Teszt: Samsung WB210 – Szeret, nem szeret…

– olvasható a Samsung oldalán a terméktulajdonságok között. Ígéretesen hangzik, és talán jó összefoglalója is lehetne tesztalanyunknak, ha… De ott van az a „ha”. Vannak ugyanis olyan tulajdonságai, amik bizony visszavesznek a gép tetszetőségéből.

Megjelenés: a külső és a méretek

A masina három féle színben lép ki a gyártósorról: kapható ezüstben, feketében, és bordóban. Anyaga és összeszerelése kifogástalan minőségű, remekül egyben van, tökéletes összképet nyújt. Méretei a következők: 101*59*22 mm, amihez174 gramm– akkumulátor nélküli – tömeg tartozik.

A fényképező gép baloldalán két apró csavar között „14.0 mega pixels” felirat olvasható csupán, míg a jobboldalon rögzíthetjük a csuklópántot, valamint itt, egy rejtett ajtó mögött találhatjuk a mini HDMI portot és a rendszercsatlakozót. Az alján, a jobb oldalon van elrejtve a 850 mAh kapacitású BP85A akkumulátor, ami mellé helyezhető a microSD kártya. Ezektől balra található a fotóállvány menete.

A gép tetején – balról jobbra haladva – található a hangszóró, a gomb, amivel visszanézhetjük a képeket, a power gomb, illetve a zoom-mal kombinált exponáló gomb. És akkor itt érkeztünk el a számomra talán legidegesítőbb tényezőhöz.

Több Samsung fényképezőgép megfordult a kezeim között, sőt, nekem is az van. És függetlenül attól, hogy érintőkijelző, vagy nem, a visszanéző gomb mindig a gép hátán volt elhelyezve, valahol a menü gomb alatt. Az áthelyezés – persze a megszokásból adódóan – kényelmetlen, és megtévesztő. Eddig szinte minden alkalommal ezt nyomtam meg a bekapcsolás helyett. Valószínű a tesztidőnél többre lenne szükség ahhoz, hogy erre átálljon az agy.

Szinte az egész hátsó rész kijelző

A gép hátulján egy 3,5 colos TFT LCD érintőkijelző húzódik, ami mellett mindössze két dolog fedezhető fel: a menügomb, illetve a hüvelykujj tartó. De ahhoz, hogy oda kerüljön az ujj, ahol elvileg annak helye van, igen görcsösen kell fogni a gépet. Egy kicsivel kényelmesebb tartással is már a kijelzőn találjuk az ujjunkat, amitől a kijelzőnk még több ujjlenyomattal lesz tele, mint magától a rendeltetésszerű használattól. Ez persze van, akit idegesít, van, akit nem. Engem kifejezetten igen, még akkor is, ha válaszul lehetne az érintőképernyős telefonokkal érvelni.

14 megapixel, 12-szeres optikai zoom

A géppel szembe nézve egy Schneider-kreuznach objektív köszön vissza, 24-288 mmgyújtótávolsággal, ami a szupernagylátószögű mód bekapcsolásával 21 milliméteres gyújtótávolságra rendezi át magát. Így az alábbi kép egy fél autóval tágult:

A WB210-ben 1/2,3″ CCD (kb.7,76 mm) képérzékelőt épített be, ami egyszerre 14 millió képpontot enged használni, a felsorakoztatott 16,4 millióból. A fényképezés során egyébként 8 féle képméret és háromféle képminőség közül választhatunk.

Funkciók, használat

A gép másodpercek alatt magához tér, vaku használata esetén is nagyjából 5 másodperc az, amire szüksége van két kép között.

A menüben pásztázva két sorban és 4 oszlopban helyezkednek el az ikonok, amiket kedvünk szerint áthelyezhetünk az egyes oldalakon.

A P módot választva van lehetőség arra, hogy magunk variáljunk a beállításokkal, de persze szabad kezet akkor sem kapunk, de beállíthatjuk például a fehéregyensúlyt és a fényérzékenységet. Viszont, az egyszerű felvételt kiválasztva a gép minden beállítást elvégez helyettünk, hogy a lehető legjobb fotók készüljenek. Néha azonban előfordul, hogy a nem a legjobban méri fel a tényezőket, és homályos, vagy akár elmosódott képet kapunk, míg máskor ugyanabban a helyzetben pedig tökéletes a kép minősége. Így volt ez ezeknél a képeknél is:

Viszont túlnyomó részt mégis jó képeket csinál, a makro funkció használatával gyönyörű képek készülnek:

A funkciók között megtalálható az önkioldó, éjszakai mód, valamint az egygombos felvétel, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy arra fókuszál, ahova a kijelzőn kattintunk. Mondjuk, néha nem oda élesedik, ahova kellene

Választhatunk a HD illetve SD videófelvétel között, mágikus keretben fényképezhetünk, hogy alanyuk egy régi albumban, plakáton, vagy akár egy kiteregetett pólón jelenjen meg. Az intelligens szűrővel pedig különböző effektek közül választhatunk, de számos más funkció is szerepel a lehetőségek között. Az elkészült képeket pedig utólag szerkeszthetjük, illetve albumba is rendezhetjük.

Ki lehet a célközönség?

Az ilyen típusú gépek célközönsége tulajdonképpen bárki lehet – leszámítva természetes a profi fotósokat –, hiszen mindenkinek jól jön egy digitális gép. Még azoknak is, akik esetleg a képkészítésekhez telefonjaikat preferálják. De ettől függetlenül olyan konkrét célcsoportot nem tudunk meghatározni, pedig az ad egyfajta pluszt, amikor rá lehet húzni egy bizonyos csoportra, mint az ST30-at, aminek a bulizós fiatalság lehetett az elsőszámú célközönsége, vagy az MV800, amiről azt is mondhatjuk, hogy a tükröt hivatott felváltani az önfényképezők körében. (– persze ennél tagadhatatlanul többre képes.) A fenti jellemzésből talán következtethetnénk a kirándulókra, akik szívesen fényképezik a különböző tájakat, látnivalókat, hiszen a 12-szeres optikai zoom, a nagy látószög pont nekik való, viszont azért – bár nehéznek nem nevezhető, de – van egy súlya gépnek, egykezes használatra nem bizonyult túl alkalmasnak, hiszen ahhoz túl kényelmetlen, de legalább normális digitális-fényképezőgép méretű, így zsebre lehet vágni. Ettől függetlenül lehet, hogy a táj szerelmesinek akkor egy jobb, és talán egy picivel nagyobb gép jobban megérné.

Konklúzió:

A Samsung eme, nagyjából 50 ezer forintos kis gépe igencsak megosztja a véleményeket. Jó, mert tényleg az. Jó képeket csinál, még ha néha – akár a használó ügyetlenségéből adódóan – előfordul egy-egy homályos kép. Viszont nehezebb a megszokottnál, kényelmetlen a használatra, nem esik kézre, nincs jó fogása. Lehet, hogy hozzá lehetne szokni, de így kicsit barátságtalannak tűnik.