Teszt: Samsung Series 6 – laptop, ami nagyban más

Amikor bekeveredünk egy laptopokat forgalmazó boltba, egyrészt kapkodjuk a fejünket, hány gyártó is kínál hányféle terméket. Másrészt hosszas válogatás után arra döbbenünk rá, hogy választék ugyan van, de mégis az unalom öli meg az embert, hiszen szinte minden készülék ugyanaz, kisebb variációkkal. Hát még a magunkfajta teszterek esetében milyen unalmas is nyomkodni a huszadik laptopot, miközben ugyanaz, mint az előző 19 volt. Ugyanaz a kínai, megbrandelt (átmatricázott, jobb-rosszabb terméktámogatással ellátott) cucc. Az átlagember számára – azaz Önnek, kedves olvasó – közben igazán a használhatóság és az egyén számára fontos funkciók az érdekesek. A többi szinte mellékes. Hadd próbáljak én is ezekre koncentrálni a tesztben, hiszen a szigorú gyári adatokat kis keresgéléssel bárki megtalálhatja. Most sem egy “az elején van az eleje” típusú írás következik tehát.

Az ember tehát örül, amikor valami olyat kaphat a kezei közé, ami kilóg a sorból. Legalábbis, a többi gyártó termékei közül. A Samsung laptopjai ilyenek szoktak lenni, és bár a márkán belül évek óta sok eltérés nincs, azért szeretem őket nyomkodni. Nem is csalódtam, amikor kézbe kaptam a 600B5B-HC1-et, amely a 6-os sorozat üzleti célra fejlesztett modellje. Már az első percben tudtam, hogy nem fogok unatkozni annak ellenére sem, hogy az üzleti laptopok nem éppen a szórakozásról híresek. Pedig ekkor még csak kívülről láttam és nem is sejtettem, mi feszíti belülről. Erről később. Ami viszont ennél a laptopnál azonnal szembeötlő, az a megjelenése. Üzleti gépről beszélünk, tehát azokat célozza meg, akik a munkájukhoz használják majd. És mint ilyet, bizony be kell majd vigyék egy-egy tárgyalásra, a kollégák is látni fogják és az ügyfelek is. Akár elhiszik nekem akár nem, bizony fontos a megjelenés. Megfontolandó mondás, hogy “Ha  profi akarsz lenni, nézz is ki úgy…”, és első ránézésre erről a gépről tényleg az jut eszünkbe, hogy profi. Már csak egy szép öltöny, egy szép nyakkendő kell és kész a manager.

De mitől van ez az érzésünk? Anyagválasztás és dizájn. Az anyagokról annyit, hogy a tesztelésre nálam vendégeskedő gép hetekig volt az asztalon, kapott hideget-meleget, lepte a por és nyomkodtam izzadt kézzel – nehéz az újságíró munkája -, de úgy adom vissza, ahogy kaptam. Könnyen tisztítható, melynek eredményeképpen sehol egy ujjlenyomat, sehol egy porszem. És ez ám a tudomány és ez az, amihez a Samsung nagyon ért. DuraCase házban dorombol az erőmű, ez a ráadásul Mg+, azaz magnéziummal megerősített ötvözet pedig arról híres, hogy bírja a kiképzést. Nem dobáltam, így töréstesztet se várjon a kedves olvasó, de nem egy gyártó választotta már, hiszen könnyű, de mégis strapabíró. A Samsung mázsák elviselését ígéri, de nekünk remélhetőleg azért erre nem lesz szükségünk. Amire szükségünk van az, hogy a használat során a leejtést és a tárgyak ráejtését, netán több kilós összenyomódásokat bírja úgy, hogy közben ne legyen nehéz. Tegyük hozzá azért azt is, hogy a könnyű itt persze relatív értelemben vehető csak, hiszen a műanyagoknál nehezebb. De megéri ez a pár deka, hiszen a végeredmény egy 2 kiló 63 dekát nyomó monstrum. Ezt a tömeget kell magával cipelnie annak az üzletembernek, aki komoly megjelenést szeretne magának és ehhez ezt a laptopot választja.

A dizájn természetesen az üzleti modellekre jellemző szögletességben és színválasztásban nyilvánul meg. A szögletesség szigorúan Samsung értelemben értendő, hiszen a koreai cég ha akarna sem tudna szögleteset alkotni. Úgy szögletes tehát ez a gép, hogy jobban megnézve minden sarka kerek és csakazértis belecsempésztek ide-oda íveket. Így például a felénk eső élek, amelyekre leggyakrabban téved a kezünk – hiszen itt fogjuk meg a kinyitáshoz – konvexek lettek. Magyarul: behorpasztották ezeket, hogy könnyebb legyen a laptopot kinyitni. Az eredmény tökéletes, nem csúszik le az ujjunk, nem kell a képernyő és a billentyűzet közé ékelni, feszegetni az ujjunkat. Nyílik és kész. Könnyű ám az ilyet megszokni.

Kinyitva először azt hittem, rosszul látok. Egy kurzormozgató joystick (Pointing Stick) kéklik a G-H-B billentyűk között. 2012-ben vagyunk, nem utaztunk vissza 10 évet. Nem jellemző ez manapság, a multitouch, többérintős touchpadok korában. De mire jó? Nos annak, aki ezt a laptopot szeretné használni mondjuk kesztyűben, jól jöhet. A touchpad ugyanis többérintős, kapacitív elven működik, tehát csak szabad kézzel használhatjuk. Kesztyűzve marad tehát a kurzormozgató, ahogy a hozzá tartozó egérgombok is hasznosak a kezelésnél. Ugyanis a touchpad alsó és felső szélén is vannak gombok, összesen 5 darab. Az alsó kettő a touchpad jobb és bal egérgombja, de a felső a kurzormozgatóhoz tartozik. Ők azért vannak hárman, mert a jobb és bal gombok között egy görgetőgombot is találunk. Teljes funkcióban használható tehát a Pointing Stick is és ez is egyedi, ritka extra. Az már más kérdés, hogy ezt a fajta megoldást tényleg csak végszükség esetén használjuk, mert nehézkes és pontatlan, az érintőpanelekhez képest mindenképpen.

A hozzánk érkezett modell egyébként német ékezetes, de ez sem akadályozott meg abban, hogy a billentyűzetet kicsit nyaggassam. Billentyűzetvilágítás nincs, pedig ezt egy ilyen árban érkező laptopnál azért elvártam volna. Jól jönne a billentyűvilágítás az egész napos, kivetítős értekezletek félhomályában. Apropó ár: természetesen ez volt az első, amit megnéztem az interneten, hiszen nagyban meghatározza az ember tudatát. Különböző árukeresőkkel ránézve azt látom, hogy a mai napon 395 ezres körül lehet egy ilyen laptopot megvásárolni, de ha szerencsénk van, 375 körül is kifoghatunk egyet-egyet kisebb boltokban, egyhetes kiszállítási határidővel. Hogy ez sok-e? Mivel ezeket a gépeket céges környezetbe szánják és céges környezetben nem az ár a legfontosabb paraméter, azt kell mondjam, hogy ez az árfekvés közepes, az adott szolgáltatásokhoz képest pedig alsó-közép kategória.

Én mindenesetre nem tiltakoznék, ha a piacon fellelhető, unalmas, korlátozott szolgáltatást nyújtó konkurensek helyett egy ilyet kapnék. Mert ugyebár sok gyártó elintézi azzal az ügyet, hogy “üzleti”, minek abba extra. Nos azért például, hogy a produktivitást és a munka hatékonyságát megnöveljük. Vannak ám olyan cégek, ahol ez az elsődleges szempont. Na, ne álmodozzunk! Szóval 400 ezresbe nem fért bele a billentyűvilágítás, de számos más extra igen. A billentyűzetnél maradva: teljes- értékű és méretű, numerikus szekcióval, így aki sok számot kénytelen bevinni, az sem panaszkodhat. A kiosztása nincs megvariálva, klasszikus méretű az enter, a shift és a backspace is. Nem kell tehát keresgélni, nem kell átszokni. Mintha asztali gépen dolgoznánk. Nyomáspontja tökéletes, ezért nem hagy ki és ne is dupláz vele az ember. És nem mellesleg csendes, ami pedig szintén megtámogatja a céges felhasználást.

A billentyűzet alatt, a jobb oldalon találunk egy ujjlenyomat-olvasót. Én magam sokáig nem voltam híve ennek a védelmi módnak, nehézkesnek és idegesítően tétovázónak találtam. A Samsung is bizonyítja, hogy lehet ebből jót is csinálni, amely akkor is olvas rendesen, ha kicsit elnagyolva húzzuk végig az ujjunkat rajta. Tökéletes védelem lehet ez azoknak, akik olyan környezetben dolgoznak, ahol egy felnyitott, otthagyott laptop kockázatot jelent. A touchpad többérintős, görgetni (scroll), nagyítani (pinch-zoom), forgatni (rotate) és lapot váltani (page move) is tudunk vele. Az jó touchpad sokkal jobban használható, mint egy egér, így én egeret évek óta nem is használok, így a teszt során sem volt rá szükségem. Kényelmesen, gyorsan és magabiztosan dolgozhatunk vele. Csillagos ötöst adnék neki, ha osztályoznom kellene.

A billentyűzet felett dedikált gombok szolgálnak a wifi, valamint a kamera és mikrofon ki-, bekapcsolására. Mellettük harmadikként egy képernyőlezáró (computer lock) gombot találunk, amely a gépünk gyors biztonságba helyezését segíti, ha fel kell pattanjunk és el kell rohanjunk valahová. Meg kell említsem, hogy az exkluzív külsőhöz nagyban hozzájárul az, hogy a gombok megvilágítása és a visszajelző ledek fénye kék, amely nagyon tech érzést ad. A billentyűzet mellé, a gép oldalsó széleihez közel vannak felfestve a különböző, oldalt található csatlakozók funkciói, amely azért jó ötlet, mert így egy pillantással, felülről megtalálunk mindent és nem kell oldalra hajolgatni és silabizálni, mi hol is van. Azért is fontos ez, mert hát van egy-két dugalj ezen a gépen, ember legyen a talpán, aki megjegyzi ezeket. Hetek sem elegek ehhez.

Még a dugók előtt a billentyűzet feletti hangszórókról pár szót. Sajnos közepes minőségűek, de szerencsére elég hangosak ahhoz, hogy megfelelően használhatóak legyenek. A Samsungtól – mint a szórakoztatóelektronika irányából érkező gyártótól – én mindenképpen valami szépen muzsikáló hangszórókészletet vártam volna, dehát ez egy üzleti laptop és nem szórakoztató központ. Mindenesetre ebben az egyben kicsit csalódtam. Ha már a dugókat említettem, lássuk mi nincs rajta. Azt lenne könnyebb ugyanis felsorolni. A viccet félretéve, nincs egy centi szabad hely sem oldalt, úgy telepakolták. De még mielőtt oldalra tévednénk: az előlapon négy darab kijelzőt látunk és ezek között van az egyetlen, ami nem kéken világít. A töltöttséget jelző, jobbról második ikon ugyanis piros és zöld színekkel jelzi az akkumulátor állapotát, ez töri csak meg a kékes dizájnt, amiért kár. Ebben a csoportban kékkel világít a bekapcsolásjelző  (power), a háttértár-aktivitást mutató (HDD/ODD), valamint a nagybetűs rögzítést kijelző (capslock) ikon. Elegánsan kicsik, de jól láthatóak. Mellettük egy multikártya olvasó, mely enyhe nyomásra nyílik és 7 kártyatípust képes kezelni.

Fordítsuk tehát oldalra és vegyük sorra, szigorúan a használhatóság szempontjából a csatlakozókat. A jobb oldalon azonnal feltűnik egy Kensington lock, amely kötelező tartozék egy ilyen laptopnál. Lopás esetén ugyanis nem elsősorban a laptop értékével károsítanának meg minket – bár az is tud fájni -, sokkal inkább a rajta található anyagaink fognak hiányozni. A Kensington csatlakozó nagyon elterjedt pár év alatt és ennek az az oka, hogy kényelmesen és gyorsan biztosíthatjuk vele a féltett kincsünket. Ha szeretnénk egy Kensington zárat, különítsünk el további 6000-7000 forintot rá, minimálisan ennyibe kerül ugyanis a biztonság. A laptophoz nem jár ez a tartozék. A jobb oldalon ezenkívül már csak két USB csatlakozót és egy CD-DVD olvasó-iró egységet találunk. Az USB csatlakozók közül ez egyik egyben E-Sata csatlakozó is, ezért olyan furcsa első ránézésre. Az optikai meghajtó egy 24x CD és 8x DVD iró, a DVD RAM-okat pedig 6x sebességgel írja. Természetesen dual-layeres. Kellemesen kilógatott nyitógombja van, ami segít a könnyű kitapintásban és megtalálásban.

A bal oldalon kisebb arzenál fogad minket. A töltőcsatlakozóval indulunk, amely egy egyszerű jack, behelyezni így rém könnyű. Mellette a hálózati csatlakozó (LAN), amely természetesen gigabites. Őt követi kettő darab USB3 csatlakozó, amelyikből az egyik (kis villámmal jelölve) az USB-s készülékeink töltésére is alkalmas. Ez életmentő lehet, hiszen manapság szinte minden USB-s töltést kap, így egy otthon felejtett töltőt pótolhatunk könnyedén. A hűtőventilátorok kiáramló nyílása jön ezután, ezzel érdemes vigyázni, mert egy combosabb feladat végzése közben nagyon forró levegőt képes kibocsátani. VGA csatlakozót és HDMI aljzatot is kapunk, az utóbbi 1.4a változat, azaz minden HDMI készüléket képes meghajtani.  A fejhallgató és a külső mikrofon dugaljai után már csak egy Express-kártya nyílást találunk, amely további lehetőségek tárházát nyitja meg előttünk.

És ha azt hinnénk, hogy a meglepetéseknek vége, nézzük csak meg a laptop alját. Okés, hogy van dokkoló csatlakozó, hiszen ezzel nagyon sok helyen találkozhatunk. De az, hogy egy húzogomb ellenében az optikai meghajtó is leválasztható és helyére ezt-azt be lehet tenni, már nem annyira általános dolog. Ahogyan az sem, hogy ha a billentyűzetre ráborítunk valamit, az alul egy kis lyukon ki tud folyni. Sok esetben ez is életmentő lehet, aki öntött már kávét-narancslevet-teát-akármit a laptopjára, tudja miről beszélek. Még a készülék alján találjuk a merevlemez és a memória elérhetőségét biztosító fedelet. Ha már szót ejtettem erről, ez a fedél lenne az, amit elsőként lecsavaroznék és némi változtatást eszközölnék a laptopon. Ugyanis a belé adott háttértár veri agyon az élményindexet, ami amúgy a maga 5.9 pontjával nem mondható alacsonynak, de egy gyorsabb vinyóval, esetleg egy SSD-vel ez feltornázható 6.5-re is. Aztán a memóriát – ami alapban 6 GiB – én bizony feltolnám 8-ra. Részben azért, mert a 6 az nem, viszont a 8 GiB az a kettő hatványa és én még a régi iskola szerint tanultam a memóriabővítést. És nem mellesleg ez kis beruházás, a memóriából pedig sosem elég Windows környezetben. Mégiscsak egy erőgépről beszélünk, nehogy ez fogja már vissza a zúzósabb feladatoknál.

A kijelzőt direkt a végére hagytam, mert érdemes elidőzni kicsit nála. Vannak ugyanis örömeim meg bánataim is vele. Az örömöm az, hogy ez egy matt kijelző, amely kedves a szívemnek. Utálom ugyanis, ha egy képernyő visszatükröz és nem a rajta lévő képet, hanem magamat és a mögöttem állókat látom benne. Soha nem vennék fényes kijelzőt és ha más is így lenne ezzel, talán a gyártók is leszoknának róla. Szóval a laptopn található kijelzőnél ezzel nincs baj. Ami fáj, az a 300 cd/m2 maximális fényerő. Ez az érték ugyanis gyengécske. De miért csinálták ilyenre? Nos, az élettartamot szeretnék növelni. A készüléket irodai környezetben történő használatra optimalizálták, így nem szükséges erősebb fényerő. Viszont az élettartam fontos, ezért kötöttek ilyen kompromisszumot.

A kijelzőnél van még egy olyan fájdalmam, hogy a felbontása WXGA+, azaz 1600×900 pixelen jeleníti meg a képet. Számomra érthetetlen, hogy ha a grafikus kártya bírná, akkor miért nem lehetett szabványos, fullHD kijelzőt beleálmodni ebbe a gépbe? Olyan sokba került volna megnövelni a felbontást 1920×1080-ra? Hogy a HD tartalmak konvertálás nélkül szaladjanak a képernyőn? Tényleg nem értem a Samsungot, hiszen ők a világon az egyik vezető kijelzőgyártó és akkor beletesznek egy 400 forintos laptopba egy ilyen, enyhén szólva is kompromisszumos megjelenítőt? Dehát ők tudják. Azt mindenesetre el kell ismerni, hogy a kép minőségével semmi baj nincs és aki nem olvassa el a specifikációt, annak többnyire ez a kompromisszum nem tűnik fel. A képernyő amúgy óriási, szerethető ez a kényelem.

Talán  a külső, szemmel is azonnal látható dolgokról ennyi elég is. A belsőben kalandozzunk el egy kicsit. Tényleg csak kicsit, mert egyrészt százezer, méréssel és nyaggatással egybekötött teszt található egy egyszerű Google kereséssel erről a laptopról, másrészt nekem magamnak nem volt időm nagyon megnyaggatni. Így aztán nem lenne hiteles, ha pár napos használat után mondanék róla véleményt. Nos, az első kulcsszó az i7. Nem nagyon kell ennél többet leírnom azoknak, akik processzorügyben jártasak. Brutális ez a QM67 chipset, nem is részletezném. Az NVIDIA NVS 4200M grafikus kártyára sem lehet panaszunk. Ez a párosítás annyit eredményez, hogy nincs kompromisszum, mindenre alkalmas a laptop. Külön kényelmes megoldás, hogy az akkumulátort eltávolítva találunk egy SIM foglalatot, amelybe egy adatforgalmazásra alkalmas kártyát helyezve a teljes szabadságot kapjuk meg. Akinek volt már belső modemes laptopja, az jól tudja, mennyire kényelmes bárhol felnyitni és máris netezni. Ehhez semmi más nem fogható, a mindennapjainkat úgy feltuningolja.

Összegezve tehát a Samsung NP600B5B-HC1 szemrevaló külsővel, kompromisszummentes belsővel vállalható árral érkezett. A Samsungtól megszokott terméktámogatás és szervizháttér áll mögötte, ami szintén kimagaslik a tömegből. Számos extrát kapunk az árában, amikkel igencsak növekszik az ár/érték arány. Mindezeket összegezve csak ajánlani tudom.