Connect with us

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy S4 mini – A kevesebb több

Mobil tesztek

Teszt: Samsung Galaxy S4 mini – A kevesebb több

Néhány napot nálunk töltött a dél-koreai vállalat “mini” készüléke.

A gyártók legtöbbször a hatalmas kijelzővel rendelkező telefonokba rakják a legjobb hardvereket, a felhasználók mégis inkább a kompaktabb modelleket keresik. Ez nem is meglepő, hiszen a női kezekben, vagy egy farmer zsebében jobban elfér egy 4,3″-es modell mint egy 5-6″-es. A Samsung 2012-ben brilliánsan érzett rá arra, hogy egy név rengeteget számíthat, ugyanis a Galaxy S3 után megalkotta az S3 minit mely legalább akkora siker lett mint nagyobbik testvére. Nem véletlen, hogy a dél-koreai vállalat nem hagyta annyiban és elkészítette az idei csúcskészüléke, az S4 kicsinyített verzióját is.

Csomagolás

A Galaxy S4 mini a Samsung rajongók számára már ismerős, fa mintázatú dobozban érkezett. Ezzel a környezettudatosságra akarnak utalni, ezt erősíti az is, hogy a használati útmutató egy színtelen papírra lett nyomtatva fekete festékkel. Alatta találjuk meg az igen szűk helyre összetuszkolt headetet, töltőfejet és a microUSB kábelt.

Külső

A Galaxy S4 mini formája már elsőre is jellegzetes, messziről felismerhető, hogy Samsung terméket tartunk a kezünkben. Az élénkfehér készülékházat a 4,3″-es, 540 x 960 pixel felbontású Super AMOLED kijelző uralja. Ennek felbontása elmarad a ma divatos HD-étól, az élénk kép miatt mégsem érezzük kevésnek.

DSC06149

A színek és a betekintési szög is dicséretes, maximális fényerőn pedig már vakító képet ad. Természetesen védelemről is gondoskodtak a Samsung mérnökei, a megjelenítőt Gorilla Glass üveg védi. Alatta a krómozott szegéllyel rendelkező menügomb és két oldalán az opció és a vissza érintőgombja található. Fölülre került a hangszóró, a közelségérzékelő szenzor, illetve az 1,9 megapixeles előlapi kamera.

DSC06151

Az elegancia jegyében az S4 mini oldalán egy alumínium csík fut körbe, az egységet csak a gombok és a csatlakozók zavarják meg. Jobboldalon találjuk meg a bekapcsoló, baloldalt pedig a hangerőállító gombot, szomorú, hogy fotózáskor az érintőképernyőt kell használnunk.

DSC06153

A felső szekcióban a 3,5 mm-es jack és az infra érzékelője található meg, valamint a szemfülesek felfedezhetik a zajszűréshez használt másodlagos mikrofont is. Társa alul kapott helyet, közvetlenül a microUSB csatlakozó mellett. Amennyire tetszett az oldalsó díszcsík, annyira nem nyerte el a tetszésem a hátlap.

DSC06154

Pozitív, hogy cserélhető, ez a mai kínálatban már nem általános, ám az, hogy kissé olcsó hatású és a fehér színe ellenére minden ujjlenyomat meglátszik rajta, az szerintem nem túl örömteli. Szerencsére az összeszerelés minőségét nem érheti kritika, semmi nyikorgás nem hallatszik, kiválóan védelmezi az 1900 mAh-es akkumulátort. A microSD kártya rajongóit elkeserítheti, hogy ennek cseréjéhez ki kell vennünk az aksit, valószínűneg helyhiány lehet az oka. Azért nem kell sokszor bővítéshez folyamodnunk, a 8 GB-os memória sokak számára elég lehet.  A fotózást kedvelők a 8 megapixeles, LED villanóval támogatott kamerára számíthatnak.

Hardver/Szoftver

A dél-koreai mérnökök nem aprózták el és egy igen erős hardver került az S4 mini burkolata alá. A kétmagos, 1,7 GHz-es processzor és az 1,5 GB RAM meg is teszi hatását, az Android 4.2.2 Jelly Bean röccenésmentesen fut. A gyártótól megszokottan ez utóbbi nem is maradt érintetlen, a TouchWiz felület alaposan átformálja a Google rendszerét.

Screenshot_2013-08-13-21-02-44

Teszi mindezt úgy, hogy az ember egy pillanatig nem érzi, hogy itt utólagos “toldozásról” van szó, az animációk pedig még tovább növelik a már amúgy is jó sebességérzetünket. A testreszabhatóságot a több tucatnyi beállítási lehetőség is erősíti, gyakorlatilag nincs olyan funkció amit ne állíthatnánk, legyen szó akár a háttérképről akár arról, hogy vezetés közben felolvassa-e a beérkező üzeneteket a telefon. Az előretelepített alkalmazásokat sem érheti kritika, első indítás után 49 widget és 58 applikáció néz vissza ránk, igaz ezeknek legalább a fele a Google saját megoldása. Amiket viszont a dél-koreai válalat készített, azok is minőségiek.

Screenshot_2013-08-14-09-47-21

Van DropBox, fájlkezelő, diktafon, kommunikatívak pedig igénybe vehetik a Samsung saját üzenetküldő szolgáltatását a ChatON-t. Jegyzetelésre az S jegyzet szolgál, itt akár rajzolni is lehet. Az S-el kezdődő programok száma itt még nem ért véget, van egy magyarul nem tudó S-fordító és a dél-koreai Siri az S-Voice. Tartalommegosztásra a Samsung Link és a televízióban is reklámozott GroupPlay szolgál, ez utóbbi segítségével egy zeneszám akár több készüléken is egyszerre szólalhat meg.

Screenshot_2013-08-13-21-03-06

Muzsikáinkat más módon is átküldhetjük, hiszen a Bluetooth 4.0 mellett NFC is rendelkezésre áll. Extra szoftvereket nem csak a Play áruházból, hanem a vállalat saját, Samsung Apps névre keresztelt programjából is letölthetünk, a filmek, zenék beszerzésére pedig a Samsung Hub szolgál.

Screenshot_2013-08-13-21-02-07

Városnézők kedvükre nézelődhetnek jó hely után a TripAdvisorban, ha pedig megvan a kiszemelt hely, akkor a Navigáció segítségével el is találhatnak oda. Ha pedig ismerősüket is értesítenék állapotukról, akkor sincs probléma, az S4 mini mindig rendelkezett megfelelő vételi erőséggel és a hangminőséget sem érheti kritika.

Multimédia

A 8 megapixeles kamera szinte megköveteli, hogy használjuk, az ember pedig ösztönösen így is tesz. Bár dedikált kameragomb híján a képeket csak az érintőképernyőn tudjuk elsütni, számtalan, előre konfigurált mód igyekszik a kedvünkre lenni. Van például Szép Arc, amivel a telefon érzékeli a fotózandó személy arcát és csak akkor fotóz, amikor az ideális képet fest, a HDR módra árnyalatgazdag címszóval akadhatunk rá, a hangos kép pedig néhány másodpercnyi háttérhangot illeszt a kép “mögé”.

20130811_163641

Természetesen nem csak ilyen látványos beállításokra van lehetőség, hiszen megadhatjuk a kép méretét, állíthatunk ISO érzékenységet, illetve a fókusz módját is kiválaszthatjuk. Az elkészült képek minőségével nekem nem volt problémám, talán egy kissé túlzásba viszi maximális felbontáson a zajszűrést a készülék, ám kissebb részleteségkor ez a probléma megszűnik. A videók szerelmeseinek sincs okuk a panaszra, az S4 mini FullHD-ben rögzít 30 fps sebességgel. Kedvenc dalainkat a Zene applikáció alatt hallgathatjuk meg, a Samsung által készített program remekül működik.

20130811_163129

Állíthatunk hangszínt, lejátszási sebességet, megadhatjuk, hogy kiírja-e a dalszöveget, továbbá lehetőség van hangvezérléssel való navigálásra is. Akinek ez nem nyerte el a tetszését, az a Play Zene névre hallgató, a Google által fejlesztett programot is használhatja, igaz, ez semmiféle pluszt nem ad az elöbbihez képest.

20130811_162528

Természetesen előfordulhat, hogy valamiért meguntuk a mentett zenéinket, ekkor az FM rádiót vehetjük ígénybe, de az LTE és N-es Wifi támogatásnak hála akár a YouTube-on is szörfölhetünk. A csomagban található headsettel viszont romlik az élmény, az közepes hangminőségű darabot érdemes egy jobbra lecserélni. A sok használatnak persze ára van, az akkumulátor maximum 1,5 nap után töltőre szólítja a telefont.

A kevesebb néha több

Pontosan így érzek a Samsung újdonságával kapcsolatban. Bár a normál S4 is egy impozánsan sikerült készülék, a mini az, ami sikeresen ötvözi a kompakt méretet és a kiváló használhatóságot. Számomra a legfőbb negatívum a fém hátlap hiánya volt, aki együtt tud élni ezzel, az egy jó társra lelhet a Samsung modelljében.

A készüléket a VIP-Phone-tól kaptuk.

Köszönjük!



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

Samsung Galaxy S4 mini

  Megjelenés éve: 2013
  Pro:  
  - Szép formaterv
  - Erős hardver
  - Jó összeszerelési minőség
 
  Kontra:  
  - Nincs kamera gomb
  - Műanyag hátlap
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 4,3"
  • kijelző felbontása: 540 x 960 pixel"
  • kijelző típusa: Super AMOLED"
  • eszköz mérete: 124.6 x 61.3 x 8.9 mm
  • tömeg: 107 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: 1,7 GHz-es kétmagos
  • memória: 1536 MB
  • háttértár: 8 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSD
  • portok: microUSB, 3,5 mm audio
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 8 megapixeles hátoldali kamera, 1,9 megapixeles előlapi kamera
  • video chat:  
  • video felbontás: 1080p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900 HSDPA 850 / 900 / 1900 / 2100
  • WiFi: 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: A-GPS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.2.2 Jelly Bean
  • spec. szoftverek: Samsung Apps, ChatON, Samsung Hub, S-Voice, S-fordító, Group Play
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 1900 mAh
  • tapasztalat: közepes használattal 1,5 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés