolgokat – persze nem technikalilag értettem -, és netán nem jön össze, akkor elment öt évem, jöhetek vissza és kezdhetem elölről. Én amúgy eléggé lokálpatrióta vagyok, szeretem Magyarországot, Budapestet, az itteni embereket, az egyre pezsgőbb életet és kultúrát, úgy ahogy van. Ez az ország és Európa szerencsés, hogy ilyen fantasztikusan sokszínű. Szoktunk járni külföldre sokat, például kiállításokra, szakmai vásárokra, sőt tanulni, tapasztalni is szívesen járok ki, illetve rengeteget kirándulok motorral külföldön is, de azt hiszem, maradok itthon. Persze még beüthet a nagy lehetőség, de nekem a pénz nem minden, vannak sokkal fontosabb dolgok – közhelyes, de tényleg így van.

T: Vannak szakmák, amikről azt hiszi ma sok átlagember, hogy ért hozzá és nem kell profi hozzá. A fotózás is ilyen?

P.I.: Nagyon is. Hiába van mindenki kezébe már digitális gép, vagy okostelefon, a fény,  a lencsék, a fizika, az anatómia nem változnak. Ugyanakkor nagyon jó, hogy ma már egy jó minőségű telefonnal közepes, sőt: egyre jobb minőségű képeket készíthetünk egy családi ebédkor, vagy ünnepkor, utazáskor, de ez messze van a profi fotózástól, hogy a megrendelő kívánságait, kedvét maximálisan kielégítsd.

T: Mit fotózol legszívesebben?

P.I.: Szívesen készítek portrékat, modelleket és fotózom motorokat, és persze sokszor hangulatokat, impressziókat, autonóm sorozatokat. A lényeg, hogy az ember a „szép”-pel tudjon foglalkozni.

T: Mi kell ahhoz, hogy valaki jó fotós legyen?

P.I.: A fotózás tanulható szakma, de kell hozzá jó nagy adag érzék és kitartás. Akkor vagy jó profi fotós, hogy ha úgy elégíted ki a megrendelő igényét, hogy közben beleviszed a stílusod, az egyéniséged, és hozzáadod azt a pluszt, ami te magad vagy.

T: Te sikeres fotósnak tartod magad?

P.I.: Szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és ráadásul meg is tudok belőle élni. A siker relatív, mert az alkalmazott fotósok azok, akiknek a neve nincs kint egy élelmiszer- vagy divatkatalógusban, nem készítünk öncélú kiállításokat. Ha jól megoldasz egy nehéz feladatot vagy projektet, és mindenki elégedett, az is siker. Volt egy tíz év kimaradás a kiállításokban, illetve a self-brandingben, most az a tervem, hogy ha időm is engedni, akkor újra felveszem a fonalat ezen a téren is. Ennek első lépcsőjeként például két éve kedves barátommal kiállítottunk egy  anyagot a Busójárásról, amit több éven át vissza-visszatérve készítettünk.

T: Mit tanácsolnál azoknak, akik most 17-18 évesek és gondolkodnak azon, hogy fotósok legyenek?

P.I.: Az első az, hogy nagyon sokan vagyunk a piacon, borzasztó nagy a verseny, erre fel kell készülni. A második az, hogy ne vakítsa el őket a digitális fotózás: egy jó digitális fényképezőgép nem garancia semmire, egy eszköz, mint a véső a szobrász kezében. Az analóg fotózást is érdemes megtanulni. A harmadik pedig, hogy gyakoroljanak sokat, játsszanak szabadon! Nagyon jó, hogy mindig új és érdekes emberekkel lehet megismerkedni, és ez folyamatosan nyitva tart a világra sok ablakot, kaput. Sok helyre eljuthatsz, világot láthatsz.

T: Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?

P.I.: Sok ilyen van. Ha ki kell emelnem egyet, talán akkor a 90-es évek végén a Vígadóban volt egy kiállítás a századvégi aktfotográfiáról, melybe beválogatták a fotóimat, és az én egyik fotóm lett a kiállítás kampányfotója. Emellett nagyon büszke vagyok arra, hogy egyszemélyes cégként tucatnyi multinacionális vállalatot tudhatok régi, visszajáró ügyfeleim között. Bár esküvőket nem csinálok már egy jó ideje, de az nagyon jól esik az embernek – volt ilyen konkrétan, nem is egy – amikor azt mondják, hogy az egész esküvőn a fotózás volt a legjobb.

T: Mindig egyedül dolgozol, dolgoztál?

P.I.: Az elején volt két társam, akikkel együtt béreltünk műtermet, majd szétváltak útjaink, de azóta is jó kapcsolatot tartunk fent. Vannak olyan munkák persze, amihez elengedhetetlen a fotós asszisztencia vagy egy másik kolléga, de nagyon sokszor – akár egy céges fotózáskor, vagy divatfotózáskor – komplett csapat dolgozik együtt: stylist, modell, fodrász, sminkes, foodstylist, megrendelő, grafikus, stb…. Szóval nem unatkozik az ember. De egyszemélyes cégként nagy előny, hogy saját magad oszthatod be az időd, de vigyázni kell, hogy ez ne forduljon a visszájára, néha magam is hajlamos vagyok a lustaságra. Kell egyfajta fejlett személyiség és önismeret ahhoz, hogy ezt irányítani tudd.

T: Mozgókép?

P.I.: Az nekem új, egy éve kóstoltam bele, teszik nagyon, de iszonyat sokat kell ahhoz tanulni, hogy profi legyen az ember. Hiába mondják rokonszakmának, mégis rengeteg a különbség. Én nem akarok azok közé tartozni, aki azért, mert fotós és van egy VDSLR kamerája, már operatőrnek vagy cinematográfusnak mondja magát. Szóval tanulom (az internet is sokat segít) voltak már munkáim, felkéréseim is – illetve rendszeresen együtt forgatok egy tapasztalt operatőr barátommal, aki sokat segít, okít. A vágó kollégáktól is sok újat mondanak. Ezzel nekem most új dolgok nyílnak ki ezzel is új dolgokat tanulhatok és tapasztalhatok. A fotózás is egyébként egy életre szóló tanulás, mindenből mindig újat lehet és kell tanulni, kísérletezni. Emberileg, technikailag, stílusban, magánéletben is folyamatosan fejleszteni kell magad.

T: Ha már technokrata.hu, Mac-en vagy PC-n dolgozol?

P.I.: Én munkaeszközként tekintek a számítógépre, Mac-en dolgozom. A 2000-es évek elején váltottam, sok problémám volt a PC-vel. Törekszem arra, hogy úgy fotózzam, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen számítógép előtt töltenem, de átlagosan napi 4 órát monitor előtt kell töltenem így is sajnos.

T: Hova tovább fejlődés?

P.I.: A videózás mellett szeretnék kicsit visszatérni a saját állóképes témáimhoz, és az abban való kiteljesedéshez. Néhány éve van folyamatban egy beauty téma feldolgozása, melyet egy kiállításon szeretnénk bemutatni a partnereimmel, valamint alakul pár autonóm anyag is. Emellett szeretnék a jövőben még többet tanulni az öregektől és a fiataloktól egyaránt…és sokat utazni, nagyon sokat…