Teszt: Sony Xperia miro – Elspórolt tökéletesség

A Sony Xperia miro az alsó kategóriában indul (a Sony Xperia tipo fölé pozícionálva), a célja tehát lehetne a tömegek elkápráztatása, sok-sok elégedett vásárló, akik hirdetik, mennyire szeretik és megérte nekik a Sony telefonját választani, egyszer pedig a miroval szerzett jó benyomásoktól hajtva venni fognak egy komolyabb és drágább Sony készüléket is.

Első találkozás

Az előző gondolat egy teljesen elérhető célnak tűnt a miro számára, mikor a szerkesztőségbe érkezett kis dobozában, amiből kivettük és megtapogattuk. Az összeszerelés kiváló, az anyaghasználat példás, a forma elegánsan letisztult. Egyszerűen jó volt kézbe fogni a puha műanyagból készült hátlapot, a 113 x 59.4 x 9.9 mm méretű készülékház pedig éppen az a méret, ami a napi használathoz ideális, ez az a méret, aminél még egy kézzel éppen könnyedén kezelhetjük a telefont, ujjunk átéri a kijelzőt.

Szintén hozzájárul a kellemes összhanghoz a kezelőszervek elhelyezése, melyek ergonómiailag maximálisan a helyükön vannak: felül a képernyőzár/ki- bekapcsoló gomb és a fülhallgató csatlakozó, egyik oldalon a hangerőszabályzó, másik oldalon a micro USB csatlakozó, a képernyő alatt pedig a készülék aljától szintén az egykezes használathoz ideális távolságban elhelyezett érintőgombok, melyek alatt van még egy állapotjelzőnek látszó tetszetős LED csíkocska, de erről még később lesz szó.

A miro bekapcsolása után folytatódott az elégedett hümmögés. A 3,5″ méretű kijelző 320×480 pixel felbontása (~165 ppi)nyilvánvalóan nem egy retina display, de a képe ettől függetlenül éles, a színek szépek, a betekintési szögekre nem lehet panasz.

A 4.0.4 Ice Cream Sandwich operációs rendszer zökkenőmentesen pörgeti a 800 MHz Qualcomm processzort, Adreno 200 GPU-t és 512 MB memóriát felvonultató hardvert, melyekhez háttértárként 4GB (2,2 GB felhasználható) került, mi pedig további maximum 32 GB micro SD kártyával bővíthetjük a konfigurációt.

Amikor még minden tetszett…

A biztató első találkozás után nagy elégedettséggel vehetjük tudomásul, hogy az Xperia miro szoftveresen kulcsrakész, a Sony rengeteg hasznos alkalmazást csomagolt bele, nem kell órákat töltenünk azzal, hogy összevadásszuk a szükséges alkalmazásokat, mivel széles körben előretelepítettek számos területre.

Kapunk Facebook widgeteket, melyekkel a kezdőképernyőn folyamatosan monitorozhatjuk mi történik a közösségben, böngészőből a gyári androidos mellett rögtön itt figyel a Chrome mobil változata is, zenelejátszóból is szintén kapásból kettőt kapunk (Play Zene és Sony Walkman alkalmazás), van még Office Suite, NeoReader (QR olvasó), TrackID és egy “Intelligens csatlakozás” nevű energiagazdálkodásban roppant hatékony program,hogy a standard időjárás előrejelző, Youtube, Twitter, e-mail kliens, Google Maps, Gmail, Google+, FM rádió, stb. programokat szintén épp csak megemlítsük.

Kiemelendő és szintén nagyon figyelmes dolog, hogy erőteljesen megkönnyítette a Sony az üzembe helyezést, konkrétan a telefont számítógépre csatlakoztatva nem kell az internetről levadásznunk a támogatási szoftvert, mert a Sony feltelepítette magára a készülékre, mint egy USB tárhelyre, ahonnan azonnal telepíthetjük, így ezzel szintén kényelmes megoldást találtak ezen téren is, akárcsak a kapcsolataink importálásához, amihez a PC szoftver megoldást kínál akár a korábbi Symbian rendszerű telefonok adatainak egyszerű importálásához is.

… és amikor már felbukkantak a hiányosságok is.

Bemelegítésnek megemlítem, hogy az SMS érkezéséről, a nem fogadott hívásról vagy egyszerűen a töltés folyamatáról egy kb. tűhegynyi LED hivatott tájékoztatni, ami az előlapi kamera mellett található. Ez csak azért furcsa, mert egyrészt látványosabb, másrészt jóval használhatóbb lenne, ha a miro ezekhez a jelzésekhez igénybe venné az érintőgombok alatti LED-et, de ez még legyen csak egy apróbb észrevétel.

Az első igaz kellemetlen meglepetés este ért, illetve rögtön kettő is. Az egyik, hogy az érintőgomboknak semmiféle háttérvilágítása sincsen. Semmi. Nem állítom persze, hogy az ember ne tudná megjegyezni, hogy sötétben hol kell tapogatni a saját telefonját, de egy friss és egésznapi használat során magasfokú elégedettségi szintre érkezett új tulajdonost (jelen esetben tesztelőt) azért rendesen sokkolhat ez a felismerés. Értem, hogy spórolunk, meg ez egy alsó kategóriás készülék, de legalább akkor azt használnák, ami már eleve benne van a telefonban, konkrétan a már említett érintő gombok alatti állapotjelző(?) LED csíkocskát bekapcsolhatná a miro, hogy tájékozódási pontként szolgálhasson: efölött vannak a kezelőszervek.

Viszont nem állunk meg, itt jön a képbe a második hiányosság: a Sony feleslegesnek érezte a fényérzékelőt, így akár ez is oka lehet annak, hogy ez a LED miért nem kapcsol be sötétben, de ennél sokkal kellemetlenebb, hogy a nappali fényben remekül teljesítő kijelző sötétben egyenesen vakít, ezért kénytelenek vagyunk magunk kapcsolgatni a fényerőt este és reggel. Van erre persze egy remek widget, ami ráadásul integráltan az összes fontosabb rendszer funkció manuális indítását és leállítását lehetővé teszi, de azért mégis, egy fényérzékelő nem lehet olyan drága vagy akkora luxus, hogy ne fért volna bele a keretbe.

Még mindig első esténél maradva, és túlesve az első fejcsóváláson kipróbáltam a zenelejátszót, amihez bár fülhallgató nincs a miro mellé csomagolva, de autentikus módon találtam a teszthez egy Sony fülhallgatót, így nem hiszem, hogy gagyizni lehetne emiatt. Azt, hogy a hirdetett xLoud technológia mennyit javított az élményen már nem tudtam megítélni, mert elvitte a figyelmemet, hogy mennyit ront a rossz jack aljzat és annak vezérlése.

Minden egyes hangminta (akár egy egyszerű érintéshang) fülhallgatón keresztüli megszólalásakor egy jól kivehető kattanással nyit a készülék, majd leadja hangot, miután pedig még kb. 2 másodpercig sistergést hallhatunk, míg ki nem kapcsolja a telefon a csatlakozót és el nem csendesül végre. Utazás során, buszon, villamoson, ott ahol van háttérzaj nem vesszük észre, de a Walkman megalkotójától nem kis baki, hogy otthon csendben élvezhetetlenné varázsolja a zenehallgatást, mert nem képes egy rendes fülhallgató kimenetet elhelyezni akár egy alsó kategóriás készülékre is.

A zenelejátszás után a kamera sem szerepelt egyértelmű sikerrel másnap. Az 5 megapixeles LED vakuval ellátott autofókuszos kamera az állóképeken még egész elfogadhatóan teljesít, de úgy tűnik a Sonynak már védjegye lett a lassú exponálás, ami miatt érdemes elrebegnünk egy imát a kioldó megnyomásakor, hogy be ne mozduljon a téma.

Így volt ez már magasabb kategóriában is (Sony Xperia sola ) és a helyzet nem sokat változott. A videó felvétel egyértelműen felejtős, nem nagyon hozza a kötelezőt sem, dehát ezt a VGA felbontással nehéz is lenne.

Említést érdemel még a GPS pontatlansága is, amit egy margitszigeti kör során volt alkalmam tesztelni a Sports Tracker alkalmazással. A girbe-gurba nyomvonalból kiderült: a készülék össze-vissza pozicionál, és ezt alátámasztja, hogy az ~5500 métert sikerült 5950-nek mérnie ami azért egy normális hibahatáron bőven kívül esik.

A Sony Xperia miro feladta a leckét saját magának, a felhasználó élmény és elégedettség magas szintről indult, de erős visszaeséssel folytatódott. A hiányosságoknak két okot tudok elképzelni: véletlen spórolás, mármint hogy nem mérték fel, hogy az a pár centtel költségesebb alkatrész mégis csak megérné, vagy pedig szándékos elspórolás, hogy a magasabban pozícionált készülékek piacát ne veszélyeztesse a miro.

Ez utóbbi felvetés igencsak reális, mivel a telefon tényleg nagyon egyben van, ha ezek a hibák nem lennének benne, akkor ultimate “ezt nyugodtan vedd meg, ez a tuti” mindenkinek ajánlható telefon lenne, ami megkérdőjelezné, miért is vegyen valaki drágább készüléket, mikor ez is tökéletes lenne. Így azonban kompromisszumokat kell kötni, amik mellett persze még bőven a mérlegelhetőség határain belül vannak a hiányosságok is.

<Galériáért kattintson a képre>