Teszt: Lenovo ThinkPad X1 Carbon – A prémium üzleti modell

Tudják, minden az üzletemberek miatt van. Már az első hordozható számítógép is miattuk jött létre, hogy a tárgyalásaik még gördülékenyebbek legyenek. Igaz, a korai modellek cseppet se voltak könnyűek vagy éppen mobilisek, de épp ez indukálta azt, hogy amióta vannak laptopok, azóta törekszik a PC gyártók garmadája arra, hogy minél kisebb, minél kompaktabb, minden igényt kielégítő notebookokat gyártsanak. Aztán történt valami. Megjelentek a netbookok. Ezek a mini laptopok igazából nem sok mindenre voltak elégségesek. Zömük a HD YouTube videót is döcögve játszotta le, kicsi volt a képernyő, még pocsékabb volt a felbontás. Ma még kapható egy-egy modell, de igazából ez egy informatikai zsákutca volt. Aztán tavaly egy új nevet kellett megtanulnunk a PC-k világában: ultrabook.

Az ultrabook nagyjából az Apple laptopjából, a MacBook Air-ből és társaiból hajtott ki annyi különbséggel, hogy nem 600-800 ezer forintba kerülnek és kerültek, hanem már az első fecskék is fél millió körüli árral jelentek meg. Manapság egy jobb ultrabook se kerül többe 400 ezer forintba, és bár tesztem alanya ennél jóval drágább, ettől még igazi prémium üzleti megoldás. Hogy mi lesz a következő szint? Amikor az ultrabookok érintőkijelzőt kapnak.

Szekunder
Az X1 Carbon immár a második generációs ultrabookok családjába tartozik, egyben a Lenovo ThinkPad modellje is, vagyis munkára termett. Mint nevéből is kiderül, az X1 Carbon szénszálas házban kapott helyett, mely könnyű, viszont rendkívül strapabíró. Ami itt nem tetszett, hogy a felületen bizony hamar meglátszik az ujjlenyomat. Még mielőtt felnyitnánk, érdemes kicsit körülnézni ezen a műremeken.

A Carbon a legvastagabb helyen sincs két centiméter, mindössze 18.9 mm vékony. Ez nagyjából a kétszerese egy mai felsőkategóriás okostelefonnál. Súlya ennek megfelelően mindössze 1.4 kg. Nagyon kellemes tapintású, és bárhol megfoghatjuk, ugyanis a szénszálas háznak köszönhetően a felületi feszültség eloszlik, nagyon strapabíró eszköz. Ha körbenézünk, akkor láthatjuk, portokból van némi hiány.

Csak két darab USB van, ultrabookként pedig nélkülöznünk kell a DVD írót, de legalább az egyik USB már harmadik generációs. Amit hiányolok, az a HDMI, de van helyette mini Display Port és kártyaolvasó. Ami viszont nagy baj, hogy az Ethernet-csatlakozó alapból kimaradt, így marad a WiFi vagy az USB-s átalakítás. Ha sok pénzünk van, akkor kérhetünk bele 3G-t is.

Mivel nagyon vékony házba kellett berejteni a hardvert, ezért annak hűtése miatt nem érdemes hardverigénylő feladat esetén az ölben hurcolászni, mert a hő nagy része alul távozik. A fedőlapon két darab kis visszajelző fény tanyázik, melyek jelzik, ha alvómódban van a számítógép vagy ha esetleg hamarosan töltőre kellene dugnunk az X1 Carbon-t.

Nyissuk fel!
A Carbon X1 kijelzője immár 14 hüvelykes, mely elődjéhez képest 0.7 hüvelykkel nagyobb képátmérőt jelent. Ha felnyitjuk, akkor egy nagyon elegáns dizájnú munkatársat kapunk, melynek kijelzőjét sajnos már nem védi a Gorilla Glass, ami bár nagyon visszaverte a fényt, de legalább az is védett valamit. Mint minden laptopnál, itt is a felbontás és a hüvelykátmérő aránya a lényeg, ugyanis a túl kicsi monitor túl nagy felbontással rövid úton szemüveghez vezet, míg a fordított esetben szintén nem ajánlatos. Az X1 Carbon felbontása azonban számomra kiváló, nem full HD, de az 1600×900 pixel bőven jó egy ilyen kijelzőnek.

Ami üzleti modellként hiány számomra, az a hagyományos billentyűzet, ami néhány nagyobb modell esetében megtalálható. A billentyűzet fölött található meg a bekapcsoló gomb, néhány visszajelző LED, baloldalt a hangerő szabályozó, mellette a hangot letiltó gomb és a mikrofon ki/bekapcsoló gombja.

Ami nagyon fontos még, egy kis, piktogram nélküli gomb a felső sorban, melyet megnyomva a Solution (Megoldás) Centerbe jutunk. Itt igazából bármit beállíthatunk az X1 Carbonon, amit csak szeretnénk.

Ax X1 Carbon nagyjából 25 másodperc alatt bootol be, ami elég gyors, bár az új, Windows 8-as Lenovo Yoga-nak erre mindössze 8 másodperc kell már csak. A kijelzőre gyorsan visszatérve nemrég írtuk, hogy jön ebből is az érintőkijelzős modell, ráadásul állítólag már ebben a hónapban piacra is dobják.

A billentyűzete majdnem mindenben tökéletes. Egyelőre nem tudtuk azonban megfejteni, hogy hogyan kell előhívni a „@” jelet, ugyanis az eszköz a megfelelő billentyűkombináció megnyomása után (Alt Gr+V) egyet prüttyög, de semmi több. Amúgy az fn+Space megnyomásával be és kikapcsolhatjuk a a billentyűk backlit-jét, azaz háttérvilágítását. Másik nagy érdeme a klaviatúrának, hogy cseppálló, vagyis némi kávétól még nem szökik ki az a füst a gépből, amivel működik. És mi az, ami egy ThinkPad-ről sem hiányozhat? A TrackPoint, vagyis az kis piros pöcök, melyet a G-H-B ölel körbe és rendkívül könnyűvé teszi az ultrabook használatát.

A hangerővel azonban nem tudni, hogy mit csináltak, annyira halk lett, hogy a telefonom hangosabban szól. Persze üzleti modellről beszélünk, de tényleg nagyon halk. Multimédiában viszont gyönyörűen viszi a HD tartalmakat is, de hát ugye, nagyon halkan.

Bár az Ultrabook matricája szerint egy Core i7-es notival van dolgunk, azért kiderült a turpisság, ugyanis csak egy kétmagos Intel Core i5-3417U processzor van benne 2.6 GHz-es órajellel. Memóriája azonban rendben van, ugyanis 8 GB-os a kicsike, ami bőven elég egy kis Photoshophoz vagy akár videóvágáshoz is, nem beszélve egy Excel-táblázat kitöltéséhez. Grafikai megjelenítéséről egy Intel HD Graphics 4000 gondoskodik, ami ma már nem mondható rossznak, játszani már lehet vele. A gép csendességéhez amúgy az is nagyban hozzájárul, hogy egy 256 GB-os SSD található benne.

A rajta futó Windows 7 élményindexe mindössze 5.9, de ne feledjük, hogy mindig a legpocsékabb érték a mérvadó, ami jelen esetben a grafika volt, ugyanis az Aero ennyit adott rá. Még jó, hogy a Windows 8-ból ez kimaradt. Ami viszont a legbrutálisabb értékelést kapta, az az SSD, ugyanis 7.9 pontot kapott. Persze ez nem a véletlen műve, ugyanis a SanDisk SSD SATA 3.0-ás csatlakozón keresztül van az alaplapra kötve.

Amiről nem esett még szó, az a webkamerája, ugyanis 720p-s felbontású, ami az üzleti életben nem egy hátrány. Ezt a feature-t könnyedén elővarázsolhatjuk egy rejtett menüsorból, mely a monitor tetején kapott helyet. Itt állíthatjuk be a Dolby-t is, illetve ha 3G-s a készülék, akkor a WiFi Hotspotot is. Meg kell említenem még, hogy Standby módban nagyon sokáig bírja a készülék, ugyanis akár 30 napig is képes alvó üzemmódban lenni, mégis egy gombnyomásra bekapcsol és pár másodperc alatt folytathatjuk a munkánkat. Az akkumulátor üzemideje beállításoktól függően változhat, de én egy 3 óra alatt sikeresen lemerítettem. Ha viszont kikapcsoljuk a backlit-et, lehúzzuk a képernyő fényerejét, akkor komoly üzemidőt tudunk spórolni a ThinkPad-en.

Amiről nem beszéltünk, az az ára. Nem olcsó mutatvány, aki ilyet vesz, az nem Suzukival jár tárgyalni, ugyanis itthon 500 ezer forint körüli ára igencsak a prémium kategóriába helyezi az X1 Carbon-t. Viszont ha valaki mondjuk Angliából rendeli meg Core i7 processzorral, de csak 4 GB RAM-mal, akkor 1000 fontért beszerezheti, ami nagyjából 350 ezer forint. No comment.

Tehát
A Lenovo ultrabookját rajongásig lehet szeretni. Ilyen kompakt, gyors géppel rég volt dolgom. Kár, hogy nincs rajta HDMI, Ethernet csatlakozó és halk a hangereje. Amúgy az ember észre se veszi, ha megy, annyira alacsony a zajszintje. Kiváló termék lett, bár kicsit drágállom. De hát az üzlet az üzlet.