Teszt: HP Folio 13 – erős hármas

Az elmúlt években alapvetően HP, Dell és Sony notebookjaim voltak, ha a két Macbook Air-es 1-1- hónap kitérőt nem nézzük. A Dellekkel eddig meg kell, hogy mondjam, hogy maradéktalanul meg voltam elégedve, a Sony-kból leginkább a nem Magyarországra gyártott verziókkal vannak jó tapasztalataim, a HP notikból pedig csak a professzionális gépekkel voltam kibékülve, a tömegigényekre szabottakkal annyira nem. Eme véleményemet főleg a HP tablet pc-jeivel kapcsolatos élményeimre alapozom, melyekben  – nem csak nekem – sorra olvadt meg 1-2 év után a videókártya chipje és ezáltal vált tökéletesen használhatatlanná a gép. Mely mellett a több mint 5 éves profi 6715b például a mai napig tökéletesen teljesít, 1680 x 1050 pixel felbontással, 80%-os akkuval.

Vegyes érzelmekkel álltam hát neki az i3-as kibontásának, melyet követően maradt a felemás benyomás: a gép amellett, hogy nagyon elegáns, az alja és billentyűzete nagyon jó tapintású, amellett csak jóindulattal nevezhető ultrabooknak. Ezt a vastagságot a 2008-as Sony TZ-m, illetve a jelenleg használt 2009-es Sony TT-m is tudta anno, melyek bár anno többe kerültek – és nem feltétlen a reálértékre gondolok – de azért ma az ultrabook kategóriában azért ennél vékonyabb gépeket is találunk a piacon. Megkockáztatom: a Folio i3-as van olyan vastag, hogy némi mérnöki kreativitással belefért volna egy optikai meghajtó is, a meglévő 2 USB port, HDMI, LAN, SD kártya és jack aljzat mellé. Merthogy egyébként mind a designt, mind a portokat és kapcsolókat illetően is a minimalitás jegyében jött le a tervezőasztalról a Folio: nincs rajta semmi felesleges flanc, hűvös professzionalizmust, funkcionalitást és eleganciát sugároz, első, második és sokadik találkozáskor is.

Szezám tárulj!

A laptopot kettényitva ugyanaz a letisztult formavilág köszön vissza, mint összecsukott állapotban: semmi plusz, felesleges gomb külön alkalmazásoknak, semmi csilivili: van egy bekapcsoló gomb a billentyűzet tetején és alatta az F gombokkal + az FN-nel elérhető funkciók tárháza. Ilyen a wifi kikapcsolásának lehetősége, illetve a billentyűzet háttérvilágítás is, mely habár nem fényérzékeny, de ily módon manuálisan be- és kikapcsolható. Hátrány ugyanakkor, hogy az FN gomb és a vele elérhető plusz funkciók használatához külön driver szükséges, melyet vagy a HP oldaláról le tudunk vadászni.

A touchpad a billentyűzet alatt ugyan kellő nagyságú, de anyagában kissé érzetünk szerint túl csúszós: ennél sokkal jobbakat is láttunk már, annak ellenére, hogy funkcionálisan mindent tud, ami ma elvárható lenne tőle (pl nagyítás, kétujjas görgetés). Az integrált egérgombok kissé talán nehezebben nyomkodhatók az általam megszokottnál, de ez lehet, hogy már szőrszálhasogatás.

A kijelző kicsit csalóka: az előtte lévő plexi valójában magasabb, mint maga a látható terület, és a tetején egy fekete sávban rejti a beépített webkamerát, melyet leginkább Skype-oláshoz, vagy egyéb platformon történő videó híváshoz használhatunk a hétköznapokban. Ha már a kijelzőnél vagyunk, akkor egy fontos momentum: a kijelző nem kicsit fényes, gyakorlatilag kikapcsolva majdhogynem tükörként funkcionál, ezáltal ugyan jól néz ki a gép, de például grafikusi, színhű használatra csakis monitorral ajánlott. Hétköznapi használatkor se üljünk azért úgy, hogy hátulról süt a nap, de alapvetően ez ízlés kérdése, hogy ki milyen típusú kijelzőt preferál a hordozható gépében. Én a fényest kevésbé.

Teljesítmény

A Folio 13-asban egy i5-ös proci dolgozik, memóriából 4 GB áll rendelkezésünkre, a háttértár pedig egy Samsung 128 GB-os SSD, melyhez vagy azonnal vásároljunk külső meghajtót nagyobb állományainkhoz, vagy pedig költözzünk a felhőbe és ezáltal láncoljuk magunkat az internethez. Merthogy 128 GB ma már szinte semmire sem elég: ebből 40 GB egy Windows és Office csomag némi Adobe programcsomaggal, a maradék 80 GB-ból pedig ugyan elfér akár 10 dvd-nyi film is + saját dokumentumaink, ebből azért nem sokáig fogunk tudni gazdálkodni. Mindenesetre az SSD igencsak ultragyors: a gép 23 másodperc alatt bebootol és egészen elképesztően gyorsan nyitja és futtatja az alkalmazásokat, weboldalakat. Ez utóbbit tekintve azért ne essünk abba a hibába, hogy például Internet Explorerrel próbálunk meg netezni, mert a Microsoft egyre kevésbé népszerű böngészője az elmúlt években olyan sikeres fejlesztéseken ment keresztül, hogy gyakorlatilag már 8 mag kell ahhoz, hogy elfogadható sebességben és minőségben jelenítsen meg weboldalakat, a konkurens Chrome-hoz képest.

A gép tehát teljesítményét tekintve nem ad okot a panaszra: erősebb terheltségkor a hátsó hűtőnyílásokon lélegzik, melyekkel közepesen melegíti fel az ember combját, vagy a laptoppárnát. A videóteljesítményt illetően a gépet az i-s Intel szériához passzintott Intel HD 3000-es hajtja, mely mérések szerint ugyan a régi S9-es Samsungnál jobb, de az Asus Zenbookjánál lényegesen gyengébb teljesítményt produkál. Hasonlóan van ez egyébként a globál teljesítményt nézve: a Folio ugyan nem erősebb szinte semelyik ultrabooknál, de cserébe legalább 6 óránál többet bírja az akksija egy feltöltéssel, folyamatos internetezéssel és használattal.

Verdikt

A Folio i3-ast két ok miatt nem venném meg: a fényes kijelző és a 300-340.000 Ft közötti bruttó ár miatt. Ezért az árért már bőven választhatunk a kínálatból más gyártó vékonyabb, jobb teljesítményű ultrabookjai közül, akár egy S9-es Samsungot, akár pedig egy Asus Zenbookot, netán hybrid SSD-s gépeket, nagyobb háttértárral. Ultrabooknak nem ultravékony, a teljesítmény ezt nem is igazán indokolja, egy erős 3-ast adnánk neki az 5-ös skálán az ár/értéket tekintve.