Kereskedői vénával születtem – Ljasuk Dimitry, GlobalPlaza Kft.

A jelentkezésedben azzal kezdted, hogy csak egyéves korodban költöztetek Magyarországra. Gondolod, hogy ez befolyással volt a későbbi sorsodra?

Édesanyám magyar, édesapám ukrán, a leningrádi orvosi egyetemen ismerkedtek meg, én diplomázásuk előtt egy évvel születtem. Apám semmit nem beszélt magyarul, de annyira szerelmes volt, hogy vállalta, eljön Magyarországra. Nagyon sokat köszönhetek a származásomnak, mind mentalitásomban, mind abban, hogy megtanultam keményen dolgozni.

Mégis már hétévesen tudtad, hogy kereskedő akarsz lenni.

Az első üzleti sikeremet akkor értem el, amikor eladtam édesapám motorcsónakját. Hétéves voltam, egy kis szigetre mentünk horgászni a Tisza-tóra, ahol egy csepeli csónakversenyzővel találkoztam, aki pont olyan csónakmotort keresett, mint a miénk. Teljesen egyedül rábeszéltem, eladtam neki. Az üzletért cserébe kaptam egy kulcstartót a vevőtől, ami a mai napig megvan.

Innen nem volt megállás?

Sohasem tudtam nyugodni. Főtt kukoricát árultam a strandon 13 évesen, a pénzből a legjobb barátommal egy triciklit hegesztettünk, hogy majd azzal több kukoricát tudunk eladni. De olyan jól sikerült a tricikli, hogy inkább azt adtuk el. Olaszországban megfertőzött a diszkóláz, úgyhogy itthon elkezdtünk hangfalakat és lámpákat gyártani 16 évesen. Egy tiszafüredi mesterrel megcsináltattuk a vázat, beszereltük az elektronikát és a lencséket, és Electro Boys márkanevünkön egész sokat eladtunk a környéken.

Mi hajtott ennyire? 

Nem kiemelkedni akartam, inkább más akartam lenni, és ezt csak úgy tudtam megtenni, ha nem azt csináltam, amit a többiek. Persze a családnak is köze volt hozzá. Amikor például édesapámnak azt mondtam, hogy szeretnék egy farmert, akkor azt mondta, hogy dolgozzak meg érte. Zsebpénzt is akkor kaptam, ha takarítottam, vagy felástam a kertet.

Gondolom, tudod, hogy ez nem átlagos.

Nem érdekelt, mi átlagos. Amikor már volt pénzem farmerre, akkor sem vettem meg, mert nem tetszett a szabása. Inkább Budapesten megvettem az anyagot, megterveztem a szabásmintát, és megvarrattam. Salvarini saját márkanéven több tucat nadrágot adtam el a gimnáziumban, és még a főiskolán is.  A mai napig járok még ehhez a kedves tiszafüredi varrónőhöz. Tavaly alapított amerikai cégemet pedig Salvarininek neveztem el.

Kifejezetten „self-made man”-nek tűnsz.

Én inkább azt mondom: soha sem fordult elő, hogy ne lett volna kedvem valamihez, mindig azon voltam, hogy minél hamarabb és minél jobban megvalósítsam az ötleteimet. Gyermekkorom óta az volt a vágyam, hogy nyomot hagyjak magam után. Persze ezzel a legtöbb ember így van, csak nálam ez nem múlt el.

Miért nem?

Szerintem a legtöbb emberben nincs meg a kitartás. Én néha túlzottan kitartó voltam, például a cégem esetében. A negyedik évben is elmentem a multikhoz prezentálni, és ha akkor is elhajtottak, visszamentem az ötödikben is.

Az sem túl szokványos, hogy kimentél Los Angelesbe, mégis hazajöttél. 

Évekig álmodtam azóta, hogy visszamegyek. Gyerekkorom óta nagyon sokat adok az álmaimra és hiszek is a megérzéseimben, sokszor cselekedtem már így vagy úgya hatásukra. Az USA-ban előkészítő főiskolára jártam, autótervező akartam lenni, fel is vettek, de ösztöndíjat csak a második évre kaptam volna, azt pedig nem tudtam vállalni. Imádtam kint lenni, de nem bántam, hogy hazajöttem, mert akkor úgy éreztem, túl üres és pénzközpontú az a világ. Viszont a klisének hangzó „you can do it” attitűdöt, ami mindig is megvolt bennem, tovább erősítette Amerika. Ma pedig már tudom, hogy az álmaimat bárhol meg tudom valósítani.

Autótervezés, kereskedés, itthon mégis egy online ár-összehasonlító céget indítottál. Miért pont ilyet?

Kereskedői vénával születtem, de a másik felem erősen művészi beállítottságú.  A munkámat azért szeretem, mert nagyon sok kreativitást igényel, ami valahol művészet egy kis csírája. Az ötlet onnan jött, hogy nagyon bosszantott, hogy a kétezres évek elején költözés közben az újságokból kellett kinéznem, mi mennyibe kerül. Gondoltam, miért ne lehetne a katalógusokat elektronikusan feldolgozni úgy, hogy az kereshető legyen – addig ilyen nem volt. Alig fél évre volt elegendő a pénzem, ezért tudtam, hogy csodát kell csinálnom. Sokak szerint az a legszerethetőbb hibám, hogy néha olyan természetesnek képzelem el a nehéz dolgokat, hogy az már irreális. Én viszont tényleg azt gondolom, hogy ha valamiben hiszek, sikerülni fog. Így lett az első ügyfelem az Office Depot, a második a Premier Outlet, ők a mai napig azok.

Tíz éve? Annyi idő alatt egész cégeknek le szokott cserélődni a vezetése. 

Az én fő szabályom az, hogy sosem csapok be senkit. Őszintének kell lenni és vállalni kell a következményeket. Emberként és cégként korrektség jellemezzen, és bízni fognak benned. Az első ügyfelek után egyre több és nagyobb cégek jöttek, én viszont nem ültem a babérjaimon, hanem amit megkerestem, vissza is fektettem a vállalkozásba. A sikerhez fejlődni kellett, több lábon állni, így most már weboldalakat fejlesztünk, online kampányokat tervezünk, kreatívokat készítünk – mára online ügynökség lettünk, neves ügyfelekkel. Öt év elteltével megalapítottam második cégem is, ami kifejezetten közösségi médiával foglalkozik. A harmadik vállalkozásom pedig tavaly alapítottam az Egyesült Államokban, ami az egyik új termékünket, egy egyedi, hajóeladással és kikötőkkel foglalkozó weboldalt üzemelteti.

 Néha eszembe jut, hogy ekkora befektetett munkával és kreativitással Amerikában sokkal nagyobb sikereket tudtam volna elérni, de igazából nem vágyom száz-kétszázfős cégre, csak arra, hogy minél tehetségesebb emberekkel tudjak dolgozni, és minél szabadabb lehessek.

Sosem gondoltad azt, hogy nem fog sikerülni?

Igazából nem. Édesanyám racionális ember, mindig azt mondta, amikor elszálltam, hogy az álmodozás az élet megrontója, én mégis mindig álmodtam. Néha eszembe jut, hogy ennyi befektetett munkával és kreativitással Amerikában sokkal nagyobb sikereket tudtam volna elérni, de igazából nem vágyom száz-kétszáz fős cégre, csak arra, hogy minél tehetségesebb emberekkel tudjak dolgozni, és én is minél szabadabb lehessek.

Könnyű őket megtalálni?

Mindig azt terjesztettem magamról, hogy nagyon jó emberismerő vagyok, de erre páran bizony rácáfoltak. A munkatársakkal is sokszor barátként viselkedtem, hiszen egy ilyen légkörben lehet a legtermékenyebben együttműködni. Tanulnom kellett a következetességet, valamint népszerűtlen döntéseket hozni, ezért voltak nehézségeim a tényleg rátermett és elkötelezett munkatársak megtalálásában. De ma már szerencsére ilyen csapattal dolgozom.

És te utólag rájöttél, hogy mi lehetett a gond?

A mai fiatalok több mindent kapnak készen, mint a korábbi generációk, és sokszor fejletlen maradt felelősségérzetük. A tehetség adomány, de ha nem párosul a megfelelő mentalitással, hozzáállással, akkor a várt áttörés elmarad. Minden újdonsült vállalkozónak annyit tudok tanácsolni, hogy a szenvedélye legyen a munkája. Nekem a munkám nem csak időtöltés, hanem eszközöm is arra, hogy megvalósítsam magam, és olyanná tegyem az életem – és másokét –, amilyenné mindig is szerettem volna. Így hagyhatok nyomot.

Interjú: Példakép Alapítvány