Connect with us

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy Tab 3 8.0 – Több, mint ráncfelvarrás

Tablet tesztek

Teszt: Samsung Galaxy Tab 3 8.0 – Több, mint ráncfelvarrás

A korábbi szériához képest alaposan átdolgozott Samsung táblagép család 8″ méretű tagja járt nálunk.

Körülbelül egy évvel a Tab 2  család után a Samsung előrukkolt a Tab 3 családdal, mely kívül-belül nyújt újdonságokat. A kötelező és természetes hardverfejlesztés mellett ennek legszembetűnőbb jele, hogy a Tab 3 8.0 leginkább egy nagyra nőtt telefonra hasonlít: ismét vannak gombok a kereten, aminek következménye, hogy azok nem a kijelzőn foglalnak helyet, növelve a hasznos megjelenítő területet.

Tartozékok

A Galaxy Tab 3 microUSB-n keresztül tölthető, amihez a Samsung  USB-microUSB kábellel és töltőfejjel járul hozzá. Headsetre viszont ne számítsunk, ez egy tablet, hiába néz ki úgy mint egy nagy mobiltelefon.

hu_SM-T3110ZWAXEH_000000001_Front

Van azonban a Tab 3 8.0-hoz  valami, ami egyáltalán nem általános tartozék, sőt általában egy-egy készülékhez külön beszerezhető tartozékként sem juthatnánk hozzá, mert adott típushoz nem is létezik, azonban a Samsungnál elérhető és ezt a különlegességet a gép mellé is csomagolja: egy aktív mágneses tokot, melynek nagyszerűsége több területen megmutatkozik.

hu_SM-T3110ZWAXEH_000188600_Right-Perspective_white

Egyrészt ha kapunk akármilyen tokot, az már jó. Másrészt attól aktív mágneses, hogy a készülék érzékeli, hogy a tokkal éppen befedjük-e kijelzőt vagy lehajtjuk-e róla, és ettől függően a képernyőt bármilyen egyéb gomb nyomkodása nélkül ki- és bekapcsolja nekünk. Harmadrészt az aktív tok mágnese és a borítója kialakítása arra is alkalmas, hogy a tokot megfelelően hajtogatva megálljon a Tab 3 az asztalon a saját lábán.

Külső

A Samsung a Galaxy Tab 3 8.0-át alapvetően álló helyzetben történő használatra álmodta meg. Így megtekintve a 8″ méretű kijelző fölött találunk egy hangszórót telefonáláshoz, illetve a szenzorokat és az 1,3MP kamerát, szintén az előlapon alul pedig középen egy fizikai “home” gombot a “beállítások” és “vissza” két érintőgomb társaságában.

hu_SM-T3110ZWAXEH_000188610_Light-Perspective_white

Felül a fülhallgató/headset csatlakozó, bal oldalon a microSIM (3G modell esetében csak) és microSD foglalatok találhatóak. Jobb oldalra került a bekapcsoló/képernyőzár gomb, a hangerő gombok, valamint az infraport. Alul kapott helyett a microUSB foglalat, valamint két hangszóró, mely utóbbiak elhelyezése nem épp szerencsés, mert épp akkor nem nyújt sztereó hangot, amikor az a legjobban jönne, konkrétan amikor egy videó megtekintéséhez fekvőbe forgatjuk a kijelzőt, hisz ekkor mindkét hangszóró a kijelző egyetlen oldalára kerül. A hátlapra már csak az 5MP-es autófókuszos kamera maradt.

hu_SM-T3110ZWAXEH_000188620_Detail_white

A Galaxy Tab 3 8.0 megjelenése tipikusan Samsungos: kerekített sarkok, jó minőségű anyagok és oldalán körbefutó alumíniumcsík adja a 123,8 x 209,8 x 7,4 milliméter méretű és 314 gramm tömegű készülék karakterét.

Használat

A Samsung Galaxy Tab 3 esetében hatalmas előny a korábbi Tab 2-es szériához képest a fizikai gombok visszatérése, hiszen így nem vesznek el hasznos területet az 1280×800 felbontású 189PPI sűrűségű 8″ méretű TFT kijelzőből, mely kiváló színekkel és kontraszttal szolgáltat nagyon jó képet.

hu_SM-T3110ZWAXEH_000188630_Dynamic1_white

A Samsung TouchWiz kezelőfelületét és a felhasználó élményt is jól szolgálja a kétmagos 1,5 GHz-es processzor és az 1,5G memória, amikkel felvértezve a Galaxy Tab 3 8.0 folyamatos, akadásmentes, prompt működést nyújt, legyen szó internet böngészésről vagy bármilyen egyéb alkalmazás és játék futtatásáról.

Multimédia téren a beépített szoftverek, mint pl. videólejátszó és zeneljátszó remekül használhatóak, az egyetlen ám nem oly apró furcsaság, a már említett alulra került hangszórók okozta kellemetlenség.

A kamerák (1,3MP elülső, 5MP-e autófókuszos hátlapi) hozzák a kötelezőt, de nyugodtan beláthatja mindenki, egy tablet nem fotózásra való, ilyetén formán ne ezekkel akarjuk elkészíteni életünk fotóját.

hu_SM-T3110ZWAXEH_000188640_Dynamic2_white

A 4450 mAh kapacitású akkumulátorra sem lehet panasz, közepesen intenzív, napi  1-2 óra használattal 4-5 napig nem kellett töltőre dugni a készüléket.

Extrák

A tartozékok között szereplő aktív mágneses tok mellett a Galaxy Tab 3 nyújt még néhány extrát, ami kiemeli a többi készülék közül.

A készülék intelligens képernyőzárral rendelkezik, ami annyit tesz, hogy az eszköz “figyeli” tekintetünket a kijelzőre szegezzük-e, és ebben az esetben nem veszi el a fényerőt vagy nem kapcsolja be a képernyőzárat, ha meg sem mozdítjuk a tabot, akkor sem. Ezt a hasznos funkciót fokozhatjuk még talán a legáltalánosabb, vagyis olvasás közbeni használatakor az “olvasási üzemmód” bekapcsolásával, mely hatására a készülék a környezeti fényhez igazodva a szemet legkevésbé terhelő, olvasáshoz optimalizált fényerőt állítja be.

hu_SM-T3110ZWAXEH_000190305_Back_white

A másik kiemelkedő speciális funkció bemutatásakor a más készülékeken egyáltalán nem általános infraport szerepéről hull le a lepel, az ugyanis a gyári “Smart Remote” app segítségével vezérli audiovizuális eszközeinket a Galaxy Tab 3 segítségével. Használata rendkívül egyszerű, felvehetjük akár a TV, Set-top-box vagy DVD lejátszónkat is a vezérlendő eszközök listájára mindössze a gyártójuk megadásával, tehát a Samsung ezen funkció terén teljes támogatást nyújt, nem korlátozza kizárólag saját termékeire a távvezérlés lehetőségét. Nagyon mókás és egyben okos funkció, hogy kanapén henyélve tableten netezés közben nem kell távirányítókért kapkodnunk, hanem az amúgy is kezünkben tartott készülékkel mindent elrendezhetünk.

Szoftveres extrák terén megemlítendő a teljes verziós Polaris Office, valamint a Samsung saját egyéb szoftverei, mint pl. Samsung Apps, Samsung Link, illetve az sem utolsó dolog, hogy a Galaxy Tab 3 Dropbox szoftverének beállításakor 2 évre szóló 50G felhő tárhelyig terjedő bővítést kapunk.

Összegzés

Mindent egybevetve a Samsung Galaxy Tab 3 8.0 remek készülék, és az extrák valóban kiemelik a vetélytársak közül. Egyetlen probléma lehet talán, ami az árát illeti, mivel a kizárólag WiFi-s, 16GB tárhellyel szerelt változat is bruttó 90.000 forint alatt nem elérhető, ezért a pénzért pedig nagyon kell hogy szeressük a Samsungot.



Szólj hozzá!

További Tablet tesztek

Samsung Galaxy Tab 3 8.0

  Megjelenés éve: 2013
  Pro:  
  - Fizikai gombok
  - Infraport
  - Intelligens képernyőzár
  - Aktív mágneses tok
 
  Kontra:  
  - Alul elhelyezett hangszórók
  - Az ára
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 8"
  • kijelző felbontása: 1280 x 800 pixel"
  • kijelző típusa: LED LCD"
  • eszköz mérete: 209.8 x 123.8 x 7.4 mm
  • tömeg: 314 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: kémagos, 1,5 GHz
  • memória: 1536 MB
  • háttértár: 16 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSDHC
  • portok: tv kimenet, 3.5 mm jack, microUSB
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 5 megapixeles hátoldali kamera, 1,3 megapixeles előlapi kamera
  • video chat:  
  • video felbontás: 720p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: -
  • WiFi: 802.11 b/g/n
  • Bluetooth: Bluetooth 4.0
  • GPS: -
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.2 Jelly Bean
  • spec. szoftverek:
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: 4450 mAh
  • tapasztalat: napi 1-2 óra használattal 4-5 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés